Tőzsde

Vette a saját részvényeit a Richter

A Richter ma jelentette be, hogy a 2013. november 26-án adott megbízás alapján 2013. december 4-én saját részvényt vásárolt.

Megdöbbentő: szinte mindenben tévedett a neves elemző

Byron Wien, a BlackStone Advisory Partners vezetője régóta híres arról, hogy minden év elején megfogalmazza az adott évre vonatkozó várakozásait, így volt ez 2013 januárjában is. Alábbi cikkünkben annak jártunk utána, hogy hogyan alakultak a neves elemző előrejelzései, miben volt igaza, illetve miben tévedett.

Mit mondott valójában Csányi az MKB-ról?

Mivel a hírügynökségi beszámoló nem egészen pontosan idézte Csányi Sándornak az OTP esetleges akvizícióival kapcsolatos kérdésekre adott válaszát (és ezért cikkünk első változata sem volt pontos), az alábbiakban szó szerinti idézet következik a most megjelent Forbes Magazinban szereplő Csányi Sándor-interjúból. Az OTP vezére ki sem ejtette az MKB nevét, az OTP-t minden eladó bank érdekli.

Esik az arany a holnapi fontos munkaerőpiaci adatok előtt

Óvatosan emelkedik a Brent és a WTI árfolyama a csütörtök délelőtt kereskedésben, míg az arany a tegnapi emelkedést korrigálja. A nap második felében több amerikai statisztika is érkezik, a piaci szereplők elsősorban azonban a holnapi átfogó munkaerőpiaci adatokra figyelnek.

250 forintig is eshet a Magyar Telekom

A frekvenciavásárlások magas díja miatt az alapkezelők többsége már számított arra, hogy a Magyar Telekom nem fizet osztalékot az idei eredmény után, és olyan is van aki szerint ennek a forgatókönyvnek az optikája még jobb is, mintha éveken keresztül alacsony osztalékot fizetne a társaság. Több profi befektető most lett igazán optimista az MTellel kapcsolatban, hiszen a rossz hírek már kijöttek, az alapkezelők alulpozícionáltak a társaság papírjaiban, a jövő évi eredmény után pedig akár 35-40 forintos osztalékot is fizethet a vállalat. Van azonban olyan alapkezelő is, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy 250 forintig esik az árfolyam.

A kínai jegybank figyelmeztet: ne használják a Bitcoint a bankok

A kínai központi bank arra figyelmeztette a bankokat, ne használják a Bitcoint, mivel nagy kockázatokat rejt magában - tudósított a Reuters. A virtuális pénz szerintük ugyanakkor nem fenyegeti a pénzügyi rendszert, de figyelni fogják a BTC-hez kötődő kockázatokat. Eközben Kína a Bitcoin mekkájává válik, az országban futótűzként terjed a használata - írja a Wall Street Journal.

A General Motors az Opel mellett teszi le a voksát

A General Motors 2015 végéig kivonja a Chevrolet márkát Európából, és csak az Opel, illetve annak brit testvérmárkája, a Vauxhall értékesítésére koncentrál - közölte csütörtökön Stephen J. Girsky, a GM alelnöke, az Opel felügyelőbizottságának elnöke.

Apple: már "csak" 50 milliárd dollárt költene Icahn

Továbbra sem adja fel Carl Icahn, hogy rábírja az Apple menedzsmentjét a jelenlegi saját részvény visszavásárlási program bővítésére, ám korábbi terveit puhította. A CNBC az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva azt állítja, hogy az aktivista befektető már beérné egy "csupán" 50 milliárdos bővítéssel.

Zuhan a világ legbiztonságosabb légitársasága

Nagy zuhanást szenvedtek el az ausztrál légitársaság, a Qantas Airways részvényei ma hajnalban, miután a társaság profit warningot tett közzé. A papírok 17%-os mínuszban is jártak napközben, a kereskedést 11%-os csökkenéssel fejezték be.

