Görögországban nyaralnál? Veszélyes a levegő már a fővárosban is
Veszélyesen rossz minőségű a levegő a görög fővárosban, Athénban a város körüli erdőtüzek miatt.
Veszélyesen rossz minőségű a levegő a görög fővárosban, Athénban a város körüli erdőtüzek miatt.
Megrövidítették kedden az Akropolisz és több más ókori nevezetesség látogatási időtartamát a nagy hőség miatt a görög fővárosban, amelynek közelében ráadásul lángol a növényzet.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kedden elrendelte Athén térségének teljes karantén alá helyezését az utóbbi hetekben megszaporodott koronavírus megbetegedések miatt.
500 strand nyitott ki Görögországban: a májusi meleg időben sok görög tölti a strandokon a hétvégét.
Piaci szakértők szerint nagy, akár 20 százalékos zuhanással kezdhet hétfőn az athéni tőzsde fő árfolyamindexe az elmúlt öt heti kényszerű zárva tartás után.
Kilenc órányi egyeztetés után szombat éjfélkor véget ért az Eurócsoport rendkívüli ülése, vagy legalábbis pár órás szünetet tartanak, ugyanis egyelőre nem sikerült megalkotni a közös álláspontot. Bár a nemzetközi hitelezők délelőtt közölték, a görög javaslatcsomag megfelelő tárgyalási alap lehet, a pénzügyminiszterekről úgy tudni, további megszorításokat fognak követelni Athéntól. Kiszivárgott az is, hogy az EU és az IMF számításai szerint az athéni kormány 53,5 milliárdos hiteligénye helyett 74 milliárd eurós hitelcsomagra és 8 milliárd eurónyi áthidaló hitelre lenne szüksége Görögországnak. Az Eurócsoport elnöke szerint a pénzügyek mellett leginkább a bizalom és a hitelesség kérdése volt napirenden, ezek jelentik most a legnagyobb gondot. Emiatt valószínű is, hogy már a jövő héten be kell indítani a görög törvénygyárt, ugyanis az Eurócsoport addig nem kezdi meg a hivatalos tárgyalásokat, míg a görög parlament nem szavazta meg a fontosabb intézkedéseket. Egy német lap megszellőztette a német pénzügyminiszter megoldási javaslatait, amelyek szerint Görögország eurózóna-tagságát öt évre szüneteltetnék, az adósságát pedig restrukturálnák, a német kancellárhelyettes ugyanakkor azt mondja, ez a megoldás csak akkor valósulhatna meg, ha a görögöknek nem lenne jobb alternatívájuk. A legújabb nagy ellenállók azonban a finnek lettek: az euroszkeptikus finn kormánypárt vezetője azzal fenyeget, lemond, ha több pénzt adnak a görögöknek. Az Eurócsoport vasárnap délelőtt 11 órakor folytatta a tanácskozást, utána délután 4 órától Euro-csúcstalálkozót tartanak.
Az alapkezelők bíznak benne, hogy az athéni tőzsde hamarosan kinyit, ugyanis ennek hiányában nem tudják, hogy a görög banki részvényeken eddig milyen veszteségeket szenvedtek el - számol be a Reuters.
Kilép a görög kormányból a hárompárti koalíció legkisebb tagja, a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar), mert erre szavazott pénteken rendkívüli ülésen a pártfrakció többsége - közölték Athénban a párt tisztségviselői.
Joe Biden visszalépését követően.
Akár 200 féle különféle tünetet is okozhat a hosszú Covid.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A cél egy egységes európai adattér létrehozása.
Bíróság elé viheti az ügyet a két ország, súlyosak lehetnek a következmények.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.