Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. A biztosítókhoz csak úgy záporoztak a kárbejelentések, amelyek száma a következő napokban tovább emelkedhet.
Bíróság elé kell állnia Gregoire Tournant, az Allianz amerikai hedge fundja volt vezetőjének, akit több milliárd dolláros befektetői veszteséggel kapcsolatos csalással vádolnak – számol be a hírről a Bloomberg.
A CIG Pannónia, és alvállalkozóként a Hungarikum Alkusz nyerte el a Belügyminisztérium újra kiírt tenderét a tűzoltók illetve egyéb katasztrófavédelmi szervek csoportos élet- és balesetbiztosítására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Lapunk úgy tudja, hogy a biztosítatlan időszakra visszamenőlegesen is érvényes lesz a csoportos biztosítás.
Az Allianz Csoport a következő néhány hónapban úgynevezett „integrált kereskedelmi stratégiát” vezet be Közép- és Kelet-Európában – többek között Magyarországon is – vagyis a teljes kereskedelmi biztosítási szegmenst „Allianz Commercial” néven egyetlen piaci üzletág formájában fogja kiszolgálni - olvasható az Allianz közleményében.
Jelentős változások történtek az Uniqa Biztosító vezetőségében: júliustól új igazgatósági terület jött létre Thomas Dockal irányításával, Malicskó Gábor felel a Lakossági Üzletágért, Pavel Kopylov pedig a Pénzügyi és Kockázatkezelési Igazgatóságot vezeti. A szakemberek az ügyfélközpontú termékstratégia megvalósításában támogatják a vezérigazgatót, Kurtisz Krisztiánt.
A július 1. után tett eseti díjbefizetések hozamára is kell szochót fizetni a megtakarítási célú életbiztosításoknál, akkor is, ha a szerződést már korábban aláírták – tisztázta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kérésére a Pénzügyminisztérium.
6 milliárd dolláros büntetés megfizetésére kötelezte egy New York-i bíró az Allianz amerikai egységét, amiért valótlant állítottak egy befektetés tényleges kockázatával kapcsolatban – írja a Bloomberg.
Rekord értékesítési számokat hozott a június a kötvény- és pénzpiaci alapok számára, láthatóan sokan igyekeztek még az utolsó pillanatban mentesülni a szocho-fizetési kötelezettség alól. Mindeközben az első félévben látott csökkenő hozamszintek pozitívan hatottak a kötvényalapok teljesítményére, különösen a hosszú kötvényalapok mentek nagyot, 15-16%-os hozamokat is elérve egyetlen félév alatt. A megmaradt pénzpiaci alapok is jól teljesítettek az első félévben, a legnagyobb kötvényalapok pedig elképesztő ugrást mutattak fel a kezelt vagyonukban.
A siralmas 2022-es évvel szemben idén jól teljesítettek a részvényalapok az év első hat hónapjában, számos sorozat 10% feletti hozamot is el tudott érni. Tavaly óta sokat változott a világ: a 2022-ben jobban teljesítő régiók idén visszaestek, helyükre pedig gyakran éppen az elmúlt esztendőben rosszul teljesítő piacok kerültek. A viszonylag magas hozam ellenére idén nem eddig nem volt nagy érdeklődés a részvényalapok iránt, a január óta tartó vagyoncsökkenést azonban alaposan átrajzolta a június a szocho bevezetése miatt.
Miközben az állam évi 220 milliárd forint körüli különadóval sújtja a biztosítókat, eredménytelen lett a tűzoltók élet- és balesetbiztosítására kiírt közbeszerzés, mert túl drága ajánlatok érkeztek a biztosítóktól a Belügyminisztérium két évre szóló 244 millió forintos elképzeléséhez képest.
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást legkésőbb június 30-ig - a rendelet hatálybalépését megelőzően - el kell indítaniuk – hívta fel a figyelmet a Grantis.
Minden idők legnagyobb banki különadója ellenére a nagybankok mind nyereségesek lettek tavaly Magyarországon, köszönhetően az MNB-től kapott kamatbevételek jelentős emelkedésének. A biztosítási pótadó viszont a biztosítók egy csoportját veszteségbe lökte – derült ki a május 31-éig közzétett 2022-es éves beszámolókból. Miközben a legnagyobb bankok között csak egy van, amelyik nem fizet osztalékot a tavalyi eredménye után, a legnagyobb biztosítók egy kivételével nem adnak tovább semmit az eredményükből a tulajdonosaiknak.
36 órán belül 6 nagy biztosító lépett ki az ENSZ által támogatott nettó zéró kibocsátású biztosítói koalícióból (NZIA), vélhetően az Egyesült Államokból érkező politikai támadások miatt.
Erőteljes, de infláció alatti növekedést ért el 2022-ben a világ biztosítási piaca: a globális biztosítási díjállomány 4,9 százalékkal nőtt 8,6 százalékos globális infláció mellett – állapította meg az Allianz idei globális biztosítási jelentése. Magyarországon az életbiztosítási szegmens stagnált, de erőteljes a növekedés volt a vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási ágazatokban. A következő évtized folyamán a biztosítási díjbevételek évi 5,2 százalékos növekedését várják a biztosító szakértői (Magyarországon ez csak 3,5 százalék lehet), ami 4190 milliárd euróval növeli a globális biztosítási díjállományt. A biztosítók üzleti modellje az egyszerű pénzügyi kártérítéstől a kockázatkezelés és a megelőzés felé mozdul el.
Érdekes eredményt hozott az Allianz felmérése, amely szerint a férfiak több bevétellel, több megtakarítással rendelkeznek, mint a nők, ráadásul magabiztosabbnak is tartják magukat a pénzügyekben. Az eredményekszerint minden második magyar tudatosnak tartja magát ezen a téren, ennek ellenére az összkép nem túl jó: a magyarok mintegy 80 százaléka ugyanannyi vagy kevesebb pénzből él, mint az elmúlt 2-3 évben, és csak 16 százalékuk tudta növelni a pénzügyi tartalékait. Ami még lesújtóbb: közel 18 százalék az elmúlt évek nehézségei miatt felélte megtakarításait, több mint 15 százaléknak pedig nem volt, és most sincs semmiféle vésztartaléka.
Az UniCredit második legnagyobb részvényese, az Allianz nem támogatta az olasz pénzintézet új javadalmazási csomagját és a 2022-ben odaítélt juttatásokat a múlt havi közgyűlésen – írja a Reuters.
Radikális reformokra van szükség a magyar nyugdíjrendszert illetően: a folyamatosan romló demográfiai állás miatt 2050-re az időskorú eltartottak függőségi aránya 46,6%-ra nő majd, a fiataloknak pedig meg kell tanulniuk önmagukról gondoskodni - derült ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentésének második kiadásából.
Az Allianz biztosító kockázati tőkés leányvállalata nagy árengedménnyel kínálja eladása az N26-ban lévő mintegy 5 százalékos részesedését. A német neobank ezzel a sokadik fintech lehet a sorban, amelynek az elmúlt időszak befektetői bizonytalansága miatt drasztikusan csökken az értékeltsége – írja a Financial Times.
Tavaly nem volt ritka a mínusz 10% feletti hozam sem a hazai nyugdíjpénztáraknál, az idei első negyedéves számok azonban sok nyugdíjra gyűjtőnek megnyugvást jelenthetnek: visszatértek a nyeregbe az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak. A legjobb teljesítményeket a klasszikus és pénzpiaci portfóliók érték el, de megnéztük azt is, melyek jelenleg a legolcsóbb és legdrágább nyugdíjportfóliók a piacon.