Tőzsde

Új élet kezdődik a BÉT-en? - Felszállóágban a tőzsdei forgalom

Pesszimista hangulat jellemezte a nemzetközi részvénypiacokat és a hazai börzét is júniusban, miután a befektetők a kínai növekedési kilátások valamint az amerikai pénznyomda jövője miatt aggódtak, így a BUX 1,2 százalékkal került lejjebb. Mindezek ellenére év/év alapon május után júniusban is emelkedett a BÉT azonnali piaci forgalma. A brókercégek versenyét továbbra is az Erste-Concorde páros vezeti, míg a dobogó harmadik fokára az előző hónap hetedik helyezettje, az UniCredit állhatott fel.

Ünnepelhettek az OTP és a Magyar Telekom tulajdonosok

Ben Bernanke előző heti beszédét követő csapkodás a héten már alábbhagyott, így az inkább már optimista hangulatban több vezető nyugati index is emelkedett. A benchmarkok annak ellenére erősödtek, hogy az amerikai adatok többsége kellemes meglepetéssel szolgált, így növekedett annak valószínűsége, hogy rövidesen mérsékelhetik a Fed programjának keretösszegét. A befektetők ezúttal a kínai bankrendszer problémáinak sem tulajdonítottak óriási jelentőséget. A nyugati indexek lendületéből pedig a hazai börze is merített: a BUX az OTP és a Magyar Telekom közel 7 százalékos emelkedése révén 3,8 százalékot emelkedett.

Megtorpantak az amerikai részvények, csúfos negyedévet zár az arany

Vegyesen alakultak a vezető amerikai részvényindexek a pénteki kereskedésben. Ugyanakkor sikerült megemésztenie a piacnak a Fed eszközvásárlási programjának fokozatos megszüntetéséről szóló híreket és a vegyes makroadatokat, így összességében pozitív hét áll a részvények mögött. Az aranyról ez nem mondható el, a most záródó negyedév pedig egyenesen katasztrofális volt a nemesfém szempontjából.

Kitart a rali az amerikai tőzsdéken

Kezdik kiheverni a tőzsdék a múlt heti esést, ma már zsinórban harmadik napja emelkednek az amerikai tőzsdék. A mai emelkedés részben annak köszönhető, hogy több amerikai jegybankár is igyekezett nyugtatni a befektetőket, a pénznyomtatás továbbra is kitarthat. Az emelkedésben minden szektor részt vesz, a pénzügyi vállalatok részvényei kifejezetten erősek.

Kiheverte a megrázkódtatást az MTelekom

Az amerikai makroadatok jobbak lettek a vártnál így a tengerentúli indexek tovább folytatják a tegnapi emelkedést. Az amerikai piacok lendületéből a délelőtt szûk sávban ingadozó európai benchmarkok is erőt merítettek, így többségüknek sikerült elrugaszkodni a szerdai záróértékeikről, és erőteljes emelkedésbe kezdtek. A vezető nyugat-európai indexek 1-1,6 százalékot erősödtek a tegnapi záróértékeikhez képest. A BUX azonban a tegnapi zárószintje körül oldalazott a kereskedés második szakaszában. Az eseménytelenséget a budapesti tőzsdén az Európai Bíróság francia telekomadóval kapcsolatos döntése törte meg, aminek hatására kora délután a hazai távközlési papírok eladói nyomás alá kerültek. A kereskedést végül a magyar piac erősödéssel zárta, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az MTelekom ledolgozta korábbi hátrányát.

Fontosabb részletek

  • Optimista hangulatban zajlott a távol-keleti kereskedés, miután a befektetõk megnyugodtak az elsõ pánikszerû reakciók után
  • Európában folytatódott a vezetõ indexek erõsödése, az amerikai makroadatoknak köszönhetõen
  • A magyar tõzsde erõsödéssel zárt

Nagyot hajrázott az OTP, megugrott az MTelekom

A vezető nyugat-európai indexek a keddi záróértékeik közelében ingadoztak a szerdai kereskedés első perceiben. A folytatásban viszont erőteljes emelkedés kezdődött, aminek hatására a vezető indexek értéke 1,2-2 százalékot emelkedett. Az amerikai börzék újabb lendületet adhatnak az emelkedésnek, ugyanis a tengerentúli indexek kivétel nélkül erősödnek annak ellenére, hogy váratlanul lefelé módosították az amerikai GDP-t. A kereskedés második felében a magyar piacon ismét erősödés kezdődött azt követően, hogy a déli órákban Varga Mihály javaslata kisebb pánikot okozott az OTP piacán, ami a keddi záróárfolyamára esett, majd újult erővel emelkedett egészen a zárásig.

