A Meta bemutatott egy szövegből beszédet generáló mesterséges intelligenciát, amely egy két másodperces szövegminta alapján, hat nyelven képes bárki hangját lemásolni - írja a Futurism.
Az elmúlt években Magyarországon a bankkártyahasználat növekedésével párhuzamosan jelentős mértékben emelkedett a bankkártyacsalások száma. A statisztikai adatokból azonban kiderül, hogy ugyanakkor a bankok által károsultaknak fizetett kártérítések összege az elmúlt időszakban drasztikusan csökkent - számolt be róla az infostart.hu.
A Magyar Államkincstár felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait - írja a MÁK ügyféltájékoztatójában.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Számlázási hibáról szólnak a legújabb adathalász e-mailek, amelyeket a csalók küldenek ki az OTP Bank nevében. Azzal riogatnak, hogy az ügyfélnek felfüggesztették a számláját - írja a bank a közleményében.
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és korábban használt logójával visszaélve, adathalász e-maileket küldtek ismeretlenek, jellemzően - de nem csak - a "djnet@nakanochiharu.com" e-mail címről - olvasható a Díjnet ügyféltájékoztatójában.
Amikor egy vállalat informatikai rendszerét támadás éri, arra gyakran még akkor is nehéz megfelelően reagálni, ha a cég kiberbiztonsági értelemben felkészültnek nevezhető. A támadásoknak nagyon sok célja lehet az öncélú pusztítással kezdve, a haszonszerzésen át az érzelmi indíttatású károkozásig. A kibertámadások számának 2022-es alakulásáról, a hazai vállalkozások felkészültségéről, a jogszabályi kötelezettségek változásairól és a kockázatarányos védekezés szükségességéről a 4iG Nyrt. biztonsági üzletágának igazgatójával, Bánszki Zsolttal beszélgettünk.
Az apróhirdetéses csalások nem újkeletűek, ám az utóbbi hónapokban egy újfajta minta figyelhető meg, mely a jelek szerint automatizmust használ a megtévesztésre, ráadásul elég hihetőnek tűnik. Két megtörtént esetet mutatunk be, amelyből kiderül, milyen jelekből lehet tudni, hogy megpróbálnak átverni minket.
Egy tanár számolt be a hvg.hu-nak arról, hogy a ma tartott oktatási konzultáción Pintér Sándor azt mondta, a KRÉTA rendszert egy 13 és egy 15 éves gyerek törhette el.
Több mint kétmillióan töltötték le a Google Play áruházból azokat az alkalmazásokat, amelyek pénzjutalmat, illetve jobb telefonos teljesítményt ígérnek, de valójában adathalászok fejlesztették őket a felhasználók érzékeny adatainak megszerzése érdekében - írja a BleepingComputer.
Az adathalász csalók egyre változatosabb módszerei miatt manapság már bárki lehet visszaélés áldozata. Ahhoz, hogy ez elkerülhető legyen, érdemes tájékozódni a lehetséges óvintézkedésekről. Az OTP Bank a 18-69 éves magyar lakosság körében kutatást készített az adathalászat témakörében, hogy megismerje a magyarok bankbiztonsággal kapcsolatos tudás és tudatosságszintjét. A kutatásból kiderült, még mindig sokan vannak, akik alábecsülik a veszély mértékét és az egyéni óvintézkedések fontosságát.
A Spar Magyarország Facebookon figyelmezteti a vásárlókat, hogy az egyik, nevük alatt futó, a közösségi médiában terjedő nyereményjátékot csalók indították, hogy személyes adatokat és jelentős összegeket csaljanak ki a gyanútlan vásárlóktól - vette észre a hvg.hu.
Az utóbbi időben egyre több csalási módszerről és esetről érkeznek a jelentések Magyarországon, és az MNB adataiból is az látszik, hogy egyre nagyobb összeggel károsítják meg a csalók az áldozataikat. Újabban egy sms-csalás szedi áldozatait, amely a csalók által uralt oldalra irányítja az áldozatot, és ezen keresztül próbálja meg lenyúlni a bankkártya adatokat. Az egyik ilyen birtokunkba jutott sms tanúsága szerint új módszerhez nyúltak a csalók, a Netflix előfizetőket is megcélozták az átveréssel.
Nemrégiben 500 millió WhatsApp-felhasználó telefonszámát kezdték el hackerfórumokon árulni, köztük 377 ezer magyar telefonszámot próbálnak meg értékesíteni a kiberbűnöző csoportoknak, spammereknek, adathalász csalóknak. Az ügy az egyik legnagyobb adatszivárgási eset az érintett felhasználók számát tekintve, ezért összeszedtük, melyek voltak eddig a legnagyobb port kavaró ügyek. Az adatszivárgások milliárdok, százmilliók adatait érintették, közvetve pedig sokan lehettek, akik az adatszivárgások miatt váltak csalások, visszaélések áldozatává. Íme a tíz legdurvább eset.
Világszerte több mint 100 millió font (48 milliárd forint) kárt okozó telefonos csalók nemzetközi hálózatát számolta fel a brit rendőrség egy országok közötti együttműködés keretében - közölte a londoni rendőrség, a Scotland Yard csütörtökön.
Az utóbbi időszakban megszaporodtak a Takarékbank ügyfeleit célzó adathalász kísérletek, amelyek során a csalók személyes adatokat próbálnak megszerezni. Az adathalászok legújabb módszere, hogy a Google és a Bing keresőjében hirdetik csaló oldalaikat.
Az online csalók gyakran kihasználják a nagyobb sportesemények - mint például most a labdarúgó világbajnokság - körüli felhajtást, és nem csak a szurkolók válhatnak áldozattá. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ezért érdemes áttekinteni, hogyan készülnek a világbajnokságra a csalók, és hogyan kerülhetjük el, hogy bedőljünk a trükkjeiknek.