A Tesla lenyomja a Bugattit, a Lamborghinit és a McLarent
Elon Musk újabb nagy dobással sokkolta a konkurenciát, bejelentette, hogy igény esetén a Model S és a Model X is rendelhető lesz nagyobb kapacitású akkumulátorral, amelynek köszönhetően luxus-sportautókat megszégyenítő gyorsulásra lesznek képesek a járműveik. A nagyobb akkumulátor pedig nagyobb hatótávolságot is lehetővé tesz, így míg a legtöbb gyártó csak beszél az 500 kilométeres hatótávolságú elektromos járművéről, a csúcs-Teslák már most 600 kilométeres táv megtételére lesznek képesek. A slusszpoént pedig még nem lőjük le.