Eséssel zárt a BUX
Elromlott a nap végére a hangulat a magyar tőzsdén, miután az OTP és a Richter is jelentősebb eséssel zárta a kereskedést a hét első napján.
Elromlott a nap végére a hangulat a magyar tőzsdén, miután az OTP és a Richter is jelentősebb eséssel zárta a kereskedést a hét első napján.
A piaci áramárak megugrása, valamint a klímavédelmi szempontok erősödése miatt hamarosan Magyarországon is megjelenhetnek a hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások (power purchase agreement, PPA). A fejlettebb piacokon is csak pár éve létező konstrukció egyszerre segítheti elő a cégek karbonlábnyomának és áramvásárlással kapcsolatos kockázatainak csökkentését. Hazai terjedését ugyan több tényező is gátolja, de a piac már készül a bevezetésére.
Jelentős növekedésről számolt be az Alteo a július-szeptemberi negyedévre mind a bevételek, mind az eredmények szintjén a tavalyi harmadik negyedévhez képest, az év első kilenc hónapját tekintve pedig fennállásának legmagasabb eredményszámait produkálta a cég – derül ki a ma délelőtt közzétett befektetői prezentációból. Ez elsősorban az Alteo stratégiájának és fejlesztéseinek egyik kulcsterületéhez, a Szabályozási Központ tevékenységéhez köthető, de támogatta ezt a Covid-járvány által 2020-ban leginkább sújtott kiskereskedelmi üzletág erős visszapattanása, valamint a tavaly kapacitásbővítésben részesülő megújuló energia alapú energiatermelési tevékenység is – közölte az Alteo.
Alaposan levált a magyar tőzsde a nemzetközi folyamatokról, mert míg a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tovább kapaszkodtak ma felfelé, addig a hazai tőzsdén esés volt a jellemző, a 4 blue chipből háromnak, ráadásul a nagy index-súlyúaknak, az OTP-nek, a Molnak és a Richternek is esett az árfolyama.
Az üzemanyagárak plafonjának rögzítése alaposan megviselte a Mol részvényeit, az olajcég részvényárfolyama a tegnapi zuhanás után ma tovább esik, de mindegyik blue chip rosszul teljesít, egyedül a Magyar Telekom árfolyama stagnál.
A Covid-válságból megerősödve kerültek ki a magyar tőzsdei cégek, az OTP, a Mol és a Richter is rekorderedményekről számolt be a napokban, az izmos teljesítmények pedig a részvényárfolyamokon is látszanak, a három nagy részvény csúcsra húzta a BUX indexet. De nem csak a nagypapírokban, hanem a kisrészvényekben is van bőven sztori, van olyan részvény, aminek megduplázódott, és olyan is, aminek háromszorosára emelkedett az árfolyama idén. Erről beszélgettünk a szerdánként jelentkező podcastunkban Nagy Viktorral, a Portfolio vezető elemzőjével.
Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb témája volt az energiaárak száguldása, és hektikus mozgása, a volatilitás nagyon csúnya dolgokat eredményezett, október elején már napon belül is vállalhatatlanná vált a volatilitás, mondta el a Portfolio-nak ifj. Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója. Bármilyen hihetetlen, most is sok hazai vállalatnál nyugodtak, hiszen tudják, hogy nekik 20 forintos az energiaár, és fogalmuk sincs arról, hogy lehet, hogy ez jövőre 60 forint lesz, az Alteo vezetői beszéltek olyan hazai kkv-vezetővel, aki nem tudott az energiaárak extrém emelkedéséről, ez pedig életveszélyes, mondta el az Alteo vezérigazgatója, aki szerint nem kellett volna megvárni ezt az időszakot, most még a nagy fogyasztók is sokszor csak nézik, hogy emelkedik az ár, a kockázatkezelésük nem reagál időben, tisztelet a kivételnek.
Magyarországon már törvény adta lehetőségük a vállalatoknak, hogy kötelezővé tegyék a munkáltatóik számára a koronavírus elleni oltást és van, ahol már döntés is született róla. Felmérést készítettük a hazai tőzsdei cégek körében, hogy ki hogyan döntött, az alábbiakban bemutatjuk, hogy hol lesz már biztosan kötelező a dolgozóknak a koronavírus elleni oltás és hol nem, és kik azok, akiknél még folyamatban van a döntés.
Óvatos emelkedés volt ma látható a vezető európai tőzsdéken, a BUX index azonban a két legjelentősebb blue chip, az OTP és a Mol esése miatt alulteljesítő volt a nemzetközi piacon.
