Donald Trump múlt héten nekiment a TikToknak, az app kínai tulajdonosának el kell adnia az amerikai operációt, ami iránt több amerikai nagyvállalat is érdeklődik. A Financial Times úgy tudja, hogy az Oracle is tárgyalásokat folytat a TikTok megvásárlásáról.
Az elmúlt néhány hétben két cég, az Apple és a Tesla is bejelentette a részvényeinek felaprózását. Önmagában a tranzakció nem lenne közvetlenül hatással az árfolyamra, viszont rendkívül népszerű részvényekről beszélünk, így evidens, hogy a splitek mögött meghúzódó ok, hogy a részvények még inkább hozzáférhetőek legyenek a kisbefektetők számára. Jim Cramer a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája összegyűjtött 10 olyan részvényt, amelyek árfolyama magasra emelkedett az elmúlt hónapokban, és amelyek számára kedvező lehetne a részvényfelaprózás.
Nem csak a Microsoft, de a Twitter is megkörnyékezte a TikTok anyavállalatát, a ByteDance-t felvásárlás céljából, a Twitter szintén a videómegosztó amerikai tevékenységei iránt érdeklődik – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Szakértők szerint azonban kérdéses, hogy a Twitter miből finanszírozna egy ekkora akvizíciót.
Bill Gates, a Microsoft-alapító filantróp szereti találgatni, hogy néz majd ki az emberiség jövője, sokan úgy vélik, hogy az informatikus megjósolta az idei Covid-válságot is. Az igazság az, hogy a modern operációs rendszerek egyik szülőatyja számos más dolgot is megjósolt korábban, sőt, 1999-ben egy komplett könyvet írt Üzlet @ gondolat sebességével címen, melyből nagyon sok gondolat végül megvalósult. A Business Insider gyűjtéséből szemezgettünk.
Nemcsak az amerikai üzletágát venné át a Tiktoknak a Microsoft, hanem a cég egészét világszerte, így az indiai és európai részlegét is – tudta meg öt forrásból a Financial Times.
Három héten belül lezárulhatnak az akvizíciós tárgyalások a TikTokot működtető ByteDance és a Microsoft között, még a Donald Trump által megszabott határidőt megelőzően – írja a CNBC. A vételi ár valahol 10 és 30 milliárd dollár között lehet.
Futótűzként kezdett el terjedni az amerikai lakosság körében a TikTok, egy kínai hátterű zenés, táncos alkalmazás, ahova rövid videókat lehet feltölteni; a közelmúltban az app letöltési száma még a Facebookot, az Instagramot és a Youtubeot is megelőzte. A szárnyalás addig tartott, amíg az amerikai politikusok egy emberként rá nem szálltak a TikTokra annak kínai tulajdonosa miatt – a demokraták és a republikánusok is egyöntetűen azzal kezdték vádolni a céget, hogy a kínai kommunista pártnak kémkedik és Trump elnök a betiltását is bejelentette. Bár a kémvádról nem publikáltak szinte semmilyen bizonyítékot az amerikaiak, a TikTok tényleg kockázatos lehet, a közösségi alkalmazás elleni amerikai támadást viszont aligha csak ez a szempont mozgatta.
Nem bánja, sőt, jóvá is hagyja, ha a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriásvállalat felvásárolja a TikTok kínai videómegosztót - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak hétfőn a Fehér Házban, hozzátéve, hogy ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor a TikTokot betiltja az Egyesült Államok területén.
A Microsoft szünetelteti a TikTok amerikai operációjának megvásárlására vonatkozó tárgyalásokat, miután a Wall Street Journal szerint az amerikai elnök pénteken azt mondta, hogy ellenzi a tranzakciót. Az ügyletben résztvevők szerint a tárgyalások nem estek kútba, azonban a felek megpróbálnak tisztábban látni a Fehér Ház álláspontjával kapcsolatban.
