Megkezdődött a sztrájk a győri Audiban
Pénteken kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.
Pénteken kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.
Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya.
Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat - közölte honlapján a szervezet.
Az már múlt hét végén kiderült, hogy a BMW csoport új rekordeladást ért el 2018-ban, ráadásul BMW, a Rolls-Royce és a BMW Motorrad is új rekordot ért el az eladásokban. Egy mai sajtóeseményen a magyarországi operáció részletes számait is megtudhattuk, ahol Massimiliano Di Silvestre ügyvezető igazgató és Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője értékelték a tavalyi évet és beszéltek a tervekről.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bizalmi testülete a vállalat legutolsó béremelési ajánlatát hétfőn egyhangú szavazással elutasította és megalakította a sztrájkbizottságot - tudta meg a Kisalföld. Az információt a szakszervezet és a vállalat is megerősítette.
Jól sikerült 2018 a Volkswagen csoportnak, pedig kihívás volt bőven: dízelbotrány, perek, WLTP-átállás, kereskedelmi háború, hogy csak néhányat említsünk. Az eladások új csúcsra mentek, rekordot ért el a Volkswagen, a Seat, a Skoda, a Porsche és a Lamborghini is. Nagyot mentek a városi terepjárók is, tavaly a konszern minden negyedik eladott autója egy SUV volt.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bértárgyaló delegációja sztrájkbizottság felállítását kezdeményezi.
Soha nem adott el annyi autót a BMW csoport, amennyit tavaly, amivel magukat a világ vezető prémiumautó-gyártójának tartják a bajorok. Ha szigorúan a Mercedes-BMW-Audi márkák csatáját néznénk (és nem a márkacsoportokét), akkor a BMW már régen elveszítette az első helyet.
A debreceni BMW-gyár híre nyár óta tartja lázban a várost és tágabb környezetét. Sokan már azt számolgatják arrafelé, hogy mennyivel drágul majd a lakásuk. Akik tehetik, lakást vesznek bérbeadási céllal, vagy üzlethelyiség után néznek, hiszen "biztos sokkal többen, sokkal többért fognak vásárolni, mint eddig". Erre ugyan nincs garancia, de tény, hogy a legnagyobb járműipari központokban a piac több részterülete is megmozdult, és szépen fejlődik. Mindez tökéletes apropó ahhoz, hogy megnézzük, mi történt az autógyáraknak vagy beszállítók üzemeinek otthont adó városokban az elmúlt évtizedben.
Az elmúlt hónapokban sorra jelentették be a nagy autógyártók, hogy euró milliárdokat fordítanak elektromos autók fejlesztésére, illetve újabbnál újabb elektromos modellek érkeznek majd, valamikor a nem túl távoli jövőben. Ilyenkor rendszerint megkongatják a vészharangot a Tesla feje fölött. A kérdés az, hogy kell-e aggódnia Elon Musknak a hagyományos autógyártók miatt. A videóból megismersz egy véleményt.
Tiltakozik az Audi szakszervezete a túlórakeret növelését engedő törvénymódosító javaslat ellen. "Nein, danke 2.0" - üzenik közleményükben.
Visszautasította a munkáltatói oldal béremelési ajánlatát Audi Hungária Független
Szakszervezete. Az ajánlat 3%+4% differenciálható alapbéremelésről, 620 ezer forintos cafeteriáról, illetve nyugdíjprogram lehetőségéről szólt. Ehhez képest az érdekképviselet 18%-os béremelést, és 787 ezer forintos cafeteriát követel.
A Tesla jelentős versenyelőnyre tett szert az elektromos autózásban, egyre nagyobb darabszámban gyártott modelljeivel és ambiciózus célkitűzéseivel pedig egyre erősebb versenyre kényszeríti a riválisait. Az autógyártók nem is tétlenkednek, az utóbbi időben hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ledolgozzák hátrányukat és megőrizzék piaci pozícióikat.
Negyedével csökkentek az autóeladások az Európai Unióban, amiért elsősorban a WLTP a felelős, az új teszteljárásban sok autógyártó több modelljére sem tudta megszerezni az engedélyeket, emiatt szeptemberben több száz modell nem volt elérhető Európában.
Az Audi Hungariánál az elmúlt időszakban a munkavégzést segítő ergonómiai eszközöket teszteltek. Négy különböző készüléket próbáltak ki, melyek hozzásegíthetik a munkatársakat a kényelmesebb tartáshoz és bizonyos izomcsoportok tehermentesítésében is szerepük van - írja a vállalat közleményében. Az eszközöket jelenleg biofizikai vizsgálatoknak vetik alá, majd döntenek a széles körben történő bevezetésükről.
Nagyjából megállapodott a politika a német autógyártókkal abban, hogyan kompenzálnák a régebbi dízeles autók tulajdonosait, írja a Bild.
Sok pénzre lesz szüksége a következő években a Volkswagennek, ezért is vinné tőzsdére teherautógyártóit Traton név alatt. A tranzakció sokak fantáziáját megmozgatta, mivel őrült érték van a konszern cégeiben, egyik-másik gyártó tőzsdei bevezetésével sokat kereshetne a Volkswagen. A Commerzbank összerakott egy modellt arról, melyik cég mennyit ér a konszernen belül.
Elektromos meghajtású járműveket is fog gyártani a jövőben az Audi Hungaria Zrt. - jelentette be az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke csütörtökön Győrben, a győri vállalat alapításának 25 éves ünnepségén. A mostani bejelentés nagyon jó hír az üzem jövője és Magyarország szempontjából egyaránt.
Tegnap mutatták be az elektromos Audit, az e-tron nem mindenkinek a tetszését nyerte el, a UBS elemzője szerint a specifikációk alapján a Tesla előnye sokáig megmarad.
Kartell alakításának gyanújával vizsgálatot indít a német autógyárak ellen az Európai Bizottság annak kiderítésére történt-e közöttük versenyellenes megállapodás a motorok károsanyag-kibocsátását csökkentő technológiák fejlesztésében és bevezetésében.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.