Az amerikai jegybank kamatdöntésére vártak ma egész nap a befektetők, a döntés nem okozott nagy meglepetést, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelték meg az irányadó kamatot, a kamatsáv ezzel 4,75-5%-ra nőtt. Éppen sajtótájékoztatót tart Jerome Powell, a befektetők erre figyelnek és reagálnak.
Van még tér az aranyár emelkedésére, a bankszektor problémái és a Fed kamatdöntése árnyékában új történelmi csúcsra mehet a nemesfém árfolyama és ott is maradhat – írja a CNBC elemzői vélemények alapján.
Február óta nem találnak két orosz oligarchát, akik vélhetően az Európai Unióba menekültek. Hogy élnek, arra abból lehet következtetni, hogy a City Invest Bank két fő részvényesét, Leonyid Sorsert és Szergej Kamzint szövetségi körözési listára tette az orosz belügyminisztérium. Interpol elfogatóparancsot adhat ki ellenük Moszkva, de vélhetően az uniós hatóságok erre fittyet hánynának.
Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése pozitívan hatott a tőzsdékre, így Európában ma is folytatódott az emelkedés, elsősorban a bankrészvények vezetésével, de az Egyesült Államokban is erőt mutatnak a vezető indexek.
Az elmúlt napokban a bankszektorban erősödő bizalmatlanság valóságos pánikot váltott ki a nemzetközi piacokon, miután néhány regionális amerikai bank és a Credit Suisse problémái után a befektetők előtt ismét megjelent 2008 réme. A kezdeti ijedtség következtében egyéves csúcsára száguldott az arany árfolyama, a döntéshozóknak azonban úgy tűnik hamar sikerült megnyugtatnia a piaci szereplőket, így a közkedvelt menekülőeszköz látványos gyorsasággal dobta el az elmúlt napok emelkedésének számottevő részét. Ennek ellenére középtávon a makrogazdasági körülmények mégis adottak lehetnek a további emelkedéshez, így könnyen lehet, hogy hamarosan új csúcsokat is láthatunk majd.
A bankválsággal kapcsolatos aggodalmak szokatlan folyamatokat indítottak el a piacokon, olyan időszakot hoztak, amikor nem csak a hagyományos menedékek, mint az arany, vagy az államkötvények szárnyalnak, de az olyan spekulatívabb eszközök, mint a technológiai részvények, vagy a bitcoin is felülteljesítenek. Pedig jellemzően ezen eszközök nem mozognak együtt - írja a Reuters.
Tegnap este bejelentésre került, hogy a UBS kormányzati közvetítéssel megállapodott a Credit Suisse megvásárlásáról, emellett a CS-mentés és egyéb bankok körüli aggodalmak piaci hatásainak csillapítására vasárnap este a világ hat nagy jegybankja bejelentette, hogy napi gyakoriságúra sűrítik a dolláralapú likviditásnyújtási tendereket. A bejelentések úgy tűnt, hogy nem tudják megnyugtatni a befektetőket, miután ázsiai után az európai kereskedés első óráiban is a bankrészvények vezették az esést. A délelőtti órák óta azonban fokozatosan javul a hangulat a tőzsdéken, a nap korábbi részében látott eséseknek pedig már nyoma sincs.
Több mint 3000 katonával kezdte meg hétfőn közös tengeri hadgyakorlatát Kína és Kambodzsa. A hadgyakorlatnak az "Arany sárkány 2023" nevet adták. Az alkalomra mintegy 300 járművet mozgósítottak, a többi között páncélozott járműveket, aknakeresőket, aknamentesítő eszközöket, valamint biológiai és vegyi megfigyelő berendezéseket. Kambodzsa elmélyülő kapcsolata Kínával korábban már aggodalmat keltett az Egyesült Államokban és Ausztráliában, valamint néhány délkelet-ázsiai szomszédjában.
Kínában egy hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel, piaci értéke 3 ezer milliárd dollár körül van - jelentette a helyi média hétfőn. A kutatók több mint 250 fúrást végeztek el, s egészen 1400 méteres mélységig jutottak, amikor megtalálták a lelőhelyet.
Határozott pluszban nyitottak a vezető európai börzék, délutánra azonban látványosan elfogyott a lendület, és mínuszba fordultak a tőzsdék, délután pedig Amerikában is lefelé vették az irányt a vezető börzék. A bankszektor ismét nyomás alá került, különösen a regionális bankok részvényei, a napokban mentőövet kapó First Republic ismét nagyot zuhant.
A Silicon Valley Bank múlt heti csődje után ma is folytatódik a turbulens kereskedés a világ tőzsdéin, a vezető európai indexek ma reggel felpattantak a hírre, miszerint a Credit Suisse mentőövet kap, de napközben látványosan lendületet vesztettek, hogy aztán mégis jelentős pluszban zárják a napot. A magyar tőzsdén lejtmenet bontakozott ki csütörtökön, bepótolva a tegnapi kereskedési szünetet. A nap egyik legfontosabb eseménye az EKB kamatdöntő ülése és Christine Lagarde jegybankelnök tájékoztatója volt, az EKB az előzetes várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatemelést jelentett be.
