Elektronikus cégjegyzés 2005-től
A jelenlegi papíralapú benyújtás mellett 2005 szeptemberétől elektronikus úton is be lehet majd adni a cégbíróságokhoz az rt-k és a kft-k cégbejegyzési kérelmét a tegnap elfogadott törvényjavaslat szerint.
A jelenlegi papíralapú benyújtás mellett 2005 szeptemberétől elektronikus úton is be lehet majd adni a cégbíróságokhoz az rt-k és a kft-k cégbejegyzési kérelmét a tegnap elfogadott törvényjavaslat szerint.
Széleskörű adónyomozás indult New Yorkban, mely elsősorban a nagy értékű műkincsek értékesítése során fizetendő 8.625%-os adótételek megfizetésének elkerülését hivatott feltárni. Egyes műkereskedők ugyanis az értékesítésre vonatkozó megállapodást követően az államokon kívülre viszik a műtárgyakat és a tranzakció papíron adómentes övezetben bonyolódik le. Az elmúlt évek során több jelentős festő műve is így cserélt gazdát. A kiterjedt adónyomozás azt követően indult meg, hogy az ex-Tyco vezér Dennis Kozlowski vagyonmozgásait követve az ügyészség ezen gyakorlatot tárta fel - írja a WSJ
Jelentős változásokat hozhat az a hamarosan kormány elé kerülő javaslat, amely teljesen átalakítaná a gépjárművek adóztatását. Megszűnne a súlyadó és az autópályadíj, de bevezetésre kerülne a külföldiek által is kötelező jelleggel fizetendő úthasználati díj - értesült a Világgazdaság.
10 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizettek be az adózók a harmadik negyedévben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) legfrissebb adataiból. A pénzügyi kormányzat arra számít, hogy az év végéig az eredeti előirányzat (16 mrd Ft) kétszerese - 32-33 milliárd forint - folyik be az új adónemből.
A kormányzat tervei szerint a jövő évtől az iparűzési adó 10%-a levonható lenne a társasági adóból. A lépés a versenyképesség további javítását célozza meg, a PM számításai szerint azonban csak elhanyagolható bevétel kiesést okoz majd a központi költségvetés számára.
Nem kapott a költségvetési bizottságban támogatást a negyedik személyi jövedelemadó sáv bevezetése. Az MSZP javaslatát a kormányon kívül a kormánypárti frakciók sem támogatták. Ugyancsak elbukott az áram ÁFÁ-jának a kedvezményes kulcsba való sorolása, igaz lakossági kompenzáció lesz.
Kifejezetten magas adókulcsok érvényesülnek Magyarországon közép-kelet-európai összehasonlításban - állapított meg egy KPMG tanulmány, mely a BBJ felkérésére készült. Különösen jelentős az eltérés az átlagtól hazánkban a személyi jövedelemadó legfelső kulcsához tartozó jövedelemszintet, az ÁFÁ-t és a helyi adót tekintve. Átlagnál lényegesen alacsonyabb adókulcs csak a társasági adó vonatkozásában mutatható ki.
Kérdés, hogy a csatlakozást követően - illetve a hazai költségvetési pozíció némi javulásával - közeledhet-e a magyar adóztatási gyakorlat a többi csatlakozó országban tapasztalható gyakorlathoz.
Tegnap Mandur László, az MSZP budapesti elnöke ismét bedobta a köztudatba az MSZP által már korábban szorgalmazott új adókulcsot, amely 40-42%-os mértékével a legnagyobb jövedelemmel rendelkezőket sújtaná. Mandur a magas jövedelműek zsebében újabb forintokat keresve felvetette, el kellene törölni a nyugdíjjárulék felső határát.
Elképzelhető, hogy nem fog jelentősebb növekedést okozni az EVÁ-t választók számában a törvény azon tervezett változása, hogy nem 15, hanem 25 millió Ft-os bevételi küszöbig lehet áttérni az új adónemre.
Az egész idei évre várt 16 mrd Ft-os EVA bevétellel szemben az első félévben már mintegy 20 mrd Ft-ot fizettek be a vállalatok ilyen címen a költségvetésbe - írja az MTI az APEH közleményére hivatkozva.
A parlament előtt lévő 2004-es adótörvény tervezetben szerepel a telkek jelenlegi ÁFA mentességét megszűntető javaslat is - írja a Világgazdaság. A tervezet a jövő esztendőtől 25%-os ÁFÁ-t róna ki a földterületekre is, ami az ingatlanárak további emelkedését generálhatja.
Az állami lakástámogatási rendszer 2024-ben kétségkívül a gyermeket nevelő, de legfőképp a gyermekvállalás előtt...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.