Az MVM Magyar Villamos Művek 347 milliárd forintra emelte klubhitele keretösszegét, a 2017-ben megkötött rulírozó klubhitelszerződés módosításáról hétfőn írták alá a megállapodódást egy tizenhárom tagú nemzetközi bankkonzorciummal hétfőn - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie az atomenergia negatív diszkriminációját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában, a 6. közép-európai atomipari konferencián elhangzott előadásában.
Közvéleménykutatást végeztek az olajtársaságok szakértői és vezetői körében, mely alkalomból több mint 1000 embert kérdeztek meg. A válaszadók nagyrésze szerint a bizonytalan gazdasági környezet és olajárak ellenére növelheti a szektor a zöldenergiába tett beruházásait, és emellett jelentősen emelkedett a hidrogén népszerűsége a tavalyi évhez képest.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) komoly szerepet szán az olajtársaságoknak a klímaváltozás elleni harcban, egyrészt mint jelentős üvegházhatású gázkibocsátók, másrészt mint számottevő tőkével rendelkező vállalatok, amelyek rendkívül jelentős összegeket lennének képesek befektetni az új, tiszta energiaforrásokba.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) 50 millió euró értékű kockázati hitelt nyújtott a Boltnak, az Észtországból 2013-ban indult európai közlekedési platformként működő vállalkozásnak - közölte a vállalat és az EBB közös közleményében pénteken.
A várakozásokat meghaladó ütemben nőtt tavaly decemberben az ipari termelés, és tovább élénkült a kiskereskedelmi forgalom Kínában - derül ki a kínai statisztikai hivatal pénteken kiadott jelentéseiből.
A Hyundai Motor Co. autóipari konszern és érdekeltsége, a Kia Motors Corp. 110 millió dollárt invesztált a brit Arrival elektromos járműveket gyártó start-up vállalatba az európai piacra szánt kis-haszongépjárművek közös fejlesztése és gyártása érdekében.
A következő 10 évben ezer milliárd eurónyi beruházás mobilizálását célozza meg a fenntartható gazdaságra való áttérés érdekében az a pénzügyi terv, amit kedden mutatott be az Európai Bizottság. A leginkább érintett európai régiókban 7 év alatt legalább 100 milliárd euró értékű beruházással segítenék az átállást úgy, hogy 7,5 milliárd euróval megnövelnék az MFF keretét és minimum 11 milliárd eurót átcsoportosítanának a kohéziós politika költségvetéséből. A Magyarországra jutó rész 82,2 millió euró, a teljes keret 1,1 százaléka - írja a Bruxinfo. Lengyelország kapja a legtöbbet, 2 milliárd eurót.
A cégek idén fokozni szeretnék hatékonyságukat, szeretnének automatizálni, így az ezt a folyamatot elősegítő munkaerő iránt komoly érdeklődésre van kilátás – derült ki a Profession.hu előrejelzéséből.
Új gyorsforgalmi kapcsolat jöhet létre Szombathely és Kőszeg között - írja a Magyar Építők. A fejlesztés keretében új nyomvonalon 14 kilométeren 2x2 sávos, valamint 4,7 kilométeren 2x1 sávos utat alakítanak ki.
Változások előtt állhat a lakáspiac: úgy tűnik, hogy 2019-ben véget ért a száguldás. Míg az elmúlt években jelentős lakásár-emelkedés szemtanúi lehettünk, a TAKARÉK Index értéke a 2014 első negyedéves mélypontról 2019 második negyedévéig összesen több mint 120 százalékkal emelkedett, vagyis a lakások értéke több mint a duplájára nőtt, addig 2019 a folytatást illetően számos bizonytalanságot hozott. Egyelőre az első félévről állnak rendelkezésre adatok, amelyek alapján úgy tűnik, hogy változások előtt állhat a lakáspiac, illetve szintén ezt erősítik az előzetes harmadik negyedéves információk is.
Beindul a zöld deal, Európa, illetve azon belül Németország a fiskális lazítás útjára lép, Donald Trump elveszíti az elnökválasztást, globális pain trade – a Portfolio által megkérdezett elemzők pozitív kockázatai a 2020-as évre. A tegnap felvázolt veszélyforrások mellett most bemutatjuk a lehetséges kedvező forgatókönyveket, hogy olvasóink mindenre felkészülhessenek.
Parragh László, az MKIK elnöke a magyar gazdaság kedvező teljesítményéről beszélt, és úgy látja, hogy a GDP-növekedés jövőre is jól alakulhat. Azonban a világgazdaság növekedése lassul, számos kockázat árnyékolja be a kilátásokat, miközben Magyarországon a munkaerőhiány, a kkv-k alacsony termelékenysége, a forint gyengülése, és a vártnál magasabb infláció jelenthet problémát. Kiemelte: a jelenlegi stabil gazdasági növekedés időszakában a gyengülő forintárfolyam nem biztos, hogy szerencsés a gazdaságnak hosszú távon, mert amikor majd szükség lesz az árfolyambeavatkozásra, akkorra már "elhasználódhat" ez az eszköz.
Nem egy átlagos évet hagy 2019-ben maga mögött a Mol, ugyanis egy egész INA méretű beruházás tornyosul a hazai olajtársaság előtt az elkövetkező években. Megtörtént a poliol üzem alapkőletétele, ezenkívül hatalmas azeri olajmezőbe szerzett jelentős tulajdonrészt a társaság, valamint decemberben döntés született az INA finomítóinak felújításáról is. Idén jelentős mérföldkövek teljesültek a vállalat 2030-as stratégiájában rögzített célkitűzések felé vezető úton.
Idén olyan történt, amire hosszú ideje nem volt példa Magyarországon: jelentős munkabeszüntetéseket tartottak a magyar dolgozók, ami egyes vállalatok termelésére is érdemi hatással volt. A legsikeresebb sztrájkot az Audinál tartották, de összességében a versenyszféra egészében igen jelentős béremelést tudtak kiharcolni a munkavállalók. De mire számíthatunk jövőre?
Már jövő tavasszal lezárulhat az Állatkertben készülő Biodóm szerkezeti és gépészeti kivitelezése, a fejlesztésre a kormány eddig nettó 43,7 milliárd forintot biztosított a Fővárosi Önkormányzat részére. Az Állatkert öthektáros új zónája, benne a Biodóm 1,7 hektáros fedett növény- és állatparkjával, várhatóan 2021 végén nyílhat meg a látogatók előtt. Az Állatkert jelezte, hogy a kivitelezésre még le nem kötött kb. 6,6 milliárd Ft szűkös lehet a hátralévő feladatokra, és a teljeskörű megvalósításhoz további források szükségesek - derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményéből.
Hatezer négyzetméteres csarnoképülettel bővíti magyarországi csomagelosztó kapacitását a DPD Hungária Kft. Az új, XV. kerületben elindult beruházás generálkivitelezője a Market Építő Zrt.