Ami a tengerentúli helyzetet illeti, egyelőre nagy optimizmussal zsákolják a befektetők a részvényeket, de mint megtanulhattuk az elmúlt napok mozgásaiból, ez még nem feltétlenül azt jelenti, hogy végig a vevők maradnak majd fölényben. Fűti az otimizmust a hír, hogy a JPMorgan Chase és a Morgan Stanley is éppen tárgyalásokat folytathat a bajba jutott First Republic Bank esetleges tőkeinjekciójáról.
Komoly emelkedéssel zártak tegnap az amerikai és európai piacok, de ennek vége: az európai indexek mély visszaeséssel zártak és a tengerentúlon is megjelentek a mínuszok. A Credit Suisse történelmi mélypontra került. A magyar tőzsde a március 15-i ünnep miatt ma nem tart nyitva, és fontos adatközlést sem várunk idehaza. Nem úgy külföldön, ahol az EU-ból, az USA-ból is konjunktúraadatok érkeztek, a legfontosabb piacmozgató tényezők viszont ma is az amerikai bankrendszerről szóló hírek lehetnek. Emellett a piac már készülhet a holnap EKB-kamatdöntésre is.
Amíg az elmúlt napokban főként az amerikai regionális bankok esése miatt nehezedett nagy nyomás a nemzetközi piacokra, addig szerda reggelre a figyelem már a nagybankok felé fordult. Az európai tőzsdék mélyrepülését követően Amerikában is jókora mínuszban indulhat a kereskedés, a bizonytalanságok közepette pedig a befektetők a tőzsdékről a közkedvelt menekülőeszköznek számító nemesfémekbe menekülnek.
Hétfőn elképesztően turbulens napot láthattunk a piacokon az amerikai Silicon Valley Bank bedőlése után, összességében végül úgy néz ki, hogy fölénybe kerülhetett az a narratíva, hogy a bank bedőlése miatt a Fed szüneteltetheti a kamatemeléseket, vagy legalább lassíthat azok ütemén, esetleg nyáron már vághat is, ezen narratíva mentén viszonylag jó napot zártak az amerikai tőzsdék, ma pedig Európában is jó hangulatú volt a kereskedés a tegnapi meredek esések után. Az amerikai tőzsdék is emelkedtek kedden.
Elképesztő a bizonytalanság a tőzsdéken a Silicon Valley Bank pénteki becsődölése óta, csak úgy kapkodjuk a fejünket, olyan gyorsan változik a hangulat: hol a tovagyűrűző bankválság 2008-at idéző rémképe villan fel a befektetői kollektíva frontális lebenyében, hol nyugtatóként kapkodják be a piaci szereplők a megenyhülő és újabb pénznyomtatásba kezdő jegybank koncepcióját. Ebben a környezetben csak a bizonytalanság a biztos, a tőzsdei félelemindex az egekbe szökött és senki sem tudja igazán, hogy mit várhat a holnaptól, milyen szabályozói lépések jönnek, mit reagál a Fed, hol roggyan meg egy újabb nagybank térde. Egy ilyen miliőben reflexszerűen nyúlnak a régen jól bevált menekülőeszközök felé a befektetők, a mostani sajátos környezetben pedig arra is van esély, hogy a bitcoin végre bizonyítsa a "digitális aranyként" betöltött szerepét.
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt szerdán közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni Budapest belvárosában - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Az SVB bedőlése után rendkívül gyorsan kezdtek változni az események. Míg pénteken a tőzsdék jelentős mínuszban zártak egy esetleges bankválságtól való félelem miatt, addig az amerikai határidős indexek komoly emelkedés vetítettek előre a mai napra, miután a kamatemelési várakozások jelentősen lecsökkentek. Eközben az SVB után az amerikai szabályozó hatóságok vasárnap bezárták a New York-i székhelyű Signature Bankot, a kriptoipar egyik nagy hitelezőjét, hogy megakadályozzák a bankválság terjedését. Az események gyors változásával együtt a tőzsdéket is rángatták ma: korábban még úgy tűnt, hogy enyhülhet ma a tőzsdékre nehezedő nyomás, de végül Európában nagyon csúnya esés alakult ki, főleg a bankpapírokat ütötték meg a befektetők. Nap közben a magyar tőzsde egész jól tartotta magát, de délutánra elengedték az OTP-t és a Molt, mindkét papír árfolyama beszakadt. Eközben az amerikai tőzsdéken leginkább csapkodás látszott: mindkét irányba láttunk nagyobb elmozdulásokat, de végül a három vezető indexből kettő lefordult a zárásra.
A pénzügyi piacok stresszmutatói hétfőn élesen reagáltak arra, hogy öt napon belül három amerikai bank is bedőlt. A befektetők egyre inkább újraárazzák az amerikai kamatkilátásokat, ami 2008 óta a legnagyobb rohamot váltotta ki a kötvénypiacokon.