adó

Pénzmosókat kapott el a NAV

Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.

Megmutatjuk, hogyan fogsz adózni jövőre!

Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, ezenkívül mérséklődik a bankadó, valamint változik a közműadó. A törvény bevezeti a növekedési adóhitel-kedvezményt, amelynek lényege, hogy bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozások elhalaszthatják az adó megfizetését, és azt két év alatt nyolc részletben teljesíthetik.

Megdöbbentő szavak Lázár Jánostól!

Húsz évig még biztosan nem érjük utol a nyugati béreket, riasztó állapotban van a magyar állam, és a kormány reformtörekvéseit a saját minisztériumai lehetetlenítik el - ezeket mondta Lázár János pénteken egy kiszivárgott felvétel szerint. Szerinte a rég beígért söralátét típusú adóbevallástól annyira távol állunk, hogy inkább egy sörgyárhoz lehetne azt hasonlítani. A Miniszterelnökség úgy reagált erre, hogy ezeket a mondatokat nem kell külön magyarázni.

SZÉP-kártyával fizettél a gyorsétteremben? Ennek vége lesz!

Megszűnhet az idegenforgalmi adó (ifa) és kikerülhetnek a SZÉP-kártyát elfogadó helyek közül a gyorséttermek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön egy kehidakustányi konferencián.

Falba ütközött Varga a javaslatával

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága - Gulyás Gergely fideszes elnök javaslatára - házszabályellenesnek minősítette és nem tárgyalta csütörtökön azt a módosító javaslatot, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének kinevezési jogát a miniszterelnöktől a nemzetgazdasági miniszterhez indítványozta rendelni.

Már meg is van az új NAV-elnök?

Egy módosító javaslat értelmében a miniszterelnöktől a nemzetgazdasági miniszterhez kerülne a NAV elnökének kinevezési joga, ez alapján a Népszabadság megint azt valószínűsíti, hogy ezzel Varga Mihály Vida Ildikó menesztését készíti elő.

Csökken a kamatadó! - Mutatjuk, mennyit kaszálsz vele

Június végén fogadhatja el a parlament a jövő évi adócsomagot, amelynek részeként a 2006 szeptemberében bevezetett kamatadó kulcsa a személyi jövedelemadóéval együtt az eddigi 16%-ról 15%-ra módosul. A tartós befektetési számlák esetében igénybe vehető adókedvezmény ezzel együtt csökken, ennek szabályai ugyanis nem változnak.

Európai Egyesült Államok: álom vagy valóság?

Egyértelműen kiállt a szorosabb európai integráció mellett szerdán a német és a francia gazdasági miniszter, úgy tűnik, hogy végre elszánták magukat arra, hogy megvalósítsák az Európai Egyesült Államok régóta dédelgetett ideáját. A kontinens két vezető hatalma akár egyedül is hajlandó lehet belevágni a gyökeres reformba, de várják a többi eurózóna-tagállam csatlakozását is. A közgazdász társadalom azonban nem fogadta kitörő lelkesedéssel a terveket, egyesek szerint nincs esély az ötlet gyakorlati megvalósítására, mások pedig úgy vélik, hogy a terv nem kezeli Európa fő problémáját.

Teljesen megváltozhat a NAV

Drasztikusan átalakul a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) működése, szemléletmódja - vetítette előre a készülő adózási eljárási módosítások lényegét a Napi Gazdaságban Pankucsi Zoltán adóügyi államtitkár.

Tiltsák be a lottózást!

A lottózó a hamis remények vásárcsarnoka, ahol a szegények a saját kárukra löknek fel néhány embert a magas életbe. Ennek a játéknak még a legtisztább formája is ártalmas a társadalom egészére nézve, egyenlőtlenséget generál, így szerencsésebb volna, ha nem is létezne. A betiltása talán kivitelezhetetlen, talán nem, mindenesetre az állam jobban tenné, ha a befolyó masszív összegeket az "adó" degresszív jellegének kompenzálására fordítaná. Vigyázat: az írás nyomokban provokációt tartalmaz.

Kellemetlen meglepetést kaptak a legnagyobb magyar vállalatok

Már jövőre is érkezik egy fontos változás, amely jelentősen növelheti a nemzetközi jelenléttel bíró magyar vállalkozások adóterhét, 2016-tól ugyanis a külföldi telephelyen keletkezett jövedelmeket is figyelembe kell venni a magyarországi adó kiszámításakor - mutat rá friss blogbejegyzésében Hegedüs Sándor, az RSM DTM partnere.

Kiskőrösön nagyban csalták az áfát

Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők közreműködésével magyarországi cégeknek nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Folyik a nyomozás a zöld dosszié ügyeiben

Komolyan vette a Legfőbb Ügyészség Horváth András volt NAV-munkatárs állításait, és minden részletnek a végére járnak. Az amerikai Bunge céget érintő "korrupciós jellegű ügyben" már van gyanúsított is van, de a többi felvetés kapcsán indult vizsgálatok során is hallgattak már ki gyanúsítottakat - többek között ezek is kiderülnek Polt Péter legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott interjújából.

Jó adózó vagy? Akkor örülni fogsz!

Komoly kompenzáció illetné meg a jövőben az adófizetőket, ha az adóhivatal valamilyen hibát követ el, illetve a tervek szerint a mostani kétszeresére emelkedhet az az összeg, amely a hatóság késlekedése esetén az ügyfélnek kamatként járna - számol be a Napi Gazdaság pénteki száma.

Ötmilliárdos pénzmosást leplezett le a NAV

Csaknem ötmilliárd forint értékű, kábítószer-kereskedelemből és dohánycsempészetből származó pénz eredetét akarta eltüntetni az a nemzetközi bűnszervezet, amelynek kilenc tagját Magyarországon fogták el és vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Egyesült Államok rendőrségének együttműködésével - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti Híradójában.

Új ügy miatt szállhat ránk Brüsszel

Az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja, Elzbieta Bienkowska a Világgazdaságnak adott interjújában árulta el, hogy a Bizottság már vizsgálja az idén életbe lépett, és már tartósnak tervezett dohányipari különadót.

Ősszel adócsomag 2.0?

Miközben a kormány az előrehozott jövő évi költségvetés és adócsomag kapcsán minden fronton azt hangsúlyozza, hogy azok korai elfogadása a kiszámíthatóságot és stabilitást jelzi, a Figyelő most úgy értesült, hogy ősszel újabb adócsomag érkezik.

Brutális fehéredés az áfában

A jegybank elemzőinek számítása szerint az online pénztárgépek fehéredési hatása 2014-ben elérhette akár a 150 milliárd forintot is.

Megvannak a 2016-os költségvetés főbb kockázatai!

A szabad tartalékok eltörlésével 2,2% lehet jövőre a költségvetés hiánya szemben a kormány által kitűzött 2%-os hiánycéllal - állapították meg a Magyar Nemzeti Bank elemzői a 2016-os költségvetési törvényjavaslatról szóló elemzésükben. A csökkenő államadósság viszont még így is könnyedén összejöhet. A jegybankban úgy vélik, hogy a jövőre tervezett makrogazdasági pálya megalapozott, az infláció megítélésében azonban van eltérés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.