Hamarosan érkeznek az amerikai munkaerőpiaci adatok, amelyek ismét nagyon fontos lehetnek, főleg miután az előző hónapban alig tudott bővülni a foglalkoztatottság. Bemutatjuk az eddig már elérhető részletes munkaerőpiaci adatokat is és ez alapján megmutatjuk a legvalószínűbb piaci reakciót is.
A Trump-kormányzat új tagja lesz David Sacks kockázati befektető és podcaster, aki a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták területén fog kulcsszerepet betölteni - közölte a CNBC.
Sorra publikálják 2025-ös befektetési stratégiáikat a nagy elemzőházak, amelyben ötleteket, ajánlásokat és célárakat fogalmaznak meg a jövő évre. A UBS külön kitér a mesterséges intelligenciára, véleménye szerint a nagy iparági szereplők részvényeinek szárnyalása ellenére még bőven van lehetőség a szektorban, az AI komoly hozamokkal kecsegtet hosszú távon a részvénypiacokon. Arra is adnak tippeket, hogy hogyan tudnak a szektor növekedéséből profitálni a befektetők.
Csütörtökön bizonytalanul indult a kereskedés, az európai indexek felemásan nyitottak, napközben azonban kissé javult a hangulat és pluszba fordultak. A francia index erősödött, három hetes csúcson járt, annak ellenére, hogy a kormány összeomlott, miután elvesztette a bizalmi szavazást szerda este a miniszterelnök, ami bizonytalanságot hozott politikai fronton. Az Egyesült Államokban nem sok mozgást lehetett látni, a vezető indexek kis eséssel zártak. Mindeközben a bitcoin új csúcsra szárnyalt, szerda éjjel elérte a 100 ezer dolláros lélektani határt.
A Federal Reserve Bank of New York munkatársai új elemzésükben rámutattak, hogy Donald Trump korábbi elnöksége alatt bevezetett importvámok jelentős negatív hatással voltak az amerikai vállalatok teljesítményére. A tanulmány szerint a vámok bevezetése nemcsak a részvényárfolyamokat csökkentette, de hosszabb távon is kedvezőtlenül befolyásolta a cégek nyereségét, értékesítését és foglalkoztatási mutatóit.
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
Vörös betűkkel véshetik a naptáraikba a szerdát a bitcoin-hívők, tegnap késő este ugyanis sikerült a bitcoinnak átlépnie a 100 ezer dolláros álomhatárt, ezzel 2 ezermilliárd dollár fölé nőtt a legfontosabb kriptoeszköz piaci kapitalizációja, immár nagyobb az értéke, mint a világ legnagyobb olajcégének, vagy akár a teljes ezüstpiacnak. Ahogy az ilyenkor gyakran (de nem mindig!) lenni szokott, a bitcoin szárnyalását a kisebb kapitalizációjú kriptók is követik, és az egyik legfontosabb eszköznél már be is indult az emelkedés, aminek köszönhetően olyan szintre került az árfolyam, ami nagyon izgalmas lehetőséget nyújthat a következő napokban.
Közeledik az év vége, amit az is jelez, hogy sorra publikálják 2025-ös befektetési ajánlásaikat a nagy elemzőházak. A UBS friss stratégiája szerint Donald Trump újabb elnöksége és első lépései határozhatják meg a befektetési sztorikat jövőre a tőzsdéken. Az amerikai piacokra optimisták a UBS szakértői és az ázsiai tőzsdéken is látnak vonzó lehetőségeket, az európai részvények azonban alulteljesítők lehetnek véleményük szerint. Az elemzők megnevezték három kedvenc szektorukat is.
Megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát a Citi elemzője, a friss 24 325 forintos célár 12 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest. Az ajánlás változatlanul vétel – írja a vg.hu.
Csütörtökön áttörte a hatalmas mérföldkőnek számító 100 000 dolláros szintet a bitcoin. A csúcsról csúcsra járó bitcoin grafikonjára ránézve azonban már könnyen úgy érezheti a puskaport eddig szárazon tartó befektető, hogy erről a vonatról most bizony lemaradt. Van azonban egy jó hírünk: akad itt egy másik lehetőség, amellyel most nagy hozamra lehet szert tenni. Nézzük is meg, hogy miről van szó!
Egy kollégánk több mint 10 éve poénból vett egy fél bitcoint, az ma közel 20 millió forintot érne. De csak érne, mert csődbe ment a tőzsde, ahol vette, és nem fért hozzá a coinjához. Akkoriban még igencsak kockázatos volt bitcoinba fektetni, mostanra viszont alaposan megváltozott a szabályozás, az intézményi befektetők közül a legnagyobbak is használják a bitcoint, Donald Trump pedig stratégiai tartalékot halmozna fel belőle. Most először 100 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama, piaci értéke meghaladja a 2000 milliárd dollárt. Egyszerűen már nem lehet nem komolyan venni.
Csúcsokat döntött a magyar tőzsde novemberben, a forint viszont masszív gyengülésbe kezdett. December elején is megkérdeztük a hazai alapkezelőket havi rendszeres felmérésünkben, hogy mit várnak a magyar részvénypiacon, és hogy merre mozdulhat a forint a következő hónapokban.
A Commerzbank vezérigazgatója szerdán azt mondta, Európának nagyobb bankokra van szüksége, hogy felvegye a versenyt az amerikai riválisokkal, de saját bankja jobban jár, ha nem enged az UniCredit érdeklődésének – írja a Reuters.
Pozitív hangulatban telik a kereskedés a héten a tőzsdéken, Ázsiában ma nagyrészt emelkedtek a vezető indexek, úgy tűnik, hogy Dél-Koreán kívül - ahol 1,4 százalékot esett ma az irányadó részvényindex - nem volt jelentős részvénypiaci hatása annak, hogy Jun Szogjol dél-koreai államfő kedd este váratlanul háborús helyzetet hirdetett az országban, majd nem sokkal később visszavonta. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt folytatódott az emelkedés a mai kereskedésben, jelentős pluszban zárt a magyar piac is, Németországban és az USA-ban pedig új csúcsok dőltek.
Amerikában támogatja az emelkedést a vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakuló szolgáltatóipari beszerzésiemendzser-index, aminek hatására nagyobb kamatvágásokat kezdtek el árazni a befektetők. Ez elsősorban a kamatérzékeny technológiai szektor számára jó hír, ennek megfelelően a Nasdaq index emelkedik ma a legnagyobbat.
A Robinhood, az egyik legnépszerűbb online brókercég fontolgatja, hogy belép a sportfogadások piacára. A cég vezérigazgatója, Vlad Tenev szerdán tett bejelentése szerint a vállalat aktívan vizsgálja ezt a lehetőséget, ami jelentős hatással lehet a sportfogadási iparágra és a Robinhood jövőbeli stratégiájára - írta meg a Cnbc. A Robinhood nem a hagyományos sportfogadási modellt követné, hanem az úgynevezett eseményszerződések formájában lépne be a piacra: ebben a rendszerben a felhasználók egymással kereskedhetnek, szemben a hagyományos sportfogadással, ahol minden fogadás a fogadóiroda ellen történik.
Donald Trump megválasztott elnök a Truth Social platformon tette közzé, hogy Paul Atkinst, az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) korábbi biztosát tervezi kinevezni az ügynökség élére. Ez a lépés összhangban van Trump kampányígéretével, miszerint kriptobarát kormányzatot kíván létrehozni - tudósított a Cnbc.