Közgyűlést tart az Alteo
2021. április 19-én, hétfőn 10:00 órakora tartja éves közgyűlését az Alteo. A közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben a társaság igazgatósága fog dönteni.
2021. április 19-én, hétfőn 10:00 órakora tartja éves közgyűlését az Alteo. A közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben a társaság igazgatósága fog dönteni.
Az Alteo volt tegnap a hazai részvénypiac vezető papírja: az árfolyama több mint 7%-kal került feljebb a kereskedési nap során. A piaci kapitalizáció immár meghaladja a 23 milliárd forintot. Az emelkedésben komoly szerepet játszhatott az a szerdai bejelentés, miszerint a részvény március 22-től a BUX komponensek közé kerül.
Az AutoWallis tulajdonába kerül Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW márkakereskedése, olvasható a Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett sajtóközleményben. A Hungária körút 95. szám alatt működő szalont eddig is a csoport leányvállalata bérelte, ahol BMW és MINI járműveket értékesítenek.
A Budapesti Értéktőzsde közleménye alapján március 22-étől a BUX indexkosárba új részvénysorozatként az Alteo és a Masterplast is bekerül. A jelenlegi indextagok közül az ANY Biztonsági Nyomda első ízben nem teljesítette a BUX kritériumait, de részvényei az indexben maradnak. Emellett változik a BUMIX összetétele is.
Miközben több Nyugat-Európai részvényindex kitört a héten, a Budapesti Értéktőzsdén viszonylag kevés azon részvények száma, amelyik új csúcsra jutott. A blue chip-ek közül is csak egy olyan papír volt, amelyik igazán erősnek mutatkozik a technikai elemzés szemszögéből. A hazai szinten közepes kapitalizációjúnak számító vállalatok közül azonban négy olyan is van, amelyet a járványt övező válság ellenére fundamentális tényezők is hajtanak, és eközben erős momentum is tapasztalható a piacukon.
Vállalt kötelezettségüket teljesítik a felek azzal, hogy az Alteo tulajdonából a BorsodChemébe kerül át a BCTherm Energiatermelő és Szolgáltató Kft.
Nem változtatott az Alteo korábbi célárán az MKB, az elemzőház szerint a negyedik negyedévben minden a várakozásai szerint alakult. A cég korábbi befektetései elkezdtek megtérülni, így a hosszú távú előrejelzések változatlanok maradtak.
A koronavírus-járvány világszerte megviselte a vállalatokat és a gazdaságot, de vannak olyan iparágak és cégek, amelyek üzleti modellje kifejezetten válságállónak bizonyult. Az Alteo is ezek közé tartozik, a friss gyorsjelentés alapján az látható, hogy tavaly az árbevétel, az EBITDA és az adózott eredmény is növekedni tudott.
Több ígéretes cég is elhalasztotta tőzsdére lépését tavaly a koronavírus-válság miatt, így idén izgalmasabbnál izgalmasabb IPO-k jöhetnek. A Portfolio private Investor Day 2021 online rendezvényén ígéretes magyar tőzsdei cégek vezetői is beszéltek a jövőbeli tervekről.
Tovább javult a hazai tőzsdei vállalatok transzparenciája, mindegyik magyar cég jobb eredményt ért el az idei felmérésünkben, mint egy évvel korábban. A blue chipek továbbra is az élmezőnyben vannak, de a midcapek is kezdik beérni őket, sőt, idén egyikük felállhatott a dobogó harmadik helyére - derül ki a Portfolio idén már 20. alkalommal elkészített transzparencia-felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt, és amely 19 bank, befektetési szolgáltató és alapkezelő bevonásával készült.
Az idei felmérés alapján a legtranszparensebb hazai tőzsdei vállalat az OTP lett, a bankot a Mol követi a listán és idén a dobogóra felfért egy midcap is, a Graphisoft Park a harmadik helyet szerezte meg.
A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, a BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, a ma megtartott eseményen a Portfolio felmérése alapján a BÉT a kibocsátói transzparencia díjat az OTP-nek, a kibocsátói transzparencia mid-cap különdíjat a Graphisoft Parknak, a legjobb befektetői kapcsolattartónak járó díjat pedig Réthy Róbertnek, a Mol befektetői kapcsolatok vezetőjének adta át.
