Az amerikai kormány friss közlése szerint a januári büdzsé hiánya 163 milliárd dollár volt, ami rekordnak számít havi szinten, és 130 milliárd meghaladja a tavaly év januárjában közölt hiányt - írja a Reuters. Az ok a stimulus elfogadásában rejlik.
Február 12. után érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele annak, akinek az egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van, de addig a járuléktartozás még rendezhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Újságírók által feltárt adatok alapján Luxemburg befektetési alap piaca egy pénzügyi fekete doboz, amely segíti a pénzmosást és az adóelkerülést – írja a Reuters az újságírók okfejtésére hivatkozva.
A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy is csatlakozott többek között az Asdához és a Waterstoneshoz a fizikai értékesítési egységekkel rendelkező kiskereskedelmi cégek adózásával foglalkozó témában, levelükben arra kérték a brit kancellárt, hogy biztosítsa számukra az egyenlő versenyfeltételeket az online versenytársakkal szemben – példaként az Amazont nevezték meg a cégvezérek.
Tavaly decemberben hétköznaponként átlagosan egymillió online számla érkezett az adóhivatalhoz, az elmúlt héten ez a szám a duplájára nőtt, csütörtökön 2,3 milliós napi rekord született, vasárnap pedig beérkezett a 200 milliomodik online számla a hivatalhoz - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
A gyermekvállalás előtt álló fiatalok mozgásterét is növeli a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége és a megemelt csecsemőgondozási díj - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Több mint hetvenezer TAJ-szám válhat érvénytelenné, mert február 12-én élesedik a társadalombiztosítási szigor. Nekik így nem fog járni ingyenes állami egészségügyi ellátás.
Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át egy bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel; az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.
A napokban járt le a határon átnyúló adózási konstrukcióban érintett feleknek az első ún. DAC-6-os adatszolgáltatási kötelezettsége. Ezzel egyidejűleg – még utolsó pillanatban – a Pénzügyminisztérium is közzétett egy tájékoztatót az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről. Nem árt, ha – különösen – a könyvelők, tanácsadók, ügyvédek és a bankok is alaposan átrágják magukat a 38 oldalas dokumentumon, mert bármelyikük könnyen az adatszolgáltatás hatálya alá kerülhet.
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés - hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
Hétfőn debütálnak a nemzetközi adózás legújabb szabályai, amelyek előírják a határon átnyúló agresszív adótervezési struktúrák kötelező jelentését az adóhivatalnak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Magyarországi napenergia-iparági vélemények szerint már itthon is épülhetnének tisztán piaci alapon, támogatásmentesen naperőművek, ha az ágazat szereplőinek nem kellene a Robin Hood-adónak nevezett elvonást fizetniük. A kötelezettség fizetése alól jelenleg kizárólag a KÁT-ban vagy Metárban részt vevő termelők mentesülnek, így a támogatásra nem jogosult nagy projektek beruházói kétszeresen is hátrányban vannak előbbiekkel szemben. A Robin Hood-adó még a jókora kormányzati napenergiás célok elérését is veszélybe sodorhatja. Az iparágból származó értesüléseink szerint az utóbbi időszakban egyre inkább témát jelent az adó ügye a szektorban, és jelentős lobbierő szerveződik az adónem eltörlésére. Amennyiben ez megtörténik, az mindenkeppen új utat nyit az ezirányú fejlesztéseknek.
A 25 év alattiak 2022-re tervezett személyijövedelemadó-mentessége abban segít, hogy a fiatalok saját lábukra állva indulhassanak neki az életnek - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, a kormányülés szünetében, a Karmelita kolostorban újságíróknak.
Az embernek olykor szüksége van egy kis csavargásra. Mondhatnánk azt is, hogy sétára a friss levegőn, de egyértelműen kiérezni, hogy a két kifejezés, bár hasonló cselekvést jelöl, különböző színezettel, más-más hangulattal bír. Major Ákos a TOBE Galleryben most látható kiállításának címe Apa csavarog. A falakról fekete-fehér fotográfiák tekintenek a nézőkre, elmélyült csavargásra, csendes felfedezésre invitálva őket.
A világ talán legboldogabb emberének érezheti magát az a szerencsés, aki péntek este elnyerte az amerikai Mega Millions 1,05 milliárd dolláros lottónyereményét.
A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat majdan megillető személyijövedelemadó-mentesség - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek Honyek Péter adószakértő, a PwC Magyarország szakembere nyilatkozott a témáról.
Meg kell változtatni az adóparadicsomok uniós listájának jelenleg "zavaros és hatástalan" összeállítási módszerét, illetve bővíteni kell azon kritériumok körét, amelyek alapján egy ország adórendszerének tisztességes volta megítélhető - szögezték le az Európai Parlament képviselői brüsszeli plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban csütörtökön.
Bár Svédország egyike a társadalmi egyenlőségre törekvő országoknak, 2019 eleje óta ott is folyamatosan emelkedik a gazdag emberek vagyona. A svéd pénzügyi miniszter szerint, ha K-alakú kilábalás lesz a gazdaságban, csak tovább növeli a gazdagok és szegények közötti vagyoni különbséget – számol be a hírről a Bloomberg.
A megbízható adózók 20 napon belül megkaphatják a jogosan visszaigényelt általános forgalmi adót, ami Európában az egyik legrövidebb határidő és ez azt jelenti, hogy a mai áfabevallási határidőkor befizetett pénzt a cégek már akár február elején megkaphatják, ami segíti a likviditásukat – jelezte egy ma reggeli rövid Facebook-videóban Varga Mihály pénzügyminiszter.