adó

Itt a fontos NAV-közlemény a lakásáfa-csökkentésről

Idén január elsejétől 5%-ra csökkent bizonyos új lakóingatlanok áfakulcsa. Adódik a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, amikor a szerződést már megkötötték, az ár adott, és a vevők már teljesítettek előlegszámlákat.

Európai adót javasol a menekültválság kezelésére Schäuble

A menekültválság megoldása nem hiúsulhat meg amiatt, hogy korlátozottak a rendelkezésre álló anyagi eszközök - hangsúlyozta a Wolfgang Schäuble a Süddeuitsche Zeitung szombati számáan megjelent rövid interjúban. A német pénzügyminiszter ebből a helyzetből kiindulva felvetette egy európai adó bevezetésének lehetőségét. Közben a cseh miniszterelnök-helyettes egy szintén szombati lapinterjúban azt hangsúlyozta, hogy Európa már megtelt menekültekkel, így nem fékezni, hanem teljesen megállítani kell az áradatot.

Amiben Magyarország az elsők között van

Világszerte egyre nagyobb problémát okoz az elhízás. A kormányok adóintézkedésekkel igyekeznek leszoktatni az embereket az egészségtelen élelmiszerekről, de az élelmiszeripar szereplői maguk is lépnek. Egyesek szerint új korszak kezdetén állunk.

Újra bedobta a 10% alatti szja ígéretét a kormány

A 2010 után elkezdett személyi jövedelemadó-csökkentés tovább folytatódhat a mostani kormányzati ciklusban, így idővel egyszámjegyű lehet a személyi jövedelemadó Magyarországon - ismételte meg a korábban is jelzett kormányzati ígéretet az InfoRádió Aréna című keddi műsorában Tuzson Bence.

Így kaphatod meg az 5 millió forintos támogatást

Az új ingatlant építő magánszemélyek az idei évtől 5 millió forintos plusz támogatásban részesülhetnek (a CSOK-támogatásokon felül), az állam ugyanis lemond az építkezések után járó áfabevételeinek egy részéről. Azok a magánszemélyek is örülhetnek, akiknek már folyamatban van az építkezés. A milliókat azonban nem adja egykönnyen a kormány, az igénylőknek fontos (a CSOK-igénylőkre is vonatkozó) feltételeknek kell megfelelniük. Cikkünkben bemutatjuk, mire kell figyelni az adó-visszatérítési támogatás során és melyek lehetnek a buktatók.

Hat jó befektetés, amivel az adón is spórolhatsz

Az állam maga is támogat téged abban, hogy az adózás helyett az öngondoskodást, hosszú távú befektetést válaszd. Ezért számos olyan befektetés van, amellyel adót spórolhatsz, vagy igényelhetsz vissza; bemutatjuk ezek közül a legnépszerűbbeket.

Fontos határidő jön január végén az adózóknak

Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli hírfolyamában.

Fontos levelet küld a NAV

2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Ehhez január végéig bevallási-nyilatkozatot kell tenni a jelenlegi munkáltatónál, illetve annak hiányában a NAV-nál. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet az adóhatóság már elkezdte kiküldeni az adózóknak.

Vadonatúj részletet tudtunk meg az ingyenmilliókról

Akik nem ingatlanvásárlásba vágnak bele, hanem egyenesen építkezésbe, azok akár további 5 millió forintos állami támogatásban is részesülhetnek idén januártól a kibővített családok otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mellett. Az új, adó-visszatérítési támogatásnak nevezett kormányzati intézkedésnek van azonban egy érdekes eleme, amit most helyre rakunk a Nemzetgazdasági Minisztérium segítségével.

Bíróság elé állt a spanyol király testvére

A történelem során elsőként áll bíróság elé a spanyol királyi család tagja hétfőn. Cristina hercegnőt férje, Inaki Urdangarin üzleti ügyei ellen hat éve zajló nyomozás keretében hallgatják ki adócsalásban való bűnrészesség vádjával.

Már nem kell félni az adóhivataltól

Az új vezetők hétfői ünnepélyes kinevezésével elindult a megújult Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami január 1-jétől már a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetéhez tartozik. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen elmondta: a változtatás legfontosabb célja, hogy a felelősségre vonás, vagy a bírságolás helyett a segítő együttműködés jellemezze az adóhatóságot.

A NAV mindent látni akar a cégedről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti módosításai mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig térképezi fel annak feltételeit, miképpen köthetőek be az adóhivatalhoz a cégek számlázórendszerei - írja a Magyar Idők.

Félelmetes részletek érkeztek az új állami támogatásokról

Több százezer családot érinthet az új otthonteremtési program - jelentették be legutóbbi tájékoztatójukon a kormány illetékes államtitkárai. Itt azonban az is rögtön kiderült, hogy e mögött részletes háttérszámítások nincsenek, a pontos költségvetési fedezet sem ismert. A tájékoztatón mindemellett fontos, eddig nem hallott részletek is elhangzottak az új ingatlant építők áfa-visszaigénylésével kapcsolatban is.

Így adózol 2016-ban

Számos változás lépett életbe 2016. január 1-jétől a magyar adórendszerben: csökkent a személyi jövedelemadó és a kamatadó kulcsa, növekedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, illetve a lakásépítés és a sertés tőkehús áfájának mértéke is kisebb lett. Összeszedtük, amit tudni kell ezekről.

300 ezer ember egyáltalán nem fizet szja-t

Hat év alatt 3600 milliárd forinttal maradt több a családok zsebében az új személyi jövedelemadó rendszerének és a családi adókedvezmény 2010-es bevezetésének köszönhetően - ismertette az adórendszer eddigi eredményeit sajtótájékoztatóján Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár.

Akik megúszhatják az online kasszát

A szépészeti szolgáltatók egy részének nem kell számolnia azzal, hogy a jövőben kötelezővé teszik számukra az online pénztárgép használatát - értesült a Magyar Idők.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.