Bejelentette a német védelmi miniszter, mikor érkezhetnek a Leopardok Ukrajnába
Boris Pistorius német védelmi miniszter bejelentette, legkésőbb március végén érkezhetnek meg a német Leopard–2-es tankok Ukrajnába – írja a CNN.
Boris Pistorius német védelmi miniszter bejelentette, legkésőbb március végén érkezhetnek meg a német Leopard–2-es tankok Ukrajnába – írja a CNN.
A Spiegel értesülései szerint Németország egy századnyi Leopard 2A6-os harckocsit küld Ukrajnába, ezzel együtt pedig engedélyezi azt, hogy olyan államok, mint Norvégia és Finnország is átadják saját járműveiket. Ezzel megközelítőleg egy időben úgy tűnik, az Egyesült Államokban is megtört a jég, ők a saját Abrams harckocsijaikból terveznek Kijevnek adni néhányat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek most minden segítségre szüksége van, hiszen egymás után menesztik kormánya prominens tagjait. Cikkünk folyamatosan frissül.
Üdvözölte az amerikai és a német harckocsik ukrajnai szállításáról hozott döntéseket szerdán Rishi Sunak brit miniszterelnök, de Ukrajna még erőteljesebb támogatását kérte a szövetségesektől.
Az Egyesült Államok bejelentette: néhány hónapon belül 31 korszerű M1 Abrams harckocsit szállít Ukrajnának.
Ma hivatalosan is bejelentette Olaf Scholz német kancellár, hogy Leopard 2-es harckocsikkal szerelik fel az ukrán haderőt – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok összesen 30 Abrams-tankot tervez küldeni az ukrán fegyveres erőknek - tudta meg a Wall Street Journal.
A kijevi vezetés további nemzetközi fegyveres támogatását sürgette az amerikai szövetségi törvényhozás Ukrajnában járt küldöttségét vezető Lindsey Graham republikánus szenátor keddi sajtótájékoztatóján. Graham Ukrajna támogatása kapcsán kijelentette: "Nem cél amerikai katonákat küldeni Ukrajnába, és nem cél a harmadik világháború kirobbantása sem, hanem az a cél, hogy megállítsák a támadást, és kiszorítsák Oroszországot Ukrajnából, és felelősségre vonják."
Friss videó jelent meg a Twitteren január 24-én, magyar idő szerint este. A felvételen egy kansasi vasúti szerelvény látható, mely az amerikai fegyveres erők által legnagyobb számban használt páncélozott járműveket szállítja. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy rutin szállításról, vagy valamilyen komolyabb átcsoportosításról van-e szó.
Várjanak az ukránok egy átfogó ellentámadással addig, amíg a harci kiképzések folynak és amíg megérkeznek a friss fegyverszállítmányok az országba – jelezte Washingtonban riporterek szűk csoportjának péntek este egy fehér házi magas rangú tisztviselő a Reuters tudósítása szerint.
Egy közel 500 ezer követővel rendelkező orosz nyelvű, ukrajnai háborúval foglalkozó Telegram-csatorna ma kirakott egy posztot arról, hogy Bahmut térségében megsemmisítette az orosz haderő az első M1A1 Abrams-harckocsit. A bejelentéssel csak egy baj van: az Egyesült Államok egyetlen Abramst sem küldött az ukránoknak és úgy néz ki, egyelőre nem is fog.
Hamarosan újabb, Ukrajnának küldött fegyverszállítmányt jelent be az Egyesült Államok, Abrams harckocsikat azonban továbbra sem fognak küldeni – állítják bennfentes források a Politicónak.
A hétfő óta folyó svájci világgazdasági fórum előrehaladtával egyre több jel utal arra, hogy az Egyesült Államok és Németország is fontos bejelentésre készül. Több, a témában jártas személy is nyilatkozott a Politiconak, akik szerint még ezen a héten megtörhet a jég, és modern Leopard és Abrams harckocsik Ukrajnába küldéséről fog döntés születni.
