Tőzsde

Mégis a tűzoltóautó-bizniszben érdekelt a Rába

Tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Volvo csoporthoz tartozó Renault Trucks Defence és a Rába Jármű Kft. A hazai piaci lehetőségek kiaknázását célzó együttműködés a Renault technológiájára és a Rába fejlesztési és gyártási kapacitásaira épül, áll a társaság közleményében.

Durvul a helyzet Törökországban - Esik a török index

Technikai hiba miatt nem a megszokott időben kezdődött a kereskedés az isztambuli tőzsdén. Isztambuli idő szerint 9:15-9:30 között került sor az ajánlatgyűjtésre, és 9:30-tól pedig elindult a kereskedés is. A kezdő gong után az ISE-100 közel 2 százalékkal került lejjebb, mellyel a régió leggyengébb tőzsdemutatója.

Sokat kereshettünk az OTP-n

A héten elsősorban az amerikai munkaerőpiaci adatokra figyeltek a befektetők, hiszen a Fed már korábban jelezte, hogy szoros figyelemmel követi a foglalkoztatottság alakulását. A tengerentúli statisztikák mellett az EKB is ülésezett, melyen bár nem nyúltak az irányadó rátához, de az eurózóna növekedési kilátásait visszavágták. Mindezek fényében a nyugati részvénypiacok halovány teljesítményt nyújtottak. Ez azonban nem mondható el a BUX-ról, mely részben a jól teljesítő OTP részvényeinek köszönhetően 1,9 százalékkal került feljebb.

Nagyobb emelkedéssel zárta a hetet Amerika

Az amerikai munkaerőpiacról vegyes adatok érkeztek a mai napon, a befektetőket azonban a munkanélküliség emelkedése nem érdekelte, mindenki csak azzal volt elfoglalva, hogy bővült a foglalkoztatottság. A vezető amerikai indexek a jó hírre koncentrálva komoly emelkedéssel zártak, az S&P és a Nasdaq 1,3%-kal erősödött, míg a Dow 1,4%-kal. A kockázatvállalási hajlandóság érezhetően magas volt a pénteki napon, a Dow például 208 ponttal került feljebb, amire január eleje óta nem volt példa.

A megtáltosodott OTP repítette a hazai piacot

Az európai kereskedés első felében kivártak a nyugat-európai befektetők az újabb pozíciók felvételével a délutáni amerikai statisztikák miatt. A vegyesre sikerült adatokra az európai tőzsdemutatók közül több is emelkedéssel reagált, sőt a tengerentúli indexek is felfele indultak. A BUX egész nap jól teljesített, végül 2,2 százalékos pluszban zárt, mely elsősorban az OTP több mint 4 százalékos emelkedésének, valamint a gyógyszergyártók szintén remek szereplésének köszönhető.

Nagybevásárlást tervez a Pepsi

Egy izraeli cégre, a SodaStream Internationalre tervezi kivetni a hálóját az amerikai üdítőgyártó, a Pepsi, mely a hírek szerint a tegnapi záróárhoz képest közel 37 százalékos prémium mellett vásárolná meg a SodaStream-részvényeket.

Nincs idő a pihenésre - Elmarad a nyári szünet a német autógyártóknál

Hiába az új autók iránti rendkívül gyenge európai kereslet, a német prémiumgyártók ezt egyáltalán nem érzik, ugyanis az amerikai és az ázsiai piac óriási tempóban bővül, emiatt pedig a Daimler illetve a BMW több gyárában is elmarad a nyári szünet - írja a Bloomberg.

Már nem annyira vonzó az OTP a profiknál

A májusi közel 6 százalékos emelkedést követően érezhetően megcsappant a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők optimizmusa mind a rövid mind a hosszú távú kilátásokat illetően. A korábbi hónapokhoz képest ezúttal is az Egis kapta a legtöbb említést a kedvenc papírok tekintetében, igaz, az előző havi felméréshez képest csökkent a népszerűsége csakúgy mint az OTP-nek, melyet ezúttal a Richter is megelőzött.

Megszólalt a guru: még a Fed sem tudja, mi lesz

Pesszimista hangot ütött meg a tegnapi nyilatkozatában a neves guru, Marc Faber, aki szerint a Fed-nek nincs kiszállási stratégiája a jelenlegi eszközvásárlási programból. A részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy rövid távon bár számíthatunk újabb csúcsokra, azonban érdemes óvatosnak lenni.

Elromlott a hangulat az USA-ban

A tegnapi kedvezőtlen makrogazdasági adat ma is érezteti hatását az amerikai részvénypiacokon. A befektetők aggódnak amiatt, hogy a romló kilátások ellenére a jegybank visszafogja az eszközvásárlásokat, ami a növekedés végét jelentheti. Már egy százalék közeli mínuszban tartózkodnak a vezető tőzsdeindexek.

