„Vedd meg” – ezzel válaszolt Mark Yusko, veteran hedge fundos a CNBC riporterének, amikor arról kérdezte, hogy érdemes igazítani a bitcoin-kitettséget most, hogy ismét 8000 dollár alá esett a virtuális deviza értéke.
Csak idén eddig 4,26 milliárd dollárt (kb. 1285 milliárd forintot) loptak el különféle kriptodeviza tőzsdékről és tárcákból – derül ki a CipherTrace friss tanulmányából. A bűnözők közül sokakat letartóztattak, de volt, aki megúszta, megnéztük a Business Insider gyűjtése alapján, melyek voltak az idei év legnagyobb kriptodeviza-botrányai.
A befektetési iparág lépéseket tett annak érdekében, hogy az amerikai értékpapírfelügyeletet (SEC-et) meggyőzze egy kriptopénzes ETF (tőzsdén kereskedett alap) elindításáról – árulta el a SEC elnöke a CNBC-nek.
Azért drágul a bitcoin mert jelzett az indikátor. Vagy mert bejelentették a Facebook Librát. Vagy csak úgy. Az a helyzet, hogy az összes olyan kriptopiaci elemzés, amely az értékeltséggel vagy a jövőbeli árfolyammal kapcsolatos, teljesen megbízhatatlan. Óriási igény mutatkozik rá, hogy megmondjuk, merre megy az árfolyam, és újra eléri-e azt a 20 ezer dolláros álomhatárt. A kereslet pedig néha kínálatot szül, és bizony el is árasztották az internetet a különféle technikai elemzések, meg az egyéb magyarázatok arról, hogy miért kerül éppen annyiba egy bitcoin, amennyibe. A gond csak az, hogy ezek a módszerek valószínűleg semmivel sem jobbak a puszta megérzésnél. Nem biztos, hogy ezen valaha is lehet majd változtatni, de a fundamentális elemzések fejlődésével legalább egyszer odáig eljuthatunk, hogy megértsük azokat az alapvető gazdasági összefüggéseket a kriptodevizáknál, amiket a forex piacon már ismerünk. Az alábbi cikkben a kriptopiaci elemzések problémáit járjuk körbe, részletesen kitérve az eddig keveset taglalt fundamentális módszerek lehetőségeire.
Craig Wright legalább kétszer hoaxolta meg a világot azzal, hogy ő a bitcoin titokzatos atyja, és amúgy bitcoin-milliárdos. Az ausztrál üzletembert most egy amerikai bíróság arra utasította, fizesse ki korábbi üzlettársának kriptós vagyona felét, mintegy 5 milliárd dollárnyi kriptopénzt.
Nem tudnak adózni az izraeli bitcoin-kereskedők, mert a bankok nem hajlandók befogadni azt a pénzt, amit a kriptodevizával való tradelésen értek el - írja a Haáretz.
Év elején szinte mindenki leírta a bitcoint, miután húszezer dolláros csúcsáról egészen háromezerig zuhant. Már kezdték is volna elfelejteni az emberek, amikor pár hónapja ismét szárnyra kapott, hogy újrainduljon a felhajtás. Ebben a cikkben felhívjuk a figyelmet rá, hogy egyáltalán nem egyedi esettel állunk szemben: a bitcoin számos alkalommal mutatott ennél már jóval nagyobb relatív ármozgást is. Ez arra utal, hogy nem helyénvaló egyszerű pénzügyi buborékként értelmezni ezt a jelenséget, mert ez a fajta viselkedés meglehetősen egyedi. Óriási szükség volna a kriptopénzek fundamentális elemzésére, amely végre támpontot nyújthatna arról, hogy miként gondolkodjunk ezen különös eszközök értékéről.
A bitcoin januártól júniusig hatalmasat emelkedett, majd az elmúlt hetek bár a hevesebb kilengések és a nagy esések jegyében teltek, a kriptodeviza árfolyama az elmúlt napok folyamán ismét nagyot erősödött. A bitcoin szárnyalása mögött részben a kereskedelmi háborús aggodalmak növekedése állhat, miután a hétfőn a lélektani 7-es szint fölé kerülő jüan/dollár árfolyam és a részvénypiacok esése együttesen vonzóbbá tehették a bitcoint a menedékeszközt kereső befektetők számára.
203 769 bitcoin-tranzakciót elemzett egy MIT-kutatókból álló csapat 6 milliárd dollár értékben és megállapították, hogy a tranzakciók alig 2%-a kapcsolódik illegális ügyletekhez - írja a Coindesk.
A Facebook jövő évben elindítandó Libra nevű kriptopénze és a bitcoin - vagyis a világ első kriptopénze - ugyan elsőre nagyon hasonlítanak egymásra, de valójában egy dolog közös bennük igazán: a legjobb fájdalomcsillapítókkal teletömött jegybankár vagy felügyeleti vezető legyen a talpán, aki képes migrénes fejfájás nélkül koherens módon szabályozni őket. Összeszedtük, melyek a különbségek, és miért nem szerencsés a két pénzt, amelyik közül az egyik még csak nem is létezik, egy lapon emlegetni. Annak ellenére, hogy a szabad világ legnagyobb hatalmassága, Donald J. Trump is megtette ezt pár nappal ezelőtt.
Nagyot esett kedden a bitcoin, miután a tegnapi szenátusi meghallgatáson a politikusok meglehetősen negatívan értékelték a Facebook Libra projektjét. A piaci szereplők egy része attól tarthatott, hogy a közösségi médiacég kriptopénzével szembeni hatósági aggályok végül más kriptodevizák esetében is szigorúbb szabályozást eredményezhetnek. A keddi szenátusi meghallgatás után a bitcoin árfolyama a 10 000 dolláros szint alá esett.
Hatalmasat esett a hétvégén a bitcoin, a miután a múlt héten a Fed elnöke mellett Donald Trump a Twitteren kritizálta a Facebook digitális pénzét és a bitcoint. A bitcoin a hétvégén több mint 13 százalékot esett, majd a hétfői kereskedés első felében a kriptodeviza árfolyama emelkedéssel próbálkozott meg.
A bitcoint és a Facebook digitális pénzét, a Librát kritizálta az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump és azt követelte, hogy a kriptovalutákra ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák, mint amelyeket a bankoknak be kell tartaniuk - írja a Reuters.