Az Egyesült Államok legutóbb két hete jelentette be azt, hogy újabb fegyverszállítmányt tervez küldeni Ukrajnának, mely lőszerkészletek mellett modern Bradley gyalogsági harcjárműveket, és Paladin önjáró lövegeket is tartalmazni fog, de úgy tűnik, akár a hét végéig döntés születhet egy újabb csomag összeállításáról – írja a CNN.
Az amerikai hadsereg egyik dandárja, több mint ezer harckocsival és katonai járművel felszerelve szállt partra a hollandiai Vlissingen kikötőjében. A NATO-együttműködés keretein belül érkező amerikai katonák végső állomáshelye Lengyelország és Litvánia, célja pedig a NATO keleti szárnyának megerősítése - írta meg a Reuters.
Nagyon úgy néz ki, hogy Franciaország igazi lavinát indított el azzal, hogy AMX-10 RC kerekes páncélosokat küldött Ukrajnának, de "tanknak" nevezte őket: a nyugati katonai hatalmak vezetői mind elkezdtek gondolkozni azon, hogy szűk 11 hónappal az orosz invázió kezdete után valódi, modern és ütőképes, nyugati gyártmányú általános harckocsikat biztosítanak az ukrán fegyveres erőknek. A játszmának nagy tétje van: az ország, amely elsőként küld modern tankokat Ukrajnának, a nyugati blokkon belül jelentős presztízsre fog szert szövetségeseinek szemében, ugyanakkor Oroszország haragját is jó eséllyel ők vívják majd ki a legjobban. Jelenleg igencsak úgy néz ki, hogy pár hónapon, ha nem héten belül valódi, NATO-tankokat kap Ukrajna, a "megtiszteltetésre" pedig több esélyes is van - nézzük, melyek ezek.
Bemutatta a General Dynamics Land Systems (GDLS) a világ egyik legütőképesebb és legismertebb harckocsijának, az Abramsnek legújabb változatát, az AbramsX-et.
A hétvégén haditechnikai kiállítás lesz az Egyesült Államokban „A 2030-as hadsereg felépítése” címmel. Az egészben a legérdekesebb talán az lesz, hogy a General Dynamics, az Egyesült Államok Abrams-harckocsijának és Stryker AFV-jélnek fejlesztője várhatóan nyilvánosan is bemutatja az amerikai haderőnek tervezett, következő generációs harcjárműveket, így az AbramsX-et és a StrykerX-et is. Az időzítés azért is lesz érdekes, mert az orosz fenyegetésre (nem kis részben konkrétan a T-14 Armata miatt) az összes nyugati hadiipari vállalat szinte egyszerre állt neki annak, hogy új harckocsikat fejlesszen, jó esély van rá, hogy az AbramsX-ben számos, valóban működő következő generációs harckocsi-technológiát láthatunk majd.
Lengyelország hamarosan PT-91 Twardy harckocsikat küldhet Ukrajnának, használt, amerikai gyártmányú M1 Abrams harckocsikért cserébe – írja közösségi médiaforrásokra hivatkozva az Army Recognition.
Pár napja rövid, rejtélyes videót mutatott be a General Dynamics, az a vállalat, amely a legendás amerikai M1 Abrams harckocsikat gyártja. A mindössze 20 másodperces látványfelvételen szemből láthatunk egy olyan harckocsit, amely a vállalat szerint az Abramsek következő generációja lesz.
Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter kedden 250 amerikai M1A2 Abrams SEPv3 harckocsi beszerzéséről szóló szerződést írt alá Varsóban Mark Brzezinski varsói amerikai nagykövet jelenlétében.
Egyes szakértők szerint kétséges a gazdasági megtérülés.
Jövő pénteken kezdődnek, és augusztus 11-éig tartanak a XXXIII. nyári olimpiai játékok.
Itt a soha vissza nem térő alkalom?
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?