A svájci cégeken keresztül folyó nyersanyagkereskedelem egy olyan kiskaput jelent, amelyen keresztül Oroszország sok EU-s szankciót kijátszhat, noha az alpesi ország is ratifikálta a büntetőintézkedéseket. Szakértők szerint Svájcnak fontos lépéseket kellene tennie, hogy segítse a szankciókat.
Szombaton harcok robbantak ki Szudánban a hadsereg és az ország második legnagyobb fegyveres szervezete, az RSF között. Valójában hatalmi harcról van szó a hadsereg vezetője, Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, illetve az RSF vezére, Mohamed Hamdán Dagalo között – előbbi a 2019-es katonai puccsot követően az ország első számú, utóbbi a második számú vezetője lett. Hétfőre már közel száz civil vesztette életét az összecsapásokban: a fővárosban, Kartúmban és vidéken is heves harcok folynak. A legfőbb hatalomért küzdő Dagalo mögött részben a Wagner orosz zsoldoscsoport állhat, amelynek afrikai ügyleteit tevékenyen segíti a szudáni hadúr.
Az európai részvényindexek a BUX vezetésével emelkedtek pénteken, Amerikában azonban estek a tőzsdék, miután Christopher Waller, a Federal Reserve kormányzótanácsának tagja további kamatemelést sürgetett, azt követően, hogy a maginflációs mutatók továbbra is rendkívül magasak.
Az előző hetek emelkedését követően alig néhány óra alatt több mint két százlakot esett az arany és az ezüst is, miután Christopher Waller, a Federal Reserve kormányzótanácsának tagja további kamatemelést sürgetett, azt követően, hogy a maginflációs mutatók továbbra is rendkívül magasak az Egyesült Államokban.
Az amerikai inflációs számok tegnapi közlése után ma az ipari termelői árakról érkező adatokat várták a befektetők, a friss számok ezúttal is az inflációs nyomás vártnál nagyobb mérséklődéséről számoltak be. Az adatközlés után egyre jobb hangulatban zajlott a kereskedés az európai és a tengerentúli piacokon, a magyar tőzsde azonban jelentősen alulteljesítő volt csütörtökön. Vélhetően a nemzetközi megítélésünk alakulása hathatott a mai hazai részvénypiaci hangulatra, súlyosan kritizálta ugyanis Magyarországot az ukrán elnök tanácsadója az Oroszországgal kötött energetikai megállapodásai miatt. Emellett tegnap este az amerikai kormány több mint 20 országhoz kötődő szervezetek és magánszemélyek ellen hozott újabb szankciókat a háború támogatásában betöltött szerepük miatt, az ügyben magyar érintettek is voltak.
A márciusi bankválsággal kapcsolatos aggodalmak nem okoztak tartós hangulatromlást a tőzsdéken, számos befektető és elemző azonban rég nem látott pesszimizmussal áll a jelenlegi piaci körülményekhez: míg egyesek csupán egy korrekcióról beszélnek, addig akadnak olyanok is, akik szerint valóságos összeomlás következhet a piacokon hamarosan. De mennyire valósak ezek a félelmek? Valóban itt az ideje menekülni a tőzsdékről?
Magyar idő szerint délután 14 óra 30 perckor kerültek publikálásra Amerikában a legfrissebb, márciusi fogyasztói árindex adatok, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig a vártnál nagyobb mértékben csökkent az árnövekedés üteme. Az adatok publikálását követően emelkedtek a vezető részvényindexek Európában, és Amerikában is szép pluszban voltak, majd a zárás előtt nem sokkal lefordultak a tőzsdék, miután a Fed közzétette legutóbbi, márciusi ülésének jegyzőkönyvét, melyből kiderült, hogy a bankszektor problémáinak következtében elkerülhetetlennek tűnik a recesszió az idei évben az Egyesült Államokban.
A görög parlament kedden megszavazta azt a törvényt, ami megtiltja a szélsőjobboldali Görögök-Nemzeti Párt indulását májusi országgyűlési választáson - írja a Politico.
Az ázsiai piacokon kifejezetten jó volt a hangulat ma reggel, miután a kevésbé szigorú jegybanki jelzések és néhány javuló gazdasági mutató kedvezően hatott a piacra, ezen felül pedig Warren Buffett pozitív kommentárjai is hajtották az emelkedést, miután a neves befektető bejelentette, hogy cége, a Berkshire Hathaway növeli részesedését a legnagyobb japán kereskedő cégekben. Ami az európai piacokat illeti, itt is pozitív hangulatban telt a kereskedés, miközben a befektetők várják a holnap megjelenő amerikai inflációs adatot, és a héten kezdődő első negyedéves gyorsjelentési szezont. Ehhez képest az USA-ban ma is inkább csak iránykeresés látszik.
Zaporizzsja megye több pontjáUkrajna jelenlegi arany- és devizatartaléka több mint 10 éves csúcson áll, meghaladja a 30 milliárd dollárt - közölte Oleg Usztenko, gazdasági kérdésekben illetékes ukrán elnöki tanácsadó.
Holnap fogjuk megismerni a kulcsfontosságú márciusi amerikai foglalkoztatási adatot, ez lehet elsősorban a piaci szereplők fókuszában, bár azt közben fontos tudni, hogy holnap sem Európában, sem a tengerentúlon nem lesz kereskedés a tőzsdéken. A monetáris politika számára azért kulcsfontosságú az indikátor, mert a jegybank azt várja, hogy a kamatemelések hatására a gazdaság lelassul, a foglalkoztatottság pedig visszaesik - ehhez képest a munkaerőpiac továbbra is erős volt az év első két hónapjában, és ha márciusra vonatkozóan is erőteljes bővülést látunk, akkor ismét nőhetnek a kamatemelésre vonatkozó várakozások.