Az MKB friss elemzésében közel 33 százalékkal emelte meg az Alteora vonatkozó célárát 1 070 forintról 1 420 forintra vételi ajánlás mellett. A befektetők pedig tépik a részvényeket, már közel 10 százalékot emelkedett az árfolyam.
A BUX index még a relatíve kevésbé rosszul teljesítők között található az európai részvényindexek tekintetében, hiszen a német DAX sokkal csúnyább képet mutat. Ez nem jelenti ugyanakkor, hogy a befektetők megkímélték volna a magyar papírokat a romló nemzetközi hangulatban.
A kimondottan pozitív európai közhangulatban néhány magyar kisvállalat papírja üstökösszerűen emelkedik. Remek napja van itthon az Alteonak, jelenleg 14,2 százalékos a plusz, az Autowallis részvénye 14,5 százalékot emelkedett a délelőtti órákban, míg a ralit az Ehep vezeti egészen elképesztő, 43,1 százalékos emelkedésével.
Az Alteo befejezte a több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását, az erőmű további hosszú távú működésének biztosítása érdekében. A rekonstrukciós munkálatok célja volt a rendelkezésre álló természeti erőforrás, a Hernád folyó hasznosításának növelése is. A vízerőmű ugyan 2020 októberében megkezdte a kereskedelmi üzemét, de a nagyközönség számára csak várhatóan jövő tavasszal nyitja meg kapuit.
Nem kedvez a mostani időszak az alterntív energiának, mert hasonlóan az energetikai ágazat egészéhez, ez is egy erősen beruházásigényes tevékenység. - mondta a Portfolio-nak Ifj. Chikán Attila. Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója ugyanakkor úgy látja, a járványhelyzet tovább erősíti azt a vélekedést, hogy oda kell figyelni a fenntarthatóságra, sokan a járvány kialakulását is részben az emberiség környezetkárosító tevékenységére vezetik vissza. A szakembert kérdeztük a fenntartható energia jövőjéről, az ESG előretöréséről, a tőzsdei sikerekről, sőt, még az amerikai elnökválasztás hatásairól is.
Az Alteo megszerezte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal határozatát, így korlátozástól mentesen gyakorolhatja a Pannon szélerőműpark feletti tulajdonjogokat. A vállalat még október közepén közölte, hogy megszerezte a Pannon Szélerőmű Villamosenergia Termelő és Értékesítőt 100 százalékban. A szélerőműpark összteljesítménye 15 megawatt, ezzel az Alteo megerősítette piaci részesedés tekintetében második helyét a hazai szélerőmű piacon.
Tőzsdei kibocsátók számára az ESG térnyerése lehetőség és veszély is. Lehetőség a pozitív megkülönböztetésre, ezáltal több befektető, jobb értékeltség érhető el. De ha alapvető elvárássá válik, akkor, aki nem kezdi el időben, az több befektetőnél teljesen kimaradhat a befektethető univerzumból, ami az értékeltséget is lefelé módosíthatja, mondta el a Portfolio-nak Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, akit a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztálya tegnap újra elnökének választotta.
Miközben az európai tőzsdék nagyrészt mínuszban vannak, amit a koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulása miatti aggodalmak okoznak, addig néhány magyar kisvállalat erre fittyet hányva csak emelkedik. A mai rossz hangulatban is emelkedni tudtak a Masterplast, a 4iG és az Alteo részvényei is. Ebben semmi véletlen nincs azonban, mind a három cég eredményei kiválóak voltak eddig idén és a koronavírus-járvánnyal szemben ellenálló üzleti modellel rendelkeznek, további akvizíciókban gondolkodnak, vagyis mondhatnánk, hogy meglovagolták eddig a válságot.
Nem változtatott az Alteo korábbi célárán az MKB, az elemzőház szerint a harmadik negyedévben minden a várakozásai szerint alakult.
Miközben a magyar tőzsdén sokan - a forgalom miatt nyilván jogosan - csak a nagypapírokat figyelik, a surranópályán több kispapírban is nagy a sztori, meredeken emelkednek az árfolyamok. Összefoglaltuk a történetüket.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.