Fontosabb részletek

  • Az elmúlt napok kereskedésének irányát a Fed eszközvásárlási programjának várható változása, a kínai gazdaság lassulása, valamint a kínai bankrendszer felõl érkezõ negatív hírek határozták meg
  • Ugyanakkor több amerikai jegybankár is olyan nyilatkozatokat tett hétfõn, amelyek csökkentették a befektetõk aggodalmát
  • A tegnapi kereskedésben már erõsödés kezdõd a nyugati piacokon
  • A kínai piacokon is érezhetõen oldódott a feszültség, ugyanakkor nem volt egységes a kereskedés iránya.
  • A nemzetközi vezetõ indexek 1-2 százalékot erõsödtek a szerdai kereskedésben

Érdekes dolgot műveltek az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvénypiacok. A háttérben minden valószínûség szerint a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok álltak, vagyis a befektetők kezdik értékelni a fundamentumok javulását.

Az amerikai makroadatokra figyel a piac (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten fennmaradhat a bizonytalan piaci környezet, továbbra is a Fed kötvényvásárlási programjával kapcsolatos várakozások és a Kínai bankrendszer felől érkező nyugtalanító hírek a legfontosabb piacmozgató tényezők. A befektetők okkal aggódhatnak, hiszen a válság kirobbanása óta elsősorban a jegybanki likviditásnövelő lépésekre, másrészt pedig Kína robusztus növekedésére támaszkodtak a piacok és most mindkét pillér megtörni látszik. Az Egyesült Államokból azonban több fontos makrogazdasági adat is érkezik, és ha ezek alátámasztják a kedvező növekedési kilátásokat, nyugalmat hozhatnak a részvénypiacokra is.

Kivégezték az OTP-t, nem volt mi megállítsa az MTelt

Feszült várakozás előzte meg Ben Bernanke szerdai sajtótájékoztatóját, mely során a jegybankelnök az amerikai pénznyomda az év második felében vagy a következő év elején esedékes lassítását helyezte kilátásba. A befektetők nem örültek a bejelentésnek, így a nemzetközi tőkepiacokon meredek esés bontakozott ki, mely a BUX-ot is magával rántotta. A hazai börze azonban már a hét első felében is igen gyengén teljesített, miután Varga Mihály újabb egyenlegjavító intézkedéseket jelentett be. Mindezek fényében a blue chipek igen gyenge hetet zártak: a Magyar Telekom és az OTP is közel 10 százalékot zuhant.

Felfüggesztik az E-Star-papírokat

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója az E-Star részvényeinek illetve az E-STAR 2015/A, az E-TAR 2016/C valamint az RFV 2014/A kötvényeinek tőzsdei kereskedését a 2013. június 21-i Tőzsdenapon 10:00 órától a Tőzsdenap hátralévő részére felfüggeszti.

A jegybankban bízva emelkedett Amerika

A vezető amerikai részvényindexek 0,8-0,9%-os emelkedéssel zárták a keddi kereskedést, pedig az ingatlanpiacról vegyes adatok érkeztek a délután folyamán. Jól láthatóan a befektetők bizakodtak, és mivel csak szerdán ér véget a jegybank ülése, ezért az eszközvásárlási programba vetett hit a részvényindexeket tovább emelte. Habár az utóbbi hetekben felerősödött a félelem, hogy a Fed hamarosan megkezdheti a program visszavonását, ez a befektetőket még a keddi napon nem tántorította el a kockázatvállalástól.

