adó

Valahol még csak most ismerkednek meg az áfával

Történetük során először fognak kivetni közvetlen adót az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai, a hat ország közel jutott a végső megállapodáshoz, hogy mintegy három éves előkészítés után bevezetik az általános forgalmi adót (áfa).

Szülőnek álcázott adóellenőrök csaptak le a Mikulásra

A NAV szülőnek álcázott adóellenőrei kihívták egy házhoz a Mikulást, aki miután meglepte a gyerekeket, elmulasztott számlát adni, így az adóhatóság emberei felfedték magukat és megbírságolták. A büntetése akár 200 ezer forint is lehet - számolt be a történetről a Tények.

Dönteni kell az eváról

2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók.

Fontos határidő közeleg a vállalkozók számára

Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Már nem a bankok a fejőstehenek Londonban

A válság eleje óta a legkevesebb adót fizették be a költségvetési bevételek arányában a brit bankok tavaly - hívja fel a figyelmet a Financial Times cikke, hozzátéve: abszolút értékét tekintve így is nőtt az adófizetésük. Magyarországhoz hasonlóan Nagy-Britannia is átalakítja a bankadóját.

A hamburgernek is adóznia kell

Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálatot indított a McDonald's luxemburgi adóügyi megítéléséről. Előzetes véleménye szerint a Luxemburg által odaítélt feltételes adómegállapítás - az uniós állami támogatási szabályok megsértésével - kedvező adóügyi megítélésben részesíthette a McDonald's-t.

Ma indul a NAV téli razziája

Mostantól Szilveszterig a forgalmas helyeken, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint az ünnepekre szervezett vásárokon a nap bármely időszakában, akár munkaidőn kívül és hétvégén is számítani lehet az adóellenőrökre.

Korrupt rendőrökre csaptak le a határon

Ismét korrupcióval gyanúsított rendőröket fogtak el a záhonyi határrendészeti kirendeltségen - számolt be az M1 aktuális csatorna hétfőn, esti Híradójában. Az M1-nek Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta: könyörtelenül kizárnak mindenkit, aki a korrupcióval megfertőződött.

A parlament előtt az új NAV-törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium ma benyújtotta az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet. A cél egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat.

Megtámadták a vasárnapi boltzáros népszavazást

Egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát. A jogorvoslatot a Nemzeti Választási Irodán (NVI) nyújtották be a Kúriának címezve, erről az NVI tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

Kedden indul a NAV téli ellenőrzéssorozata

Kedden indítja téli ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: szilveszterig a forgalmas helyeken, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint az ünnepekre szervezett vásárokon a nap bármely időszakában, akár munkaidőn kívül és hétvégén is számítani lehet adóellenőrökre.

A pénzváltók és az autószerelők örülnek az online kasszának

A pénzváltók és az autószerelők egyesülete is pozitívan fogadta, hogy bevezetik náluk az online kasszákat: előbbi a piac fehéredése, utóbbi a kocsik biztonságosabbá válása miatt - írja a Magyar Nemzet. A wellnessközpontok és konditermek vezetői azonban meglepődtek, amikor megtudták, hogy rájuk is kiterjesztik az online rendszert. A taxisok úgy tűnik megnyugodhatnak, mivel úgy tudni, a tárca tartja magát az ígéretéhez és csak 2017-ben vezeti be náluk is az online pénztárgépeket.

Óriási roham várható, rendkívüli vasárnapok jönnek

A vasárnapi zárva tartásról szóló törvény értelmében kivételesen a következő négy vasárnap ismét bárhol vásárolhatunk, mivel ez már az adventi időszak. Óriási tömeg várható és hatalmas forgalom a kiskereskedelemben, közel 1000 milliárd forintnyi áru cserélhet gazdát.

Elmarad a cigihiány

Az Országos Dohányboltellátó (ODBE) Kft. kedden megkötötte a szerződést a Philip Morris Magyarország Kft.-vel is - közölte szerdán az ODBE Kft. az MTI-vel.

Vargáék győztek

A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál: az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén - mondta a nemzetgazdasági miniszter régiós áfacsalás elleni konferencián csütörtökön Budapesten.

Varga elárulta, hol lesznek még online pénztárgépek

A kormány nem adta fel az online pénztárgépek kiterjesztésének tervét - ez derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai beszédéből. Azt is részletezte a tárcavezető, hogy mely szolgáltatók készülhetnek az online kassza alkalmazására.

Jönnek a megbízható és a kockázatos adózók

Megbízható és kockázatos adózókat különböztet meg az adózás rendjéről szóló jogszabály kedden elfogadott módosítása.
Az új minősítési rendszer szerint jó adózónak azok tekinthetők, akik alapvetően jogkövetők és teljesítik adókötelezettségeiket. Ide tartozik majd majdnem 140 ezer adózó, őket kedvezményekben részesíti a törvény.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.