adó

Holnap startol a kormány legújabb csodafegyvere

A Magyar Közlöny mai számában jelentek meg az Elektronikus Áruforgalmi Ellenőrző Rendszerrel kapcsolatos rendeletek. Bár az EKÁER-t számos kritika érte, a szisztéma 2015. január 1-jével mégis megkezdi működését, igaz január végéig a mulasztásokért csak figyelmeztetnek a NAV ellenőrei. A most megjelent jogszabályok a tervezetekhez képest jelentősebb eltérést nem tartalmaznak.

Rogán: készülni kell a támadásokra, változnak az adószabályok

A jövő év egyik legfontosabb feladata egy úgynevezett országvédelmi akcióterv kidolgozása, mert "amikor ma Magyarországot külső támadások érik", a kormány és a parlament némileg védtelen ezekkel szemben - többek között ezt mondta az MTI-nek adott év végi interjúban Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint emellett országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására is készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén.

Gondoltad volna? Milliárdokat hagyunk a NAV-nál

Tizennégymilliárd forintot hagytak az államnál az elmúlt szűk három évben az adófizetők, mivel az érintettek a kelleténél nagyobb összeget fizettek be közteher címén, és a többletet öt év alatt sem kérték vissza - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Hat nappal a bevezetés előtt teljes a káosz

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és a Levegő Munkacsoport is tiltakozik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) 2015. január 1-jével történő bevezetése ellen. A szervezetek a rendszer kidolgozatlansága, az információk hiánya és a kiskapuk miatt a szisztéma indulásának elhalasztását kérik a kormánytól.

Putyin szavára hazatértek az eldugott milliárdok

Oroszország leggazdagabb emberének, Aliser Ushmanovnak a holdingjai hazautalták részesedéseiket, miután az ország államfője, Vlagyimir Putyin arra kérte az orosz üzletembereket, hogy vigyék haza vagyonukat országukba.

Kivonulhat Magyarországról a TV2

Jövőre kiviheti a TV2 főcsatornáját Magyarországról - értesült hvg.hu piaci forrásból. A társaság megerősítette, hogy ez az opció bekerült a szerződésekbe lehetőségként.

Pár nap és lehet tesztelni a kormány új csodafegyverét

Az online árukövető rendszerrel kapcsolatos minden információ megtalálható mostantól az ekaer.nav.gov.hu oldalon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ha valaki mégsem talál valamit, akkor van arra egy külön e-mail cím. A tárca azt is hozzáteszi: december 20-tól bejelentkezhetnek az ügyfélkapuval rendelkező cégek. December 31-től elvileg élesben indul a rendszer.

Megszavazták az újabb különadót

A parlament kedden úgy döntött, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezi 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat.

Rugalmasabbá válhat a közúti áruforgalom ellenőrzés rendszere

A Nemzetgazdasági Minisztérium újabb előterjesztést nyújtott be az Országgyűlésnek a közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel kapcsolatban. A javaslat szerint a gyűjtőfuvarok meghatározott termék mennyiségig, illetve értékig mentesülnének a bejelentési kötelezettség alól, ráadásul csökkenhet a mulasztási bírság mértéke is.

Itt vannak a kormány terveinek vesztesei és nyertesei!

A parlamenti képviselők hétfőn várhatóan elfogadják a 2015-ös költségvetést, mely számos ponton átírja az emberek és vállalkozások életét. A költségvetés mellett több nagyszabású törvényt is elfogadott az ősszel a kormánytöbbség. Gyűjtésünk szerint sokan szívhatják a fogukat a jövő évre tervezett intézkedések miatt, de vannak, akik örülhetnek. Itt és most minden megtalálható ebben a cikkünkben!

Megkezdődött a nyomozás az amerikai ügyvivő ellen

Megindította a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség André Goodfriend, a budapesti nagykövetség ügyvivőjével szemben Vida Ildikó feljelentése nyomán. Az amerikai köztisztviselő a Fővárosi Törvényszék előtt is felelhet a Heti Válaszban elmondottakért.

