biztosító

Kivonult Magyarországról az Axa biztosító

A francia Axa bejelentette: lezárta magyarországi biztosítási érdekeltsége, az Axa Biztosító eladását az osztrák Vienna Insurance Group számára. A magyar érdekeltség eladása 50 millió eurós veszteséget jelentett az Axának, amelyet még a 2013-as adózott eredménye terhére számolt el a biztosító. Az Axa Bankot nem érinti a tranzakció.

Szinte hihetetlen: minden területen nyereséges a biztosító

Az Union és az Erste Biztosító anyacége, a Vienna Insurance Group ma tette közzé első negyedéves számait. A biztosítócsoport díjbevétele elérte a 2,7 milliárd eurót, ami 1 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon. A befektetők örömmel fogadták a friss számokat, máris közel 1,5 százalékos pluszban jár a biztosító részvényeinek árfolyama a bécsi tőzsdén.

Bevételi és értékesítési boom a magyar biztosítónál

A unit-linked életbiztosításoknak és a vagyonbiztosításoknak köszönhetően 28%-kal 17,8 milliárd forintra növelte díjbevételét tavaly a Signal Biztosító, amivel a második legnagyobb növekedést produkálta a Posta Biztosító mögött, és bekerült a tíz legnagyobb hazai biztosító közé - hangzott el a társaság keddi sajtótájékoztatóján. Az új értékesítés csaknem másfélszeresére nőtt az egyszeri díjas életbiztosítások nélkül is, az adózás előtti eredmény pedig 275 millió forintra emelkedett tavaly a biztosítónál.

MNB-bejelentés: itt az újabb "pénzügyi rezsicsökkentés"

A biztosítókkal egyeztetve költségkorlátozást vezet be az MNB a most már adókedvezményt élvező nyugdíjbiztosításoknál, ezzel garantálva, hogy ne vigyék el az ügyfelek befektetésének aránytalanul nagy részét a biztosítói költségek. A július 1-jétől érvényes ajánlás szerint a 10 éves lejáratú nyugdíjbiztosítások teljes költség mutatója (TKM) legfeljebb 4,25%, a 15 éveseké 3,95%, a 20 éveseké 3,5% lehet. Azt is elvárja az MNB, hogy a nyugdíjbiztosítások nyújtsanak járadékszolgáltatási lehetőséget, és ne csak egy összegben vehessék fel megtakarításukat az ügyfelek.

Új vezető aktuárius a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezető aktuáriusi tisztségét Hámori Balázs helyett Németh Norbert tölti be a jövőben - közölte a biztosító.

Tömeges kárbejelentések a biztosítóknál Yvette miatt

A múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon elvonulása után május 19-éig több mint 21 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az első összesített adatokat.

Hol vannak a nyugdíjpénzek?

Hiába vezették be év elején a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét, az év első három hónapjában kevesebb pénz folyt be a rendszeres életbiztosításokba, mint egy évvel korábban, az elmúlt időszak slágerének számító egyszeri díjas termékekről nem is beszélve. Ennek ellenére négy éve nem látott nettó (!) pénzbeáramlás zajlott az életbiztosításokba, vagyis úgy tűnik, sikerült megállítaniuk a biztosítóknak a meglévő életbiztosításokat sújtó pénzkivonást. A nem-életbiztosítások eközben meglepően jól teljesítettek, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál például folytatódott a díjbevételek tavaly megindult emelkedése. A MABISZ és az MNB friss statisztikáiból szemezgettünk.

Az egészségben utazik tovább az Uniqa

A 2010-es 7,5 millióról 2020-ig 15 millióra növelné ügyfélszámát az Uniqa Csoport, amely tavaly 6,2 százalékos díjbevétel-növekedést ért el - ismertette a társaság athéni sajtótájékoztatóján a biztosító nemzetközi vezérigazgatója. Organikus növekedés és kisebb akvizíciók egyaránt a stratégia részét képezték a biztosítónál 2013-ban. Az anyacéghez hasonlóan a magyar érdekeltség díjbevétele is nőtt tavaly, idén pedig kibővített egészségbiztosítási szolgáltatással tör előre. Kivonulásról szó sincs.

Tőkeemeléssel menekül meg az Astra biztosító

Tőkeemelésről döntöttek a román Astra Asigurari biztosítótársaság részvényesei, miután a román hatóságok kötelezték őket erre - adta hírül szerdán a román Mediafax hírügynökség.

Részletes számok: túl a csúcson az Allianz

A fő sorokon nem okoz meglepetést a piacnak az Allianz ma közzétett gyorsjelentése, egy hete ugyanis közzétette már jelentősebb számait a német biztosító. A fontosabb részletek:

  • Az 1,64 milliárd eurós nettó eredmény 4%-kal marad el az egy évvel korábbitól
  • A biztosító bruttó díjbevételei stagnáltak az egy évvel korábbihoz képest, a kárkifizetések 1%-kal nőttek
  • Az Allianz érdekeltségéből, a Pimco alapkezelőből nettó 21,7 milliárd euró áramlott ki három hónap alatt, 28%-os esést okozva a vagyonkezelési üzletág működési eredményében.

