Somorjai Éva Magyar Telekom részvényeket vett
Somorjai Éva, a Magyar Telekom Nyrt. humán erőforrás vezérigazgató-helyettese közel 3,5 millió forint értékben vásárolt a társaság részvényeiből.
Somorjai Éva, a Magyar Telekom Nyrt. humán erőforrás vezérigazgató-helyettese közel 3,5 millió forint értékben vásárolt a társaság részvényeiből.
Úgy tűnik, ragadós a jó példa, a Magyar Telekom után ugyanis a Deutsche Telekom másik leányvállalata, a Hrvatski Telekom is energiaszolgáltatást nyújt ügyfeleinek.
Alig történt valami a kereskedés első szakaszában az aranypiacán, azonban a tengerentúli munkaerőpiaci adatokra felpörögtek a befektetők. A sárga nemesfém első ízben esett, majd ahogy a piaci szereplők elkezdték átértékelni az adatokat, úgy az arany árfolyama is emelkedni kezdett: jelenleg több mint 1 százalékkal drágul a sárga nemesfém.
A Vodafone egy promóciós játékban megtévesztő tájékoztatást adott a nyerési esélyekről, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a jogsértés megállapítása mellett 50 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a mobilszolgáltatót.
Még csak most kezdődik a légitársaságok szezonálisan legnehezebb időszaka, a téli szezon, amit a légitársaságok részvényei már most eséssel üdvözölnek. Az elmúlt napokban a szektor nagy európai szereplői közül többek között a Ryanair, a Lufthansa és az Air France is lefelé vette az irányt. A szektor egyébként is nehéz terep a befektetőknek, hiszen ciklikus iparágként a gazdasági fellendülés kedvez a cégeknek, viszont ha ez az olajár emelkedésével együtt jár, akkor a költségek növekedése rombolja a profitabilitást. Az elmúlt másfél évtizedben gyenge profitot termelő szektort most sorozatos profit warningok, az olajár emelkedése és a madárinfluenza ismételt felbukkanása is sújtja, így a kilátások nem túl kedvezőek azután, hogy idén hatalmas szárnyalást mutatott a szektor a részvénypiacon.
Az OMV bejelentette, hogy a pakisztáni Latif gázmezőn, valamint a Mehar kondenzátum mezőn végzett fejlesztések befejeződtek, melynek eredményeként a társaság szénhidrogén kitermelése napi 10 000 kőolaj hordó egyenértékkel emelkedhet 2014-ben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint érdemes befektetni a magyar gazdaságba, hiszen a gazdasági növekedéssel együtt javultak a profitkilátások is. Újságírói kérdésre Varga elmondta, hogy egyelőre nem lát lehetőséget arra, hogy az MVM is megjelenjen a tőzsdén, de hosszú távon ezt nem lehet kizárni.
A Bitcoin terjedése megállíthatatlan, egyre több helyen fogadják el a virtuális pénzt, mint rendes fizetőeszközt. Legutóbb egy kaliforniai luxusautó-szalon jelentetett meg egy blogbejegyzést, melyben jelezték, hogy a jövőben elfogadnak Bitcoint vásárlóiktól, így a szuperpénzt szuperautóra, például egy Tesla Model S-re cserélheti tulajdonosa - írja a Zerohedge.
A szigorodó szabályozás és a zuhanó profit miatt felhagy globális árupiaci kereskedési tevékenységével a Deutsche Bank, és 200 álláshelyet szüntet meg. Ezzel a német társaság az első globális nagybank, amelyik kivonul erről a piacról - írja a Reuters.
Négy év múlva is az Apple és a Google fogja dominálni a táblagépek piacát az IDC szerint, de egy harmadik szereplő a mostaninál lényegesen nagyobb részesedést hasíthat ki a piacból, ez pedig a Microsoft. Mégpedig az Apple kárára növelheti részesedését - vélik az elemzők.
Bár a csütörtöki kereskedés is az esés jegyében telt, több részvény is kedvező vételi szintekre esett. Ma az OMV mellett a Deutsche Bank grafikonját vizsgáltuk át beszállási pontok után kutatva.
Ma reggel 9-kor indul a hazai tőzsdén a Xetra rendszer. A rendszercsere alapos előkészítése miatt a BÉT és a brókercégek várakozásai szerint a befektetők nem sok mindent vesznek majd észre a rendszercseréből, néhány dolog azonban máshogy működik majd a Xetrán, mint a jelenleg futó MMTS II rendszeren. Az alábbiakban összegyűjtöttük a befektetőket érintő legfontosabb változásokat. A címben feltett kérdésre egyébként NEM a válasz, mert bár az új rendszerben változik a nagyobb ármozgások kezelése, a 15 illetve 20 százalékos maximális napi elmozdulást lehetővé tevő limit nem változik.