Szerdán alapvetően jó volt a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető nyugat-európai részvényindexek mérsékelt emelkedéssel zártak, a magyar részvénypiac a felülteljesítők között volt, elsősorban a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
A nehéz tavalyi év után úgy tűnik, hogy idén magukra találtak a hazai befektetési alapok, annak ellenére, hogy az év első három hónapja sem volt sétagalopp, különösen a márciusi bankválság borzolta a kedélyeket. A magyar alapok egyelőre állják a sarat, a legjobb teljesítmények már az első három hónapban 10% felett alakulnak. Nagy visszatérést mutatnak az abszolút hozamú alapok, de a részvény és árupiaci alapok körében is vannak vonzó, 7% feletti hozamok.
Mérsékelten negatív hangulat uralkodott szerdán az európai tőzsdéken, ilyen környezetben a magyar piac felülteljesítő volt, ami elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhető. A nap legfontosabb adata, az amerikai munkaerőpiaci statisztika elmaradt a várakozásoktól, és a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is gyengébb lett a konszenzusnál, mind a két adat arra utal, hogy az amerikai gazdaság lassul.
13 hónapja nem állt olyan magasan az arany ára, mint most, és így már a korábbi történelmi csúcs is látóhatáron belülre került - írja a Bloomberg. A ralit a gyengülő dollár, a menedékeszközök iránt erősödő kereslet, és az agresszív amerikai monetáris szigorítás lezárultával kapcsolatos várakozások is segítik.
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az olajkartell váratlan kitermelés-csökkentése után kilőttek tegnap az olajárak, ami potenciálisan fenyegést jelenthet a jegybankok infláció elleni küzdelmére. Ezek után az ázsiai tőzsdéken sem látszott ma reggel egyértelmű irány, főleg a technológiai részvények gyengélkedtek a keleti börzéken. Ehhez képest az európai piacok látszólag hamar túltették maguk az olajárak felpattanásán, hiszen Európában emelkedés látszik, a magyar tőzsde pedig kiemelkedően jól teljesít, viszont az USA-ban a kezdeti iránykeresés után lefordultak a tőzsdék, és fél százalék feletti mínuszban zárták a napot.
A kezdeti bizonytalanságok után kedvező hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, a magyar tőzsde is jól teljesített, különösen a Richter emelkedésének köszönhetően. Az amerikai tőzsdéken vegyes volt a kép, a Nasdaq mínuszban zárt, míg a Dow és az S&P 500 emelkedett. A hétvége legfontosabb híre volt, hogy az OPEC tagállamok önkéntesen a kitermelés csökkentése mellett döntöttek, ennek következtében pedig nagyot emelkedtek az olajárak.
Ez a negyedév sem telt el események nélkül. Persze elsőnek mindig a legfrissebb élmények élnek a legélénkebben az emlékezetben, de úgy tűnik, hogy ez a piacra nem feltétlenül igaz. A részvénypiacokon ugyan komoly kezdeti esést okoztak a bankbedőlések, és a bankok likviditási helyzetével kapcsolatos aggályok, de lényegében a hónap végére sikerült ezt ledolgozniuk a vezető részvényindexeknek. A legnagyobb nyertese a bankparának azonban mégis a bitcoin volt, amely a Silicon Valley Bank csődje után valósággal kilőtt, és érdemi korrekció hiányában, sokkal inkább csak konszolidálta az árfolyam az emelkedést. Ezzel szemben a magyar piac lemaradó volt az év első három hónapjában a nemzetközi piacokkal összevetve, bár a forint jó teljesítményének azért örülhettünk.
Európa után az amerikai tőzsdéken is jó hangulatban telt a pénteki a kereskedés, miután a PCE inflációs mutató az inflációs nyomás további mérséklődésére utalt az Egyesült Államokban. A tegnapi esést követően a magyar tőzsdének is jó napja volt, az emelkedést a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol részvényei vezették.
A bankpiaci aggodalmak következtében az orosz-ukrán háború kitörése óta nem látott szintekre emelkedett az arany márciusban, és noha az utóbbi napokban már számottevően javult a hangulat a nemzetközi piacokon, a közkedvelt menekülőeszköz mégsem távolodott el olyan mértékben a korábbi csúcsoktól, ahogy azt jelentősebb hangulatjavulás esetén az elmúlt években megszokhattuk.
Kiváló hangulatban zajlott a kereskedés Európában és Amerikában is folytatódott az emelkedés a tőzsdéken. Érkeztek fontos adatok, amik fűtötték a részvénypiaci optimizmust: Amerikában az új munkanélküli segélykérelmek száma minimálisan a várt felett alakult az előző héten, emellett pedig az amerikai gazdasági növekedése is a vártnál kisebb lehet. Ezek mind a további kamatemelések esélyét csökkentő fejlemények, ennek örülhetnek a befektetők.
A hazai piacokon emellett érdemes lehet figyelemmel követni a Mol árfolyamának alakulását, miután tegnap este a kormány rendkívüli különadó-módosításról döntött. A nyitást követően az olajcég papírjai több mint 2 százalékos mínuszban is voltak, délutánra azonban javult a kép és már emelkedik az olajcég árfolyama.