Ukrajnában a 24 megyéből már 15-ben a vörös besorolás alapján megszabott, legszigorúbb koronavírus-járványhelyzet szerinti korlátozások vannak érvényben a hétvégétől - írták hírportálok.
Hollandiában és Belgiumban folyamatosan növekszik az újonnan diagnosztizált koronavírusos esetek és a kórházi felvételek száma, az Európai Járvány és Betegségmegelőzési Ügynökség (ECDC) e két országot magas kockázatú (vörös) zónának nyilvánította - írta csütörtökön a helyi sajtó.
Szinte egész Magyarország a második legrosszabbnak számító besorolást kapta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ négyfokú skáláján. Ez alól csak a Közép-Dunántúl képez kivételt – írja a HVG.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Olaszország államadós-osztályzatának kilátását a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális hitelminősítő részlege (S&P Global Ratings), egyebek mellett azzal az előrejelzésével indokolva a lépést, hogy a koronavírus-járvány sokkja után az idén csaknem öt évtizede nem mért ütemű növekedés várható az olasz gazdaságban.
Ukrajnában az utóbbi időben egyre több gyermek szorul kórházi ellátásra koronavírus-fertőzés miatt - mondta el Szerhij Dubrov, az ukrán orvostudományi egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás tanszékének vezetője az UNIAN hírügynökség szerint.
Mindössze hét ország maradt hétfőtől az eddigi több mint ötven helyett a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepelnek.
Kikezdheti az Egyesült Államok elit "AAA" államadós-besorolási státusát az adósságkorlát megemelése vagy felfüggesztése körüli politikai "hazardírozás" - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Magyar bankok fedezettkötvény-programjait minősítette fel szerdán a Moody's Investors Service, elsősorban a magyar államadós-besorolás minapi javításával összefüggésben.
Megerősítette Budapest rövid- és hosszú távú forint- és devizaadósság-kötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette azt is, hogy a magyar főváros besorolásának kilátását a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn közzétett anyagában óva intette az embereket attól, hogy Afganisztánba, Albániába, Szerbiába, Belize-be, Litvániába és négy másik célországba utazzanak a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt - írja a Reuters beszámolójában.
Első közvállalatként 55 milliárd forint névértékű aukciót hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési kötvényprogram (NKP) keretében az MVM Zrt. szerdán. Az aukció keretében 67,6 milliárd forint összegű ajánlat érkezett a befektetők részéről, amelyből a kibocsátó 55 milliárd forint névértékű ajánlatot fogadott el. Az 1100 darab, egyenként 50 millió forint névértékű, fix kamatozású, 10 éves futamidejű, a hetedik évtől amortizálódó kötvény éves átlagos hozama 3,48 százalék, a kupon mértéke 3,25 százalék.
Az energiaszámlák mérséklése és az uniós fogyasztók karbonlábnyomának csökkentése érdekében szeptember 1-jétől minden üzletnek és online kiskereskedőnek alkalmaznia kell a villanykörtékre és egyéb világítástechnikai termékekre vonatkozó, széles körben elismert uniós energiacímke új változatát. A lépés az ágazat energiahatékonyságának az elmúlt években bekövetkezett jelentős javulását követi, ami azzal járt, hogy a fényforrások (például izzók és LED-modulok) közül egyre több érte el a jelenlegi skála szerinti A+ vagy A++ minősítést. A legfontosabb változás a visszatérés az egyszerűbb A–G skálához.
A magyar konzuli szolgálat általánosságban továbbra sem javasolja a koronavírus világjárvány miatt a külföldi utazást, azonban nyilván rengeteg magyar élvezné a vakációt a tengerparton. A nyaralástervezés kellős közepén jelent meg a delta variáns, amely nem könnyíti meg az utazók dolgát, hiszen az egyes országok újabb és újabb intézkedéseket és korlátozásokat vezetnek be.
Új szolgálati formát indít el a Magyar Honvédség, amely az Önkéntes Katonai Szolgálat névre fog hallgatni; a programba elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik nem nyertek felvételt az általuk választott felsőoktatási intézménybe – mondta el egy mai sajtóeseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
A Standard and Poor's (S&P) és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM csoportot, az energetikai társaságcsoport a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést.
Az Egyesült Államok lerontotta Mexikó légi biztonsági minősítését - közölte kedden a szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA). Az új minősítés, amelynek értelmében Mexikót az eddigi 1-es kategóriából a 2-esbe sorolták át, azzal a következménnyel jár, hogy az észak-amerikai ország légi társaságai folytathatják az Egyesült Államok irányában végzett szolgáltatásaikat, de nem kínálhatnak új szolgáltatásokat vagy indíthatnak új járatokat ebben a viszonylatban.
Az Országgyűlés előtt fekvő turisztikai törvénymódosítás egységes szempontok alapján, egytől öt csillagig tartó besorolás alá vonja valamennyi magyarországi szálláshelyet - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcast adásában. Guller Zoltán hangsúlyozta, a változtatás célja, hogy megbízható minőséget kapjanak a vendégek, függetlenül attól, szállodába, vagy magánszálláshelyre látogatnak. Kiemelte, az új - több mint tíz országban működő - minősítési rendszer 2022. januárjától indul, a besorolás költségeit pedig a turisztikai ügynökség ingyenesen végzi 2024-ig.
Nem változtatott a magyar adósbesoroláson pénteken a Moody’s, és friss értékelést sem tett közzé – jelentette be a hitelminősítő. Ezzel továbbra is Baa3 a besorolásunk pozitív kilátással a cégnél.