Az évtized közepén fogja bemutatni utolsó új belsőégésű motoros autómodelljét az Audi - jelentette be pénteken az autógyár szóvivője, megerősítve ezzel a Süddeutsche Zeitung és az Automobilwoche lapok korábbi beszámolóit.
Az E.ON-nál hiszünk abban, hogy a jó gondolatok együtt születnek és ha ketten együtt gondolkodnak, akkor az egy meg egy több lesz kettőnél – jelentette ki előadásában Tóth András a Járműipar 2021 konferencián. Az E.ON Hungária csoport megoldásértékesítési igazgatója hangsúlyozta azt is, hogy a fenntarthatóság nem csak azt jelenti, hogy valami zöld, hanem pénzügyileg is fenntartható és hatékony. Kiemelte, az autóipari cégek jelenleg döntően napelemes rendszereket szeretnének alkalmazni a zöld energia előállításának érdekében, ugyanakkor nem szeretnének energetikai engedélyessé válni. Cégcsoportjuk ebben is tud segítséget nyújtani, továbbá számos másik terméket és szolgáltatást kínálnak az autóipari szereplők számára.
A koronavírus-járvány váratlan megjelenése, a megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozták a globális autóipart tavaly. Az eseményektől természetesen a magyar autógyártás sem tudta függetleníteni magát, amelynek eredményeként jóval kevesebb személyautó készült hazánkban 2020-ban, mint egy évvel korábban. A gyártás tekintetében a prémiumautó-gyártók, az Audi és a Mercedes-Benz kevésbé érezte meg a válságot, termelésük viszonylag magas szinten maradt, míg a volumengyártó Magyar Suzuki jelentős visszaesést szenvedett el. Üzleti szempontból is látványos különbségeket hozott 2020: az Audi Hungaria meglepetésre rég nem látott nyereséggel zárta az évet, a menedzsment pedig úgy határozott, hogy gigászi, 2000 milliárd forintot meghaladó osztalékot fizet. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary és a Magyar Suzuki nyeresége viszont jelentősen csökkent 2020-ban.
A munkáltatóknak joguk van ahhoz, hogy különböző módszerekkel rávegyék az oltásra a dolgozóikat - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az RTL Klub szerdai híradójában.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere és Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke a külügyminisztériumban hivatalosan bejelentette a győri szerszámgyár bővítését.
A Mol, a Richter, a Suzuki és a Mercedes mellett az Audi Hungaria is felkínálja az oltás lehetőségét a dolgozóinak, ma meg is kezdődött 3000 oltás beadása a gyári oltóponton. Ha az egészségügyi hatóságok lehetőséget adnak rá, a cég a jövőben kibővítené a családtagoknak és a partnercégek számára is az oltás lehetőségét – áll a cég közleményében.
Az élet csupa megalkuvás, akkor legalább az autónál ne legyen az. Ez is lehetne a Bentley mottója, amely olyan autókat kínál, ahol kis túlzással nem számít a gyártási költség, itt a legjobb hozzávalókból készítik a degusztációs menüt, a legkülönlegesebb fa, bőr, fém kerül sok esetben kézzel megmunkálva az autókba. Ki ne szeretne jó illatú fa és bőr belsőben, tökéletes csendben, akár 300 felett kvázi siklani az út felett? Itt a végeredmény egy olyan autó, amit nagyon sokan szeretnének, de csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. Sok szempontból ez a végállomás, innen szinte minden visszalépés lesz. A Bentley Flying Spur járt nálunk teszten.
Alaposan megviselte a koronavírus-válság az autógyártókat tavaly, azonban az év második felére a vártnál jóval gyorsabban tért vissza a kereslet, emiatt a szektor helyreállás is felgyorsult. Ezek a folyamatok látszottak az Audinál is, amely történetének legsikeresebb negyedévét zárta a tavalyi negyedik negyedévben - derült ki a mai sajtótájékoztatón.
Az elmúlt hetekben egymás után jelentik be az autógyártók, hogy száműzik a belsőégésű motorral szerelt járműveket a kínálatukból és kizárólag elektromos autók előállítására és értékesítésére fognak koncentrálni a jövőben. A modellportfóliók radikális átalakításában olyan tényezők játszanak kulcsszerepet, mint az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások, a nemzetgazdasági érdekek és az egyre erősebbé váló verseny.
Az Audi Hungaria már javában készül az új elektromos motorgeneráció gyártására. A jövőben Győrben készülnek a meghajtások a konszern tisztán elektromos modelljeihez, amelyek a Porschéval közösen kifejlesztett prémium elektromos platformra épülnek.
Ismét három műszakos munkarendben termel hétfőtől az Audi Hungaria, visszatérve az egy műszakról, amelyet a félvezető alkatrészellátás akadozása miatti átmeneti termeléscsökkentés tett szükségessé - közölte a győri székhelyű autóipari vállalat kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére.
Markus Duesmann Audi-vezér jelentette be, hogy az A4, A6 és A8-as modelleknél felhagynak a belső égésű motorokkal és elektromos meghajtásra állnak át – írja a Telex az Electrivere hivatkozva.
A koronavírus-járvány rendkívül nehéz helyzetbe hozta a globális autóipart tavaly, az első és második hullám megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések hatására jelentősen visszaesett az autók iránti kereslet a világban. Mindez hatással volt a világ legnagyobb motorgyárának teljesítményére is, 2020-ban közel 1,67 millió motor készült a győri Audi-gyárban, amely az elmúlt tíz év legalacsonyabb darabszáma. Jó hír viszont, hogy az autógyártás a kihívásokkal teli működési környezet ellenére is magas szinten maradt, köszönhetően a népszerű SUV-szegmensben versenyző Audi Q3 és Audi Q3 Sportback modelleknek.
A napokban indult el a sportos, tisztán elektromos Audi e-tron GT gyártása az Audi AG neckarsulmi Audi Böllinger Höfe gyártótelephelyén. Az Audi konszern nemzetközi termelési hálózatának keretében az Audi Hungaria nagymértékben hozzájárul a projekthez: az elektromos meghajtású Gran Turismo nagy komplexitású alumínium karosszériaelemei a győri szerszámgyárban készülnek.
Az Audi Hungaria első plug-in hibrid modellje, egy Audi Q3 Sportback turbókék színben gördült le a gyártósorról ma. Ezzel a vállalat az elektromobiltás következő szintjére lépett.
Németország és a német vállalatok gőzerővel dolgoznak azon, hogy Európa a világ első klímasemleges kontinensévé váljon 2050-re. Így van ez az Audinál is, amely az elmúlt években nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitás irányába történő elmozdulásra. A német prémiumautó-gyártó víziója azonban túlmutat azon, hogy a jövőben minél több környezetbarát autót gyártson és értékesítsen a világban, az Audi minden gyárát karbon-semlegessé akarja tenni 2025-ig. Az ambiciózus célkitűzés felé jó úton haladnak, Brüsszel után idén októbertől már a győri telephely is szén-dioxid-semlegesen gyárt. Az ideáig vezető útról, a jelen és a jövő klímabarát megoldásairól az Audi TechTalk konferencia keretében beszélt a vállalat.