A nyitást követően némileg elbizonytalanodtak az amerikai tőzsdék, az indexek lefelé vették az irányt, amiben szerepet játszhatott, hogy az EKB kamatdöntését követően Mario Draghi szavai elbizonytalanították a befektetőket. Jelentős elmozdulásokat azonban nem láthattunk a főbb indexekben, melyek a kereskedést végül 0,5% alatti mínuszban fejezték be.
A német gyógyszer és vegyipari vállalat, a Merck a high tech elektronikai eszközök piacán is megveti lábát, miután megállapodott az Apple beszállítójának, az AZ Electronic Materials-nak a megvásárlásáról. Az ügylet értéke 1,6 milliárd font, melyet a felvásárló teljes egészében készpénzből finanszíroz - számolt be a Financial Times.
Az idei szép tőzsdei teljesítményt látva sokan érvelnek azzal, hogy a múltbeli tapasztalatok alapján az előttünk álló év is erős lehet. Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája azonban megjegyzi, a múltbeli eredményeknek semmi közük ahhoz, hogy mi is fog történni a piacokon az előttünk álló időszakban, ezt vizsgálódásai is alátámasztották.
Már csak néhány hét, és vége az évnek, az eddigiek alapján pedig úgy tűnik igen szép teljesítménnyel zárhatjuk az évet: az S&P 25% feletti emelkedést mutathat fel, ami ritkának mondható. A befektetőknek azonban nem kell elbizonytalanodni, a múltbeli tapasztalatok alapján ugyanis ilyen kiváló évek után is az esetek többségében folytatja a hegymenetet a tőzsde - írja a Business Insider.
Szép év előtt állnak az európai tőzsdék, legalábbis erre következtethetünk, ha megnézzük a nagy elemzőházak 2014-re vonatkozó prognózisait. A legtöbben kétszámjegyű emelkedést várnak az öreg kontinensen, amit a vonzó értékeltség mellett a folytatódó laza monetáris politika és a vállalati profitok növekedése támogathat.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első felében, a délután során viszont megszaporodtak a mínuszok, mivel Draghi szavai elbizonytalanították a befektetőket. Ráadásul a vártnál sokkal kedvezőbb makroadatok kerültek publikálásra az USA-ban, ami erősíti azokat a befektetői félelmeket, hogy a Fed hamarosan csökkenteni kezdi eszközvásárlási programjának keretösszegét. A hazai piacon a Magyar Telekom és az OTP volt a nehezék, előbbi tegnap zárás után jelentette be, hogy a jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni az idei eredménye után.
Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter szerint bűncselekmény lenne az INA dolgozói, a horvát ipar és az energiastabilitás szempontjából is, ha bezárnák az INA finomítóit. A miniszter azt is jelezte: ha a Mol stratégiája a finomítók bezárása, akkor a horvát kormány nem fog megegyezni a Mollal.
Alan Greenspan, a Fed korábbi elnökének lesújtó véleménye szerint a Bitcoin nem is számít pénznek, nincs belső értéke, ezért egy lufiról van szó. A kínai jegybank szerint a bankoknak nem kellene használniuk, és jobban oda kell figyelni a virtuális pénzhez köthető kockázatokra. A hírek hatására ma összeomlott a BTC kurzusa, de azóta újra összeszedte magát a világ legkedveltebb virtuális pénze.
Sok eladásom volt a hónapban, mert pénzre van szükségem. Az eddigieken felül tervezek még eladni, MMM-et mindenképpen...
Bár a NIS2 regisztrációs határidő óta még egy hónap sem telt el, de máris rohamosan közeledik a következő kiberbiztonsági...
A kormány közzétette a jogszabálytervezetek között a második félévre tervezett jogalkotási munkatervét. Ezen dokumentum...
Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...
Hogyan építsünk vagyont? Hogyan bánjunk a pénzünkkel úgy, hogy az idővel minket szolgáljon? Ha mi nem gondoskodunk...
A kínai központi vezetés kamatcsökkentésekkel igyekszik támogatni a gazdaságot az 5%-os növekedési cél elérése...
Mi lesz a kínai kapcsolatokkal?
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?