Hatalmas károk keletkeztek fuvarozási bűncselekmények miatt

A fuvarozási bűncselekmények 2013-ban 8,2 milliárd euró - 2500 milliárd forint - veszteséget okoztak az Európai Unióban, ami több mint a teljes magyarországi biztosítási piac éves díjbevételének háromszorosa. A fuvarozási láncolatban résztvevők közös felelőssége a megelőzés és a biztosítás, utóbbi a szállítmányozási, illetve a CMR (nemzetközi fuvarozói felelősségbiztosítás) biztosításból áll össze - hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) keddi sajtótájékoztatóján.

Adataink tömkelegével játszhatnak a magyar bankok és biztosítók

A CRM és üzleti intelligencia (BI) megoldások mellett fokozatosan a nagy adatbázisok elemzésén és kiaknázásán alapuló Big Data megoldások jelentősége is nő a magyar pénzintézeteknél. Igaz, a jelenség a mai Magyarországon még gyerekcipőben jár - hangzott el a Portfolio.hu csütörtöki Pénzügyi IT konferenciájának utolsó panelbeszélgetésében.

Banki átutalás zuhanórepülés közben - Lassan minden lehetséges?

A bankolás kényszer - a banki mobilalkalmazások az ügyfélélmény javítására, a bankok számára pedig marketingelemként hasznosak, megtakarítás azonban kevés érhető el velük - hangzott el a Portfolio.hu csütörtöki Pénzügyi IT konferenciájának második panelbeszélgetésében, amelyben három bank és egy biztosító képviseltette magát.

Okosabban is lehet

Főleg azokon a területeken számíthatnak növekedésre az ICT-szektor szereplői, ahova uniós források érkeznek, de a pénzintézeti szektorban zajló konszolidációs folyamatok is generálnak projekteket. A Növekedési Hitelprogram beruházás-élénkítő hatásai még nem látszódnak a számokban, de hosszabb távon ez pozitív irányba változhat. A kormánnyal kiépített partnerségi megállapodás konkrét kölcsönös előnyeiről, a külföldi terjeszkedésről, nemrégiben lezárul konszolidációs gigaprojektjükről beszélt nekünk Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.

Meghiúsult a partizánakció a CIG Pannóniánál

Ma tartotta megismételt éves rendes közgyűlését a CIG Pannónia, amelyen az volt a tét, érvényre jutnak-e Solymár Attila Tamás részvényes javaslatai Bayer József felügyelőbizottsági elnök visszahívására és a biztosító kamatozó részvényeinek törzsrészvénnyé alakítására. E javaslatokat végül a közgyűlés elutasította, a nagy változások elmaradnak.

Új nyerő befektetéseket talált az Allianz

Az Allianz azt tervezi, hogy a részvénypiacon és az ingatlanpiacon növeli befektetéseit - nyilatkozta Michael Diekmann vezérigazgató a Tagesspiegelnek.

Zuhan a VIG a tavalyi számok leleplezése után

A Vienna Insurance Group a 2013-as pénzügyi évben 9,2 milliárd eurós díjbevételt ért el, ami ez egy évvel korábbi időszakhoz képest 4,4 százalékos csökkenésnek felel meg. Igaz, a biztosítócsoport egyszeri tételektől tisztított bevétele már 2,8 százalékos növekedést mutat - derül ki a VIG közleményéből. A társaság részvényeinek árfolyama 4,5 százalékot esett a bécsi kereskedésben, ugyanis a díjbevétel az előzetesen közöltnél kedvezőtlenebbül alakult.

Tőkeemelésre kényszerül az Astra

Év végéig összesen 110 millió eurónyi tőkeemelésre kötelezte az Astra biztosítót a pénzügyi szervezetek felügyelete (ASF) Romániában - írta a Napi Gazdaság.

Amiben előrébb járunk, mint Ausztria

A biztosítások díjszintje és költségstruktúrája arra készteti a magyar biztosítókat, hogy innováljanak, újabb és újabb informatikai újdonságokkal álljanak elő. Ezzel sok tekintetben megelőzzük a Nyugatot - mondta el Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító Zrt. igazgatósági tagja a Portfolio.hu biztosítási konferenciáján készült videóinterjúban.

Új vezérigazgató a Quantis Holding élén

Április 1-jétől Ertl Pál elnök-vezérigazgató irányításával folytatja tevékenységét a Quantis Holding Zrt. - közöle a társaság. Tavaly pénzügyi termékek értékesítéséből mintegy 6,2 milliárd forint árbevételt és 300 millió forintot meghaladó nyereséget ért el a holding.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.