Több százezer, főként humánterületen - kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen - dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Péntekig kell döntenie a bíróságnak első fokon, és február végére derülhet ki jogerősen, vajon jogszerű lehet-e a tervezett sztrájk, amit a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) kezdeményezett a reálbérkereset-csökkenés miatt - írja a 24.hu.
"A következő hetekben részletesen is bemutatjuk a munkavállalóinknak a javadalmazási stratégiánkat, amellyel a speciális élethelyzetben lévő kollégáink támogatása mellett erősítjük a cég versenyképességét és a választ adunk a munkaerőpiaci kihívásokra is" - közölte a Mol arra reagálva, hogy a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szerint eredménytelenül zárult a Mol Petrokémia Zrt. munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek, ezért sztrájkolhatnak a dolgozók.
Eredménytelenül zárult a Mol Petrokémia Zrt. munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek, ezért sztrájkolhatnak a dolgozók - jelent meg a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének honlapján.
A vasúttársaság alaptalannak, jogszerűtlennek és felelőtlennek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkbejelentését, ezért a MÁV-START benyújtotta ellenkérelmét a sztrájk jogellenességéről dönteni jogosult Fővárosi Törvényszékhez. Úgy vélik, hogy a sztrájkfenyegetés felelőtlen hangulatkeltés, és nem szól másról, mint a kezdeményező szakszervezeti vezetők egyéni ambícióiról.
Ma találkoznak a vasút vezetői és a mozdonyvezetők érdekképviselői a tárgyalások tétje pedig az, hogy a dolgozók március 10-én beszüntetik-e határozatlan időre a munkát. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakszervezeti elnök szerint ez esetben a távolsági járatok fele kieshet a közlekedésből.
Miután a brit jegybank elnöke azt hangoztatta, hogy vissza kellene fognia magát a dolgozóknak a mostani bértárgyalásokon, mert különben elszáll az infláció az országban, keményen visszaszólt a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco elnöke egy vasárnapi tv-műsorban. John Allan szerint nem az a jó irány, amit a jegybank elnöke, Andrew Bailey, szorgalmaz, mert a Tesco dolgozói igenis megérdemlik, hogy az infláció ellen védve legyenek és ehhez igazodnia kell a bérezésüknek. A vita lényegében arra utal, hogy az energiaárak miatt elszálló inflációra mutogatva követelnek magasabb béremelést a dolgozók, ami az infláció további fűtéséhez járul hozzá, ami később szintén fokozott bérelvárásokat táplál majd és így egy ár-bér spirál alakulhat ki az országban.
Idén a béremelés jellemzően egész cégre kiterjedő, kevésbé a vállalaton belüli bizonyos csoportokat érintő beavatkozásként jelenik majd meg. A leggyakoribb indok a keretösszeg emelésre az infláció, míg legfontosabb célként a munkavállalók megtartását említették leggyakrabban a válaszadók – derül ki a Profession.hu kutatásából.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás nyomán, átlagosan 15 százalékos béremelést hajt végre munkavállalói körében a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
Ismét tárgyalóasztalhoz ült az Audi Hungaria menedzsmentje és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) azt követően, hogy kiderült, 5,1 százalékos volt az infláció mértéke Magyarországon 2021-ben. A tárgyalások eredményeként idén április 1-től a bérmegállapodásban rögzített és 58000 forinttal megemelésre kerülő alapbérre további 1,8 százalékos kompenzáció is kerül a győri vállalatnál.
Az ipari termelést és a járműgyártást visszafogó alkatrész- és félvezetőhiány, valamint a tavalyi harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP-) adatok miatt a Takarékbank és a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról.
A legnagyobb Wall Street-i bankok tavaly közel 15%-kal növelték a fizetéseket annak érdekében, hogy megtartsák tehetséges munkavállalóikat – számol be a hírről a Financial Times.
Január végére figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és azt is közölték, hogy ha nem járnak sikerrel, márciusra újabb sztrájkot szerveznek – írja a Telex.
Örökre megváltoztatta a munka világát a koronavírus Larry Fink, a BlackRock vezére szerint, a cégeknek pedig alkalmazkodniuk kell ehhez az új világhoz, számos olyan kérdést is érintve, amire eddig nem volt példa – számol be a hírről a CNBC.
Sikeresen megállapodott az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az idei béremelésről. A bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít – áll a vállalat közleményében.
A MÁV-Volán-csoport érdekegyeztető tanácsa ülésén megállapodás született arról, hogy a 2022. évi 10 százalékos béremelés legkisebb mértéke – a minimálbér növekedése miatti bértorlódások elkerülése érdekében – 40 000 forint lesz. A VOLÁNBUSZ Zrt. esetében – a 10 százalékos alapbérfejlesztésen túl – a további részletszabályokról a következő hetekben születhet megállapodás. Ezzel összességében 2022-ben a bérek emelésére és a lojalitás-juttatás egységesítésére mintegy 49 milliárd forintot fordít a vállalatcsoport - derül ki a MÁV közleményéből.
Kiégés, a megbecsülés hiánya miatti elkeseredés, kimerültség jellemzi a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselőket – ez olvasható ki egyikük György István területi közigazgatásért felelős államtitkárnak címzett leveléből a Népszava szerint. Az érdekvédők szerint hamarosan elfogynak a dolgozók a területi közigazgatásból.
Küszöbön van a bérmegállapodások bejelentése, mivel az Auchan, az OBI és a Metro esetében is célegyenesbe fordultak a tárgyalások - írja a Világgazdaság, amely szerint a munkaerőhiány segít a szakszervezeti érdekek érvényesítésében. A jelentős béremelés pedig az árak gyors növeléséhez vezet.
Átlagos 15 százalékos alapbérfejlesztésben állapodtak meg a BKV munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői csütörtökön - tájékoztatta a társaság az MTI-t. A BKV közleménye szerint a 2022-es végleges bérmegállapodás az igazgatóság jóváhagyásával lép majd életbe.