Rekord eredményekről számolt be a Microsoft a június végén zárult pénzügyi évére tegnap, az amerikai tőzsde zárása után közzétett gyorsjelentésében, a részvényei mégis estek a zárás utáni kereskedésben, eltávolodva kissé a közelmúltban felállított történelmi csúcstól. Pedig a vállalat a járvány nagy nyertese, a home office miatt ugyanis megugrott a cloud szoftverei iránti kereslet. És a menedzsment optimista a jövőre nézve is.
A Bank of America stratégája tematizált összeállításában olyan cégek részvényeit válogatta össze, amelyek több trendből együttesen is profitálhatnak majd a jövőben, az elemző szerint ezen részvények a gyors növekedés lehetősége mellett ugyanakkor a diverzifikáció fontos forrását is jelenthetik. A vételre ajánlott tizennégy részvény az elemzők várakozásai szerint olyan trendeket lovagolhat meg sikerrel a jövőben, mint a jövőbeli járványokra történő felkészülés, és a társadalom öregedése és a technológiai innováció.
A Microsoft xCloud néven indít felhő alapú, streamelt mobilos játékszolgáltatást szeptemberben – jelentette be Phil Spencer, a Microsoft Xbox üzletágát vezető ügyvezető alelnöke.
Sorra jelentik be a világ nagyvállalatai, hogy bojkottálják a Facebookot, és nem hirdetnek a közösségi oldalon, amíg az nem kezeli megnyugtatóan a felületein megjelenő gyűlöletbeszédet. Ma újabb gigacégek kerültek fel a listára.
Brad Neuman, az Alger befektetési stratégája szerint az okostelefonok elterjedésével lezárult egy szakasz a technológiai fejlődésben, azonban rögtön át is lépünk egy 50 éves technológiai forradalmi időszakba, amelyet hosszútávon kifizetődő lehet megjátszani a részvénypiacon.
A magyar vállalatok közel negyede tekinthető érett mesterséges intelligencia felhasználónak a Microsoft friss felmérése szerint. A technológiát érett szinten használó vállalatok kétharmada szerint már rövid távon jelentős előnyük származik a mesterséges intelligencia használatából, míg dolgozóik szerint értékesebb és örömtelibb munkalehetőséget kínál nekik a technológia. Az előnyök kiaknázásához ugyanakkor elengedhetetlen a dolgozók képzése.
Történelmi jelentőségű esést láttunk idén a részvénypiacokon, sokan csökkentették a kitettségüket és igyekeztek zárni a pozícióikat. Viszont a kereskedők új generációja valósággal megrohamozta a részvénypiacokat az alacsony árak láttán, ez látszik a népszerű online brókerek első negyedéves számlanyitásain.
A koronavírus válság nagyon megviselte a vállati szektort elsősorban a gazdaság lezárásán keresztül, viszont a technológiai óriáscégek esetében ennek pont az ellenkezője történt. A FAAMG cégek a válság alatt csak még nagyobbra nőttek, a befektetők közül pedig senki nem akar kimaradni a raliból, mindenki a tech papírokat veszi. Az ennyire egyoldalúvá vált piacon a múltban általában jött egy visszahúzás, miután a cégek nem tudták megfelelő fundamentumokkal alátámasztani az magas értékeltséget, viszont a mostani esetben nem ezt látjuk. A mostani helyzet alapján az látszik, hogy bármi is történik, a technológai cégek csak nyerni tudnak.
Jól fogadták a tegnap zárás után érkező amerikai technológiai gyorsjelentéseket a befektetők, a Facebook árfolyama több mint 10 százalékot emelkedett a negyedéves számokra, a Microsoft részvényei pedig 2 százalékot erősödtek. Csak minimális hatása volt a koronavírusnak mind a két vállalatnál az első negyedévben, de nem kerüli el teljes mértékben a technológiai óriásokat sem a járvány, elsősorban a hirdetési bevételek alakulásán keresztül hat.