Hamar behúzta a féket az olaj

Jó eséllyel folytatódhat az esés a piacokon, de a short pozíciók mellett már távoli vételi lehetőségek is felsejlenek. Ma a WTI mellett a BMW grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Kedvezőtlen adóváltozások sújthatják a Petromot

Az OMV többségi befolyása alatt álló román Petrom kapcsán közölt friss elemzést mai dátummal az Erste, melyben a papírokra vonatkozó célárat enyhén felfelé módosította, az ajánlás azonban maradt tartás. Az Erste szerint a legfőbb kockázatot a potenciális adóemelések jelenthetik, melyek 2015-től érinthetik a vállalatot. A Petrom teljesítménye igen lényeges az OMV számára, a csoportszintű szénhidrogén kitermelés több mint 60%-át adja.

Részvényekkel jutalmazta dolgozóit a Rába

A Rába a kereskedés indítása előtt jelentette be, hogy a Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében Rába-törzsrészvényeket hívtak le.

Csányi szavait kritizálták a horvátok

A MOL megsértette az illendőség szabályait a horvát kormánnyal folytatott kommunikációban - mondta Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter tegnap. A gazdasági miniszter Csányi Sándor szavaira reagált.

Húzós év elé néznek a bankok

Alacsony banki nyereségeket, de tőkeerős európai bankokat vár a Nomura a következő két évben. A bankok az elmúlt három évhez képest túlértékeltek, de nem csak emiatt korlátozottak a szektor piaci ralijának esélyei. Nagyobb gondot jelentenek az eredményességet rontó szigorú szabályozások, amelyek a csökkenő csődkockázatok ellenére drágává teszik a forrásszerzést. Eközben a kezdődő gazdasági fellendülés ellenére várhatóan emelkednek majd a hitelezési veszteségek. Az elemzőház szerint azért akadnak még jó befektetési lehetőségek is az európai bankok között.

A nap végére belelendültek az indexek

A kezdeti kisebb mínuszok után egy kedvező makroadat hírére ledolgozták az esést a vezető amerikai indexek. Októberben ugyanis bő negyedével nőttek az újlakás eladások az Egyesült Államokban, romlott viszont a hangulat a szolgáltató szektorban. Az adatok napvilágra kerülése után azonban újra tegnapi záróértékük körül tartózkodtak a főbb indexek, majd vaskos mínuszok jöttek a Fed gazdasági állapotjelentése előtt. Utóbbi szerint az amerikai gazdaság a lassú, de biztos növekedés útjára lépett, ezért újra felfelé vették az irányt a piacok. A Dow végül 0,15, az S&P 500 0,12 százalékos mínuszban, a Nasdaq pedig 0,02 százalékos pluszban zárt.

Az Apple a Twitter posztjait elemző céget vett

Az Apple a hírek szerint nemrég felvásárolt egy kisebb közösségi média elemző vállalatot, a Topsyt. A 200 millió dolláros akvizícióval az Apple a Twitter posztok teljes adatbázisához is hozzáférhet - tudósított a Marketwatch.

Az MTel számára csak a zárás után jött a feketeleves

Igen volatilis kereskedés jellemezte a délutánt: az amerikai piacok nyitásához közeledve megjelentek az eladók, majd a záráshoz közeledve megint a vevők vették a kezükbe az irányítást. A bizonytalanság hátterében részben az amerikai adatok állhatnak: három statisztika is érkezett a délután, melyek vegyesre sikerültek. A BUX bár a nap második felében széles sávban ingadozott végül emelkedéssel zárt. A hazai befektetők számára a nap talán legfontosabb híre csak piaczárás után érkezett, mely szerint az MTel várhatóan nem fizet majd osztalékot.

Nem fizet osztalékot a Magyar Telekom

A Magyar Telekom a most rendelkezésre álló információi alapján és jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2013. évi eredmény után, áll a társaság közleményében. A hír sokakat meglepetésként érhet, csupán egyetlen elemző volt, aki ezzel a forgatókönyvvel számolt.

Küszöbön a 320 feletti euró?

A devizahitelek körüli bizonytalanság és a tovább csökkenő hazai kamatprémium nomberben nyomás alatt tartotta a forintot. A forint gyengülése azonban itt nem ér véget, legalábbis a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők közül volt, aki szerint 320 felé emelkedhet az euró-forint kurzus. A kötvényekkel kapcsolatban viszont nőtt a profik optimizmusa, azaz további hozamcsökkenés jöhet.

Bennfentes vette az E-Start

Az E-Star bejelentette, hogy Siska Miklós László felügyelő és audit bizottsági tag 120 Ft átlagáron 7 666 db E-Star részvényt vásárolt az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.