A görög hatóságok elrendelték a dél-peloponnészoszi régió falvainak kiürítését, mivel az erdőtüzek már elérték az ingatlanokat is. A tűzoltók országszerte harmadik napja küzdenek a lángokkal, az erős szél és a 40 Celsius-fokos hőmérséklet pedig tovább nehezíti a helyzetet. - tudósított a Bloomberg.
Tűzvész tombol Athén határában, amelyet heves széllökések gerjesztenek; két települést kiürítettek szerdán a hatóságok, és felfüggesztették a forgalmat a görög főváros és a tőle 30 kilométerre délre fekvő Koropi között.
Lezuhant egy F-16-os vadászgép szerdán gyakorlórepülés közben az Égei-tengeren az Athéntól 175 kilométerre északkeletre fekvő Pszatúra sziget közelében, az illetékesek mentőakciót indítottak, miután a pilóta katapultált - közölték a görög hatóságok szerdán.
Múlt héten a Portfolio is beszámolt róla, hogy Görögország az athéni nemzetközi repülőtér tőzsdei bevezetését tervezi, most pedig az is kiderült, hogy a görög Hellenic Republic Asset Development Fund már kezdeményezte is az athéni repülőtérben lévő 30 százalékos részesedésének tőzsdei bevezetését - számolt be a Bloomberg.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Londonban tartózkodik, ahol többek között Rishi Sunak brit kormányfővel is találkozott volna. A találkozó egyik témája a Parthenón márványszobrainak visszaszolgáltatása lett volna - írta meg a The Guardian.
Görögországban pénteken már hetedik napja égtek a lángok, csak északkeleten több tízezer hektárnyi területet pusztítva el, ami a Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálat szerint az elmúlt évek legnagyobb erdőtüze európai földön.
Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben – jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Lezuhant kedden egy, a görögországi erdőtüzek elleni küzdelemben résztvevő repülőgép Karisztosz város közelében - közölték a helyi tűzoltócsapatok.
Magyarország mellett most Görögország is adminisztratív akadályokat gördíthet az Oroszországgal szembeni 11. szankciós csomaggal kapcsolatban - írja a Politico. Ezzel most Magyarország nem marad egyedül az unióban a kérdésben.
Összeütközött egy személyvonat és egy teherszállító vonat Görögörszágban, a balesetben több mint 30 ember meghalt.
Elhunyt kedden, 82 éves korában II. Konsztantin volt görög király Athénban - közölte a görög sajtó.
A JP Morgan megállapodást írt alá arról, hogy több mint 800 millió dollárért 48,5%-os részesedést vásárol az athéni székhelyű Viva Wallet pénzforgalmi fintech vállalatban – értesült a Reuters.
Mérsékelten erős, előzetes mérések szerint 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Görögország központi részét kedden este - jelentette az Európai-földközi-tengeri Földrengéstani Intézet (EMSC).
Görögország európai segítséget kap az erdőtüzek elleni küzdelemben: hat országból több mint kétszáz tűzoltó segít majd egymást váltva görög kollégáinak.
Görögország csakis akkor tudna nehézfegyvereket küldeni Ukrajnának, ha cserében a NATO-tagállamok készleteiből hasonló fegyverrendszerekkel pótolni tudja saját fegyverállományát - jelentette be Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter a parlament csütörtöki ülésén.
Változatlan intenzitással tomboltak az erdőtüzek vasárnap Görögország több térségében. Athéntól északra vasárnapra már kezdett stabilizálódni a helyzet, több kisebb tűzfészket sikerült felszámolni a tűzoltóknak.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.