Tőzsde

Már a JP Morgan szerint sem szabad kínai részvényeket venni

Már a JP Morgan szerint sem szabad kínai részvényeket venni

A JP Morgan felülvizsgálta a kínai részvényekre vonatkozó ajánlását, és a korábbi felülsúlyozást semlegesre rontotta. A döntés hátterében több tényező áll, köztük a növekedési kilátások romlása, a politikai támogatás hiánya és az amerikai választások közeledtével várható megnövekedett piaci volatilitás - közölte a Bloomberg.

Tényleg lőttek a dollárnak? Korántsem biztos!

Tényleg lőttek a dollárnak? Korántsem biztos!

Az elmúlt időszakban az egyik fő téma lett az amerikai dollár gyengülése: július eleje óta több, mint 5%-ot vesztett értékéből az USA kereskedelmi partnereinek devizáival szemben számolt dollár index, nagyjából 4%-ot vesztett az euróval és több, mint 5%-ot a forinttal szemben. A befektetők rápörögtek az amerikai makroadatok gyengülésére és a tengerentúlon jó sok kamatvágást várva jól bele is adtak az amerikai dollárba. Többek szerint ez még csak a kezdet és már keresztet vethetünk a dollárra. De tényleg így van?

A saját autógyártóit vérezteti ki Európa, súlyos pénzek forognak kockán

A saját autógyártóit vérezteti ki Európa, súlyos pénzek forognak kockán

A világ a zöldebb energia, a tisztább közlekedés felé halad, bár az oda vezető út szemmel láthatóan egyenetlen. A kezdeti felfutás után az elektromos autók iránti kereslet jelentősen visszaesett, idén csak stagnálnak az eladások az EU-ban, közben viszont az uniós CO2-kibocsátási célkitűzéseknek ugyanúgy meg kell felelniük az autógyártóknak, ami jelentős problémákat szülhet egyes szereplőknél. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a gyártóknak meghatározott határértékek alatt kell tartaniuk flottaszintű kibocsátásukat, különben súlyos bírságokat kapnak – ezzel ösztönzik őket, hogy több tiszta járművet gyártsanak. A kvótákat ráadásul 2025-ben szigorítják, így ennek apropóján a UBS megvizsgálta, hogyan állnak az autógyártók a CO2-kibocsátási célok teljesítésével. Úgy tűnik, hogy a Volkswagen és a Renault van a legnagyobb bajban.

Nagy esés után megnyugvás az amerikai tőzsdéken

Nagy esés után megnyugvás az amerikai tőzsdéken

Tegnap jelentős mínuszban zártak az amerikai tőzsdék. Az esést a Nasdaq vezette több mint 3 százalékos eséssel, ami elsősorban az Nvidia közel 10 százalékos esésének tudható be. Emellett az is figyelemre méltó, hogy a befektetői félelemindexnek nevezett VIX-index több mint 38 százalékot ugrott meg, miután ismét előtérbe kerültek a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak. Ezt követően nagyobb mínuszokat láthattunk ma reggel az ázsiai tőzsdéken is, a japán Nikkei közel 4 százalékot esett, ezt követően pedig az európai tőzsdék is mínuszban zártak, viszont az USA-ban már inkább megnyugvás látszott.

Gyenge napja volt a magyar tőzsdének

Gyenge napja volt a magyar tőzsdének

Nem volt jó napjuk a tőzsdéknek, az európai piacok gyakorlatilag egész nap estek, lekövetve az amerikai piacok tegnap esését. A rossz nemzetközi hangulat a magyar piacot sem kerülte el. 

Elindította a termelést zöld hidrogén üzemében a Mol

Elindította a termelést zöld hidrogén üzemében a Mol

A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöld hidrogén üzeme. A létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt elő, amelyet az üzemanyaggyártás során használnak fel. Így 25 000 tonnával – kvázi 5400 átlagos autó éves szén-dioxid-kibocsátásával – csökkenti a Dunai Finomító szén-dioxid-kibocsátását.

Zuhan az Nvidia – Hol állhat meg?

Zuhan az Nvidia – Hol állhat meg?

Alaposan megütötték kedden az Nvidia és más chipgyártók részvényeit is, miután a gyengébb gazdasági adatok hatására ismét felerősödtek a növekedéssel kapcsolatos félelmek a piaci szereplők körében. Tegnapi esésével a vállalat ráadásul negatív történelmet is írt, hiszen soha nem vesztett még akkorát egyetlen amerikai cég sem egy nap alatt piaci értékéből, mint az Nvidia.

A kriptopiac is kapott egy pofont

A kriptopiac is kapott egy pofont

Ismét felerősödött a növekedéssel kapcsolatos bizonytalanság a piaci szereplők körében, ennek hatására pedig nem csak a részvénypiacon, de a kriptoeszközök esetében is esést láthatunk. Ugyan a hajnali mélypontokhoz képest már láthattunk egy kisebb korrekciót, de továbbra is többhetes mélypontjuk közelében mozognak a legnépszerűbb kriptovaluták.

Látványos ábra szemlélteti az Nvidia szétverését

Látványos ábra szemlélteti az Nvidia szétverését

A keddi közel 10 százalékos esés következtében mintegy 279 milliárd dollárt vesztett piaci értékéből az Nvidia kedden, ami a valaha volt legnagyobb érték, amivel egy amerikai vállalat értéke csökkent egy kereskedési napon belül.

Nagyot esett Amerika

Nagyot esett Amerika

Rossz hangulatú kereskedést látunk az amerikai tőzsdéken is, ami elsősorban annak tudható be, hogy a Bank of Japan kormányzója benyújtott egy dokumentumot, amely szerint a központi bank folytatja a kamatemelést. Ennek hatására erősödni kezdett a jen, a részvénypiacokon pedig hangulatromlás látszik.

Eközben azért a hazai tőzsdén is vannak izgalmak: reggel nagyot ugrott az MBH Jelzálogbank árfolyama, később azonban jött a látványos visszaesés az elmúlt napok sztárpapírjánál.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.