A Sberbank vezérigazgatója, German Gref felvetette, hogy a bankot privatizálni lehetne. A bank többségi tulajdonosaként fellépő orosz állam jelenleg a nyereségesség javítását és a költségek csökkentését forszírozza az állami cégeknél - írja a Reuters.
Az MNB összesen 17 millió forint bírsággal sújtotta a Credithill Kft.-t, egyebek közt azért, mert jogosulatlanul számított fel díjat ügyfeleinek a közvetítői tevékenységével összefüggésben. A pénzpiaci többes ügynök oktatási és nyilvántartási gyakorlata sem felelt meg a jogszabályoknak.
Nyereséges volt a Revolut működése 2022-ben: 7,2 millió dolláros eredményt értek el, ami jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a fintech gyökerű bank szélsebesen nőtt tovább: a bevétele 1,1 milliárd dollárra nőtt, ami 45%-os növekedést jelent a 2021-es 786 millió dollárhoz képest. 2022 végére közel 10 millióval nőtt, 26,2 millió főre a bank ügyfélszáma, a fizetős csomagot használó ügyfelek száma 55%-kal emelkedett, jelentősen nőtt az előfizetésekből, a bankközi jutalékokból származó bevételük. A 2023-as évre vonatkozóan már 2 milliárd dolláros bevételre számítanak.
Kína öt legnagyobb állami bankja összehangolt módon csökkentette betéti kamatait, hogy megvédje a nyereségességet a gazdasági nehézségek és a lassú növekedés árnyékában - jelentette a Financial Times. A közelmúlt kamatvágásai nyomán összességében 1996 óta nem látott szintre csökkentek a betéti kamatok Kínában.
Egyesíti erőit a Raiffeisen osztrák bankcsoport és az ODDO BHF francia-német pénzügyi csoport a részvénypiaci elemzés és a részvényértékesítés területén – közölte a bank.
Már-már közhely, hogy Magyarországon az állami nyugdíjból nehezen lehet megélni és ha az ember odafigyel az egészségére, akkor érdemes felkészülnie azokra a kiadásokra is, amelyeket egy váratlan egészségügyi vizsgálat, vagy beavatkozás jelent. Ma már számos nyugdíj-előtakarékossági és egészségpénztári termék áll rendelkezésünkre. Ha időben kezdi el valaki az öngondoskodást, akkor meglepően kis havi összegekkel, komolyan megtoldhatja például az állami nyugdíját. Többek között erről beszélgettünk Horváth Zsófiával, az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár és Egészségpénztár értékesítési és marketing vezetőjével.
A tagok szavazata alapján az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke irányíthatja egy éven át elnökként a Közép- és Kelet-Európai Bankfelügyelők Csoportját (KKBCS). Az Európai Bankhatóság igazgatótanácsi tagi posztjának elnyerését követően így ismét rangos európai megtiszteltetésben részesült a magyar jegybank. A KKBCS elnökség – amelynek keretében jövőre Budapesten tartják meg a szervezet éves konferenciáját – második fele ráadásul egybeesik Magyarország soros uniós elnökségének időszakával is.
Az Affirm nevű amerikai BNPL-szolgáltató részvényei több mint 16%-ot emelkedtek kedden, miután a cég váratlanul bejelentette: kiterjeszti "buy now, pay later" szolgáltatásait a Walmart több mint 4500 áruházának önkiszolgáló pénztáraira is - számolt be a CNBC.
A kamatdöntés mellett az FX-swap piac alakulását is kiemelten tárgyalta ma a Monetáris Tanács, az év végi piaci körülmények miatt most csütörtökön egy rendkívüli swaptendert iktat be a jegybank – közölte ma Virág Barnabás, az MNB alelnöke. A jegybank honlapján ismertette a tender részleteit.
Az ország kilencedik legnagyobb bankjaként zárja az idei évet a Gránit Bank, amelynek ezt a piaci átlagot messze meghaladó növekedéssel sikerült elérnie, és ma már a Diófa Alapkezelővel és az Equilor Befektetési Zrt.-vel együtt egy bankcsoportot alkot. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgatót a hitelpiaci kihívások és innovációk mellett a digitális működés előnyeiről és következményeiről, sőt, a további akvizíciós tervekről is kérdeztük.
Az UniCredit vezérigazgatója, Andrea Orcel megerősítette: az olasz bankcsoport érdeklődik az akvizíciós lehetőségek iránt, különösen Közép- és Kelet-Európában, de továbbra is fegyelmezett megközelítést fog alkalmazni - írja a Reuters.
2024 januárjától az eddigi 8,5%-os önkéntes THM-plafon 7,30%-ra csökken a lakáshiteleknél – jelentette be a kormány a múlt héten. Két bank már ki is adta az új, olcsóbb lakáshiteleire vonatkozó hirdetményeit – vette észre a Bankmonitor.
Rekordütemben adják el a kínai bankok nem teljesítő hiteleiket (NPL) a fogyasztói késedelmek növekedése és a hitelportfólió megtisztítására vonatkozó szabályozói elvárások miatt - írja a Reuters. Az értékesítés legnépszerűbb formája Kínában az eszközfedezetű értékpapír, az ABS.
Az eddigi támogatott hitelállományhoz hasonló volument vár a CSOK Plusz keretében elérhető lakáshitelektől a K&H Bank, ugyanis bár a szigorúbb feltételek miatt kevesebben lesznek jogosultak a támogatott lakáshitelekre, de a magasabb összeg kompenzálhatja ezt.
Csaknem 22 milliárd forint osztalékelőleg kifizetéséről döntött az MBH Bank Nyrt. igazgatósága, legkésőbb január 3-án lehet hozzá részvényeket vásárolni.
Minden várakozást felülmúl a bankok profitabilitása, átlagosan 16-17 százalék Közép- és Délkelet-Európa (CE/SEE) bankpiacainak a tőkearányos megtérülése. Ez már a 2008-as pénzügyi válságot megelőző szinthez közelít – állapították meg a régiós bankszektorról szóló friss elemzésükben a Raiffeisen Research elemzői. A régiós és a magyar bankok példája is azt mutatja, hogy ez a magas jövedelmezőség azonban átmeneti és törékeny.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében az OTP részvényeinek szárnyalásáról volt szó. Vendégünk volt Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. A második blokkban az ingatlanárakkal foglalkoztunk, amelyek a várt csökkenés helyett emelkedtek idén. Hogy mi áll emögött, arról Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci szakértőjét kérdeztük.
Nem túlzás azt mondani, hogy drámai számok érkeztek a visszaélési trendekről: az idei harmadik negyedévben már több mint 11 milliárd forintot loptak el a csalók Magyarországon az ügyfelek számláiról. Az átutalásos visszaélések értéke háromszorosára emelkedett egy év alatt. A digitális fizetések derűsebb statisztikái szerint a mobilfizetés ismét száguldott, a kártyás forgalom kétszámjegyű növekedést produkált, a POS-terminálok és az ATM-ek száma is emelkedett.
Nik Storonsky, a Revolut orosz származású alapítója és vezérigazgatója a második legfiatalabb milliárdos lett Nagy-Britanniában a City Index rangsora szerint - írta meg a Finextra. A fintechcég egyébként még mindig nem tette közzé 2022-es éves jelentését, így nem tudni, az utóbbi időben mennyivel gyarapította tulajdonosai vagyonát.