Esik a magyar tőzsde a hétfői kereskedésben, a rossz hangulat a blue chipek mellett a midcapek is meglátszik.
A két legjelentősebb hazai blue chip, az OTP és a Mol is ma hajnalban tette közzé legfrissebb negyedéves gyorsjelentését amik alapvetően kimondottan jól sikerültek, ma viszont vélhetően a "pletykára venni és hírre eladni" tőzsdei dinamizmust figyelhettük meg, jelentős mínuszban fejezte be ugyanis a kereskedést az OTP és a Mol is, előbbi jegyzése 2,3 százalékkal, utóbbié pedig 1,4 százalékkal került lejjebb. Mindezek mellett a Richter 0,9 százalékos mínuszban zárt, a Magyar Telekom azonban 0,6 százalékkal feljebb került, maga a BUX index pedig 1,5 százalékos mínuszban fejezte be a napot.
Befejeződtek az Alteo „Különböző paraméterű akkumulátorcellákkal felépített tárolólétesítmény integrálása a villamosenergiarendszerbe” című kutatási projektjének kivitelezési munkálatai – közölte a cég.
Emelkedéssel zárt a napot a magyar tőzsde, amely részben a Richternek volt köszönhető, hiszen a gyógyszergyártó árfolyama több mint 3 százalékos pluszban zárt. A hazai midcapeknél vegyes volt a kép, a legjobban az AutoWallis teljesített, míg a legnagyobb esést a CIG Pannónia papírjai szenvedték el.
Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai BUX indexet az OTP húzta ma, melynek árfolyama 2,3 százalékkal került feljebb.
A keddi kereskedés felénél járva iránykeresés látható a magyar tőzsdén, a BUX előző napi záróértéke közelében jár. A hazai blue chipek között vegyesek a mozgások, az OTP emelkedik, míg a Mol és a Richter lejjebb került.
Nyilvános részvénykibocsátást hajt végre az AutoWallis, a tőzsde autós cége részben a növekedési tervek finanszírozásához vonna be friss forrást. A részvénykibocsátás már csak azért is érdekes, mert régen volt ilyen a magyar tőzsdén, utoljára 2017-ben a Waberer’s hajtott végre nyilvános forrásbevonást, vagyis az elmúlt közel négy évben nem volt példa ilyen tranzakcióra, ráadásul magyar midcap mércével a volumen sem kicsi, az AutoWallis 6-8 milliárd forintot vonna be lakossági és intézményi befektetőktől.
Javult a Share Now elektromos autóinak töltési infrastruktúrája: naponta 10-15 közösségi megosztásban használt autót látnak el elektromos energiával az Alte-Go fővárosi töltőberendezései - tájékoztatta az Alteo Csoport és a Share Now Portfolio-t.
Az autók iránti érdeklődés és az ügyletek megkötésének a mennyisége egy rövid, ijedt periódust követően - amikor tavaly áprilisban szinte megállt az élet az országban - már májusban elkezdett visszatérni a korábbi szintre. Az AutoWallisnál azt tapasztalták, hogy autót akarnak venni az emberek. Ez egy hatalmas különbség például a 2008-2009-es válsághoz képest. Most a vásárlóknak van pénzük és költik is azt, nyilatkozta a Portfolio-nak Antal Péter, az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágának igazgatója.
A napokban rengeteg hír szólt az energiaárakról, hiszen az olaj, a szén, a földgáz és többek között az áram ára is látványosan elszállt a korábbi években megszokott szintekhez képest. Mindezt persze nem csak aggódva lehet figyelni, hanem könnyen ki is lehet használni, és a befektetők nagyon úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapkban meg is találták azokat a részvényeket, amelyek jelentős kitettséggel rendelkeznek az energiapiaci folyamatoknak. Az olaj- és gázipari cégek például kifejezetten jól teljesítettek az elmúlt bő három hónapban, de az energetikai vállalatok között is akadt több jó választás, sőt, a magyar tőzsde energia-kapcsolt részvényeire sem lehetett panasz.
Már most 1,2°C-kal magasabb a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest. Az ambíciók és tettek drasztikus felgyorsítására van szükség a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez. Mi kell ahhoz, hogy a Covid által generált gyors digitális átálláshoz hasonlóan más területeken is azonos gyorsaságú változás történjen? Mit tesz ezért az üzleti szféra? A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor az üzleti szféra számára készült Vision 2050: Time to Transform átalakulási menetrend bemutatására, illetve a vállalati szféra által már megtett nettó zéró vállalások bemutatására.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.