Orbán megint megígérte a különadók csökkentését (2.)

A kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, és azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét és már jövőre felülvizsgálhat más adókat is - jelentette ki a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő nem zárja ki a forint elleni spekulatív támadásokat.

Tényleg tartani kell a földadótól

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és -formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával - közölte az elnökség döntését a NAK pénteken az MTI-vel.

A miniszter elárulta: készül a magyar kitiltási lista

A kormány tárgyalt olyan kormányzati előterjesztést, amely a jelenleg hatályos jogszabályok módosításával korlátozná a külföldi állampolgárok Magyarországra történő beutazását - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteken, a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszban.

Meghátrált a kormány?

A kormány egy hónapos amnesztiát hirdet a közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel kapcsolatban az ezzel foglalkozó munkacsoport észrevétele és a szakmai érdekképviseletek felháborodása után. Az NGM és a NAV azóta kisebb engedményeket tett a szervezetek számára: most már emailben is lehet kérdezni a hatóságtól.

Varga elárulta, mekkora lesz az egységes vállalkozói adókulcs

A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben, majd hozzátette, ez az adókulcs 10 százalék közelében várható.

Áll a bál a kormány új csodafegyvere miatt

Úgy tűnik, az NGM nem akarja, hogy az áfacsalás elleni csodafegyverük, az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) az e-útdíj és az online pénztárgépek sorsára jusson. Ezek ugyanis mind olyan projektek voltak, ahol óriási kavarás ment a bevezetés, a pontos szabályok és a határidők körül. Nagyon úgy néz ki viszont, hogy az EKÁER január 1-jétől élesedik, a hónap közepétől pedig már bírságolhat a NAV. Az érintettek viszont fel vannak háborodva, mert úgy látják, három hét alatt nem tudnak felkészülni, ráadásul óriási adminisztratív pluszterheik lesznek - írja összefoglalójában az Index. Elvileg jövő héten tisztulhat a kép a rendszer működésével kapcsolatban és sok múlik majd a NAV hozzáállásán is, azaz tényleg nekiáll-e büntetni január 15-től.

Így vág vissza a SPAR a különadó miatt

A SPAR Magyarország Kft. az élelmiszerláncokat sújtó különböző intézkedésekre, valamint a piaci változásokra azzal válaszol, hogy 2012-ben megkezdett franchise hálózat bővítését intenzívebbé teszi, s újragondolja a vállalati stratégiáját a fejlesztésekre, bővítésekre vonatkozóan - áll abban a jövő szerdai eseményre szóló meghívóban, amelyet az élelmiszerlánc ma küldött ki szerkesztőségünknek is.

Retteg a görög miniszterelnök - Az eurózóna-tagság lehet a tét

Továbbra sem enyhültek a görög előrehozott választásokkal kapcsolatos félelmek. Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök szerint fennállhat annak kockázata, hogy az államfő-választás sikertelensége esetén Görögország visszasüllyed a korábbi recesszióba és kilép az eurózónából- számolt be a Reuters.

Ez a kormány új fegyvere! - Mibe kerülhet nekünk?

Új fegyverrel szállna harcba az áfacsalók ellen a kormány, már január elsejétől, miközben az előkészítése épp csak most indult el. A Nemzetgazdasági Minisztérium az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer kedvező oldalát hangsúlyozza, az új eszköz bevezetésének lehetnek negatív következményei, az adószakma képviselői szerint. A Portfolio-nak nyilatkozó adószakértők ugyanis felhívták a figyelmet arra, hogy az intézkedés óriási adminisztrációs terhet jelent a kereskedő cégek számára is (nem csak a fuvarozóknak), ez elkerülhetetlenül költségnövekedéssel jár és a kilátásba helyezett szankció mértéke is érthetetlen. Ezeken felül már csak hab a tortán a felkészülésre szánt rendkívül rövid idő.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.