A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány korábban sosem látott visszaesést okozott az iparágban: tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma - közölte szerdán a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat.
A keddi 696-ról a ma reggeli adatközlésre 1358-ra ugrott az új igazolt fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a hivatalos kormányzati koronavírus-portál. Ezzel párhuzamosan sajnos továbbra is magas, 95 fős halálozási adatot is közöltek. Jelenleg 4870 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 339-en vannak lélegeztetőgépen. Figyelmeztető jel, hogy a hatósági házi karanténban lévők száma egy nap alatt 3856 fővel 25 ezer 856 főre ugrott, ilyen magas szám utoljára decemer végén volt és inkább a tendencia nyugtalanító.
Egyszerűbbé és hatékonyabbá válik a halálozás anyakönyvezéséhez szükséges adatok továbbítása 2021 februárjától - jelezte az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfőn az MTI-nek.
A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a Facebookra feltöltött évindító videójában.
Már 71 ezer embert beoltottak Magyarországon, holnap újabb vakcinaszállítmányok érkeznek hazánkba. Jelenleg az idősotthonokban és az egészségügyi intézményekben oltatnak, később sor kerül majd a regisztrációk alapján a tömeges oltatásra is.
1 419 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343 656 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 77 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 725 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 203 972 fő, az aktív fertőzöttek száma 128 959 főre csökkent. 5 065 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 367-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházi oltópontokon folyamatos az egészségügyi dolgozók oltása és az idősotthonokban is megkezdődött az oltás. A következő vakcinaszállítmány kedden várható. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések és február 1-ig érvényben is maradnak - derül ki a koronavírus.gov.hu oldal mai tájékoztatásából.
2 716 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 340 459 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 554 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 193 172 fő, aktív fertőzöttek száma 136 733 fő. 5 126 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 365-en vannak lélegeztetőgépen - derül ki a tájékoztató oldal közleményéből.
A koronavírus második, erőteljes hullámának hatására jócskán más magyarországi gazdasági pályát vázolt ma 2021-re a Világbank, mint tette júniusban, hiszen az akkor mondott 4,5%-os GDP-növekedési előrejelzését most 3,8%-ra rontotta. Ezzel együtt jövőre sem vár kirobbanó növekedést itthonra: 4,3%-os ütemre számít. Globálisan idénre 4%-os növekedést vár a Világbank a júniusban mondott 4,2% helyett és jövőre 3,8%-os bővüléssel számol most.
870 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 329 721 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 080 főre emelkedett - derül ki a napi tájékoztatóból.
Míg az eurózónában decemberben 53,8 pontról 55,5 pontra, 2,5 éves csúcsra ugrott a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, addig Magyarországon ettől eltérően 51,9 pontról 51,1 pontra süllyedt az aktivitási mutató – közölte hétfő reggel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
856 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 328 851 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9977 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 174 070 fő, az aktív fertőzöttek száma 144 804 főre csökkent, írja a koronavirus.gov.hu. 5667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 400-an vannak lélegeztetőgépen.
Sokszor hallhattuk, hogy Magyarországon a védekezés az osztrák példát követi. Ausztria egy ideig valóban hazánk előtt járt a vírus felfutásában, mind esetszámban, mind halálozásban. Mi a helyzet most?
1410 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 326 688 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9781 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 163 403 fő, az aktív fertőzöttek száma 153 504 főre csökkent. 5529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig összesen 80 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra, amelyekkel már 21 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések - írja a koronavírus.gov.hu.
Több milliárd forint támogatást kapnak a szálláshelyek az elmaradt foglalásaik után. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén 2020. december 25-ig nyújthatták be kérelmüket a szálláshely-szolgáltatók a kieső bevételeik részleges megtérítésére. A kompenzációt ezekben az órákban folyósítja a Magyar Turisztikai Ügynökség, a támogatás célja és feltétele a munkahelyek megtartása.
Ma ült össze idén utoljára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy tárgyaljon a 2021-es minimálbérről. A tárgyaláson nem született megállapodás.
Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya szerdán kora reggel a Liszt Ferenc repülőtérre. Már úton vannak az autók 21 magyarországi oltópontra, és jövő héten újabb szállítmány várható a magyarországi Pfizer ügyvezető igazgatója szerint.
1972 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 319 543 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9429 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 144 234 fő, az aktív fertőzöttek száma 165 880 főre csökkent. 6 155 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 425-en vannak lélegeztetőgépen, írja a koronavirus.gov.hu.