Elhunyt a Danubius nagytulajdonosa

Rövid betegség után, 95 éves korában elhunyt a Danubius nagytulajdonosa, Sir Bernard Schreier - tette közzé a társaság a BÉT-en.

Újra indextag lesz a csőd széléről menekült GM és AIG

Újra S&P500 indextag lesz az amerikai autógyártás egyik emblematikus alakja, a General Motors, valamint az AIG. A két társaság azt követően kerül vissza a benchmarkba, hogy a pénzügyi és gazdasági válság során a csőd szélére kerültek, ahonnan csak állami segítséggel tudtak talpra állni.

Saját részvényt adott el az OTP

Az OTP bejelentette, hogy 2013. május 31-én 8 774 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében.

Stabilizálódott az amerikai beteg állapota

A múlt hét végén komolyabb korrekció bontakozott ki az amerikai tőzsdéken, a befektetők május utolsó napján profitrealizálásba kezdtek. Az amerikai tőzsdéken a hétfői kereskedés első perceiben még úgy tûnt, akár nagyobb esés is kirajzolódhat, a vártnál gyengébb amerikai makroadat azonban megfordította a hangulatot, és a fontosabb részvényindexek valamelyest feljebb kúsztak. A várakozások alatti ISM feldolgozóipari adatból azt a következtetést vonták le a befektetők, hogy a gazdaság gyenge teljesítménye mellett az amerikai jegybank tovább folytatja majd eszközvásárlási programját, az addcionális likviditás pedig a részvénypiacok további emelkedését hozhatja.

Ismét a Fed kezében a piac (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten folytatódhat az óvatos kereskedés a részvénypiacokon, a befektetők vélhetően kivárnak a pénteki, átfogó amerikai munkaerő-piaci adatközlés előtt. A javuló tengerentúli gazdasági adatok egyre közelebb hozhatják a Fed kötvényvásárlási programjának végét, így rövid távon fokozhatják a részvénypiaci volatilitást, és az elmúlt időszak jó teljesítménye után profitrealizálási hullámot indíthatnak el a börzéken.

Kihúzták a talajt az OTP alól

Ezen a héten is több mindenre figyelhettek a befektetők: míg az Egyesült Államokból érkezett makroadatok vegyesre sikerültek, addig az Európai Bizottság a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolta, sőt kedden a hazai jegybank újabb 25 bázisponttal vágta az irányadó rátáját. Mindezek fényében a BUX alig mozdult a héten, az Egis azonban ezúttal is kiemelkedett a nagypapírok közül a maga 2,5 százalékos erősödésével, az OTP-nek azonban nagyon gyenge napjai voltak, 4,6 százalékot zuhant.

A magyar BÉT megint szép lesz?

Egyre többen merészkednek már most külföldi parkettekre a magyar brókercégek ügyfelei közül, de sokan szeretnek inkább a hazai tőzsdén kereskedni. A klasszikus befektetési tanácsadás eltűnésétől nem kell tartani annak ellenére, hogy a magyar ügyfelek költségérzékenyek, és sokan fordulnak az online platformok felé emiatt.

Csúnya lett a vége az amerikai tőzsdéken

A kezdeti iránykeresés után határozott esésbe kezdtek az amerikai részvénypiacok és nem is bírtak talpra állni. Az S&P 500 index még így is nyereséggel zárta a májust, rég volt ilyen nyerő szériája.

Büntetőpadra kerültek az osztalékpapírok

A nulla közeli kamatkörnyezet miatt a befektetők figyelme az utóbbi hónapokban a kötvények felől a magasabb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé fordult, mely révén az S&P 500 defenzív szektorai igen jól teljesítettek. Többek között a közművek és a nem ciklikus fogyasztási javak is felülteljesítették az S&P500-at, azonban májusban fordulni látszik a kocka, és a befektetők elkezdtek átsúlyozni a növekedési vállalatok részvényeibe.

Kitörő jókedv uralkodott Amerikában a parketteken

Tegnap Eric Rosengren, a bostoni Fed elnöke borzolta a kedélyeket az amerikai piacokon azzal, hogy csökkenthetik a gazdaságélénkítő programot. Elsősorban emiatt 0,6-0,7 százalékos mínuszban zártak a vezető amerikai indexek, azonban ma a befektetők jó hangulatban indították a kereskedést. Ebben egy kedvező makrogazdasági adat is segített, a függőben lévő lakáseladások száma többéves rekordra ugrott. A legfontosabb indexek 0,6-1 százalék körüli pluszban járnak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.