FONTOS Ma is bombariadó van több iskolában

Tőzsde

Jön a Norbi-részvény - Indul a terjeszkedés

A Norbi Update Lowcarb részben európai terjeszkedését finanszírozná a 2014. szeptember 8-26. között lebonyolítandó nyilvános részvényértékesítéssel. A kibocsátás részleteiről Schóbert Norbert, a vállalat igazgatótanácsának elnöke, és a kibocsátás lebonyolításában részt vevő Buda-Cash Brókerház elemzője, Török Bálint beszélt a Budapesti Értéktőzsdén tartott sajtótájékoztatón.

Igazi világsztár lesz a Norbi Update reklámarca

A Figyelőnek adott interjút a tőzsdei kibocsátást megelőzően Schóbert Norbert, ebből többek között kiderül, hogy a nemzetközi terjeszkedéshez a cég reklámarca Andre Agassi lesz. A tulajdonos elmondta, reményei szerint a papír hamarosan 2000 forintot fog érni.

26 milliárd dollárt is lehet bukni egy nap alatt

Az utóbbi napokban rekordmagasságba emelkedtek az Apple részvényei, a befektetők ugyanis izgatottan várják a közelgő nagy eseményt, amin leránthatják a leplet az új iPhone-ról. Tegnap viszont a Samsung rukkolt elő egy meglepő újítással, aminek hatására az Apple árfolyama 4%-ot zuhant. Ez egyben azt jelenti, hogy piaci kapitalizációja 26 milliárd dollárral csökkent.

Libikóka, rossz hír, jó hír - Kijutott ma az izgalmakból Amerikának

Az amerikai tőzsdéken többnyire jó a hangulat uralkodott a kereskedés elején, az orosz-ukrán tűzszünet hírére vették a részvényeket, azonban a kitörő jókedvet hamar elfojtotta Putyin, aki cáfolta ezt. A jól megrángatott piacon ezután a Samsung rontotta el a hangulatot a Nasdaqon, ugyanis nagy dobásra készülnek, ami az Applenek, a Nasdaq legnagyobb komponensének igencsak rossz hír. Eközben egy rekordnak számítóan jó makroadat is érkezett a tengerentúlról, igaz, egyszeri hatás áll ennek hátterében.

Egy bankot le-, egyet felminősítettek

A JP Morgant a Nomura semlegesről vételre minősítette fel, eközben a Bank of America ajánlását vételről semlegesre módosította - számolt be a Marketwatch.com.

Széttépték az OTP-t

Tíz óra környékén jelentős vételi erő jelent meg az orosz-ukrán tűzszünet hírére, mely nemzetközi ralit indított a részvénypiacokon, amit Putyin cáfolata is csak rövid időre tudott megállítani. Ebben a rendkívül kedvező nemzetközi környezetben a magyar tőzsde is jól teljesített. Az erősödést az orosz-ukrán konfliktus miatt leginkább érintett cégek vezették.

10 cég, amelyik eldönti, hogy mit eszünk és iszunk

A világ élelmiszerpiacát hatalmas mérete ellenére néhány nagyvállalat tartja ellenőrzése alatt. A legbefolyásosabb cégekről az Oxfam International készített jelentést, a listára olyan szereplők kerülhettek fel, akiknek az üzletpolitikája jelentős hatással van az élelmiszerellátásra, a táplálkozási szokásokra és természetesen a környezetünkre.

Forradalmat hoz a Samsung új terméke!

Meglepő újítást jelentett be ma a Samsung a berlini fogyasztói elektronikai kiállítás (IFA) előzményeként. A mobilgyártók közül a dél-koreai óriás lesz az, amelyik elsőként elhozza vásárlóinak a virtuális valóságot. A cég közölte, hogy a Facebook által nemrég felvásárolt Oculus-szal szövetkezik, amely olyan szemüvegeket gyárt, ami a virtuális valóságba helyezi a felhasználókat a számítógépes játékok során. Az Apple, amely jövő héten készül egy nagyszabású bemutatóra, ma 3%-ot esett a hírekre.

Büntetik az RTL-t a magyar adó miatt

A működési környezetben bekövetkezett változások nemcsak az RTL operációját, hanem a társaság részvényeit is megviselik. Míg az európai média cégeket tömörítő szektorindex a tavaly év végi zárószintje közelében mozog, addig az RTL részvényeinek árfolyama mintegy 25 százalékot esett idén, sőt az elmúlt két hetet vizsgálva még látványosabb a lemaradás.

A MOL-ra és a Nyomdára buknak a profik

Erősödött a BUX augusztusban, a folytatással kapcsolatban azonban kissé pesszimistábbak lettek a Portfolio által megkérdezett alapkezelők. A legkevésbé kedvelt részvény továbbra is az OTP, míg a leginkább kedvelt papírok listáját a MOL vezeti karöltve a Nyomdával.

Életjelet adott a pesti tőzsde

Emelkedett a BUX értéke augusztusban, és az azonnali piaci forgalom alakulásának is örülhetnek a brókerek. Bár a Concorde az év első felében folyamatosan verte a mezőnyt a legnagyobb brókercégek rangsorában, júliushoz hasonlóan augusztusban sem fért fel a dobogóra. A határidős piac továbbra is gyászos képet fest, a hosszabb távú folyamatokat szemléltető 12 havi gördülő mutató hónapról hónapra új mélypontot üt.

Valamire készül ma a Samsung

Pénteken veszi kezdetét Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállítása Berlinben, az IFA, amin a technológia szektor olyan szereplői, mint a Samsung mutatják be az újdonságaikat. A várakozások szerint az "okoskütyük" körül foroghat most a rendezvény, akárcsak amerikai változata, a Las Vegas-i CES januárban - írja a CNBC. Ma, még a kiállítás kezdetét megelőzően egy sajtóeseményt tart a Samsung, amin a legújabb Galaxy Note-ot mutathatja be. De mire számítsunk, mik lehetnek a legérdekesebb innovációk?

Tovább erősíti a nőgyógyászati vonalat a Richter (2.)

A Richter és a Palatin Technologies együttműködési és licensz megállapodást kötött egy készítmény közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára. Mindez tovább erősíti a Richter nőgyógyászati tevékenységét.

Új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok az FHB leányánál

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tulajdonában lévő FHB Bank Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak mandátuma 2014. augusztus 31. napján lejárt - közölte a BÉT honlapján a társaság. A közleményből az is kiderül, kik lettek az új tagok.

2000 pont felett tudott maradni az S&P

Bár a ma közzétett amerikai makroadatok kedvező képet festettek a tengerentúli gazdaságról, az amerikai részvényindexek nem reagáltak érdemben a statisztikákra. Annak ellenére, hogy a nap során a Tesla és az Apple részvényeinek árfolyama is új történelmi csúcsot ütött, az indexek elmozdulását tekintve nem volt izgalmas napja a befektetőknek.

Van még kakaó a Teslában - Száguld az árfolyam

Új történelmi csúcsot ütött a Tesla részvényeinek árfolyam, miután egy újabb elemző vált még inkább optimistává a társasággal kapcsolatban. A szakértő meglátása szerint a múlt pénteki záróárhoz képest további közel 50 százalékos emelkedési potenciál van a részvényárfolyamban.

A MOL és az MTelekom segítette a magyar tőzsdét

Az irányadó nyugat részvényindexek kivétel nélkül erősödnek azt követően, hogy 4,5 éves csúcsra ugrott az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke. Ebben a kedvező környezetben a magyar piac is erősödött az MTelekom és a MOL vezetésével.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.