Tisztább kommunikációt várnak a befektetők a jegybankoktól (QUAESTOR)

A befektetők körében továbbra is zavart kelt a világ vezető jegybankjainak kommunikációja. A monetáris tanácsokban gyakrabban ütköznek a vélemények és mára már eléggé megüresedett a jegybankok eszköztára. Ben Bernanke Fed-elnöknek óvatosnak kell lennie a kötvényvásárlási program lassítása, ill. esetleges leállítása kapcsán. Haruhiko Kuroda japán jegybankelnök defláció elleni harca eddig nem járt sikerrel, noha a gazdaság élénkült, a hosszú hozamok emelkedése viszont nem egyeztethető össze a korlátlan kötvényvásárlások céljával. Mario Draghi EKB-elnök a júniusi kamatdöntő ülésen lehűtötte azokat a várakozásokat, amelyek újabb nem szokványos eszközök bevetésére irányultak. A Bank of England monetáris tanácsa is megosztott maradt az újabb gazdaságélénkítés szükségességéről, ám a szigetország javuló gazdasági teljesítménye láttán, indokolható a monetáris politika változatlansága.

Még a Fed programja körüli aggodalmak sem fékezték az Egist

Makroadatok tekintetében szegény hete volt a befektetőknek, ennek ellenére akadt mire figyelni. Többek között a japán jegybank tartott monetáris ülést, illetve a Fed eszközvásárlási programjával kapcsolatos bizonytalanság is jelentős nyomást helyezett a piacokra. Mindezek fényében az irányadó nyugati indexek meglehetősen erőtlenek voltak, sőt a BUX is alig mozdult el az előző heti záróértékéről. A hazai nagypapírok közül egyedül az Egis volt megint remek formában, így 22 000 forint közelében zártak a részvények.

Új kategóriarendszert vezet be a BÉT

Július 1-jétől új kategóriarendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására. A cégek Prémium és Standard kategóriában szerepelhetnek majd attól függően, hogy az adott szegmens feltételeit teljesítik-e. A technikai bevezetéssel tőzsdére lépő cégek számára ugyanakkor még az elmúlt évben a 'T' kategória került kialakításra. Az új szabályok alapján a Prémium és Standard cégek egy külön erre a célra készült presztízsértékű logót is használhatnak, mellyel megkülönböztethetik magukat a magyar vállalati szektor többi szereplőjétől, rámutatva a tőzsdei léttel járó kiemelt és transzparens működésükre - áll a BÉT közleményében.

Egy órával hosszabbodik az árupiaci szabad szekció

A BÉT vezérigazgatója az árupiaci igények alapján az Áru Szekció szabad szakaszának kereskedési idejét egy órával meghosszabbítja. A 2013 július 1-jétől hatályos módosítással a befektetők immár 12:55 óráig tudnak kereskedni a BÉT Áru Szekciójába bevezetett termékekkel.

Már látszik a fény az alagút végén az amerikai gazdaságban

A Quaestor ma reggel tartott sajtóeseményén Háda Bálint, vezető elemző ismertette a társaság elemzőinek a nemzetközi gazdasággal valamint a tőkepiacok helyzetével, kilátásaival kapcsolatos véleményét. A szakember többek között elmondta, hogy mivel az Egyesült Államokban a kedvezőbbek a gazdasági kilátások, így az ország részvénypiaca felülteljesítő lehet az európai társakhoz képest, azonban a nyersanyagpiaci szuperciklus véget érhet, így itt nem érdemes próbálkozni a vételekkel. A devizapiacon az eurót, a dollárt és az angol fontot ajánlják vételre.

Feltámadtak az amerikai tőzsdék

Az amerikai piacokon már nyoma sincs az európai börzéket a nap jelentős részében jellemző pesszimista hangulatnak, miután délután két kedvező tengerentúli statisztikát is közzétettek. Az irányadó benchmarkok az első órákban közel fél százalékkal kerültek feljebb, majd a zárás felé közeledve folyamatosan erősödtek, végül mindhárom vezető tőzsdemutató több mint 1 százalékkal került feljebb.

Ennyi volt: kivonul Kanadából a kiskereskedelmi óriás

Újabb méretes tranzakciót jelentettek be az Egyesült Államokban, mely keretében a kiskereskedelmi áruházlánc, a Safeway a Sobeysnek értékesíti több mint 200 kanadai üzletét. A Safeway részvényesek láthatóan örülnek a hírnek, ugyanis a papírok árfolyama 8 százalékkal ugrott feljebb, igaz, több mint 20 százalékos pluszban is járt már ma.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.