Lassan két éve képtelen az Európai Unió új szerződést kötni a 79 tagú Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével (OACPS), mivel a magyar kormány nem hajlandó aláírni azt a legális bevándorlási szabályok lazítása miatt. Emmanuel Macron francia elnök pedig hiába az unión kívüli kapcsolatépítések élharcosa, az uniós csúcson leírta az egész megállapodást. Diplomaták szerint eleve problémás a Cotonou-megállapodás, de szükséges egy új egyezmény.
Januárban már 8,81 százalékkal csökkent a hazai villamosenergia-rendszer bruttó havi felhasználása éves összevetésben, ami a tavaly nyáron kezdődött, már nyolc hónapja tartó negatív trend legnagyobb visszaesése. Pedig egy évvel ezelőtt, 2022 januárjában a hazai villamosenergia-felhasználás még történelmi csúcsot ért el a koronavírus-válságból való kilábalás által hajtva, ami rávilágít, hogy az áramfogyasztás az elmúlt 3 évben példátlan hullámzást mutat.
A tavalyi év negyedik negyedévében a magyar gazdaság az ötödik legrosszabb teljesítményt nyújtotta az EU-ban az Eurostat friss adatai szerint negyedéves bázison, de még így is sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a legrosszabbul teljesítő két ország. Az előző év azonos időszakához képest a magyar növekedés a hatodik legrosszabb.
Magyarország jelenleg az orosz turisták egyik legnépszerűbb európai úti célja – közölte hétfőn az Oroszországi Utazásszervezők Szövetsége (ATOR) a TASZSZ orosz hírügynökség szerint.
Az Európai Bizottság közzétette a hidrogén energiatermelésben való használatának elszámolási szabálytervezetét. Noha Magyarország mellett más tagállamok is kérték, hogy ne csak az elektrolízissel megújuló energiaforrások felhasználásával előállított hidrogén kapjon zöldbesorolást. A brüsszeli szabályozás külön megjegyzi, hogy a fosszilis energiával előállított gáz nem tekinthető megújulónak, de a bioenergiát is kizárták. Még a közlekedési eszközökre is kiterjesztik a rendszert.
Az uniós klímavédelmi célok teljesítése érdekében az elektromos autóértékesítések jelentősen nőni fognak a következő években, azokhoz pedig nélkülözhetetlenek az akkumulátorok, „így évtizedekre bebiztosítjuk a magyar járműipar fejlődését és a nemzetgazdaságban betöltött szerepét” a nagy akkumulátor gyárak ide vonzásával – mutatott rá a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Joó István. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója egyúttal azt a kormányzati elvárást is megfogalmazta, hogy „a beruházások a legszigorúbb környezetvédelmi normákat betartva valósuljanak meg”. Elárulta, hogy a dühös lakossági reakciók mellett sem érzékelte a debreceni CATL gyár kínai tulajdonosánál az elbizonytalanodást; és úgy látja: „a kínai beruházó elkötelezett, hogy a magyar törvényeket minden szempontból betartsa.” Joó István meglátása szerint egyelőre nincs hatása a magyar befektetésösztönzési eredményekre a geopolitikai blokkosodás veszélyeinek, illetve az uniós jogállamisági vitáknak sem. A vezérigazgató a lapunknak adott interjúban jelentette be az egyedi kormánydöntési rendszer (EKD) átalakítását és részleteit, így például azt, hogy az eddigi 25% helyett a beruházási volumen 50%-áig lesznek elszámolhatók a megújuló energia termeléséhez kapcsolódó költségek. A növekvő országos villamos energia igények kapcsán rámutatott: ez a lépés "arról szól, hogy akik a saját energiaellátásuk érdekében szeretnének valamilyen kapacitást létrehozni, azt tudjuk támogatni."
Az infláció talán már egész Európában tetőzött, de Magyarországon még gyorsult januárban is a pénzromlás mértéke. A magas kamatszint, a romló külső kereslet pedig mind érzékenyen érintheti a hazai gazdaságot, még a szintén lefékezett régiós versenytársaknál is komolyabbak lehetnek a gondok. A kamatvágást már csak az év végére várják egy friss elemzésben.
„Távolról sem vagyunk környezetrombolók”, hiszen az akkumulátor gyártási tevékenységet zárt, megfelelően szigetelt épületekben fogjuk végezni, így a tevékenységből nem várható talaj- és talajvízszennyezés – hangsúlyozta az Indexnek küldött válaszaiban a kínai CATL, amely Debrecenben épít fel egy gigantikus gyárat, amellyel 100 gigawattórás kapacitást hoz létre a jelenlegi 40 gigawattórás teljes magyarországi akkumulátor kapacitás mellé.
A napokban Orbán Viktor miniszterelnök levélben keres meg minden magyar nyugdíjast, és tájékoztatja őket arról, hogy februárban dupla nyugdíj érkezik - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton az MTI-vel.
Az októberi kormányközi megállapodás után azt közölte a szerb energiaügyi minisztérium csütörtökön, hogy Szerbia 100 millió eurót tervez befektetni egy Magyarországra vezető kőolajvezeték építésébe, amely segítené az ország energiaforrásainak diverzifikálását – írja a SeeNews.
Nagy Márton a mai napon hivatalában fogadta az Audi Hungária Zrt. vezetőit, Alfons Dintner igazgatósági elnököt, Patrick Heinecke pénzügyekért felelős igazgatósági tagot és Lőre Péter vállalati kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős igazgatót.
Azzal a témával kapcsolatban is kérdést kapott a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, hogy felkészült-e a kormány arra az esetre, ha a nyugati cégek az orosz agresszió és a szankciók miatt kivonulnak a Paks II. projekt építéséből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a fontos, üzenet értékű választ adta, hogy tudomása szerint "minden ilyen esetre van forgatókönyv".
Moszkvának át kell gondolnia, hogyan kommunikál azokkal az országokkal, amelyek aktívan támogatják az oroszellenes szankciók politikáját; és bár az orosz külpolitikai prioritásokban bekövetkezett alapvető elmozdulások a Magyarországgal való kapcsolatokban is tükröződnek, de Moszkva kész közös gazdasági projektek megvalósítására - jelezte Jevgenyij Sztanyiszlavov szerdán az orosz TASZSZ hírügynökségnek. Oroszország magyarországi nagykövete azt is üzente, hogy "Mi a magunk részéről készek vagyunk ilyen módon dolgozni és előre haladni a közös gazdasági projektek megvalósításában, attól függően, hogy magyar kollégáink mennyire állnak készen erre".
„Gazdasági együttműködésünk egyik zászlóshajó projektje a nukleáris együttműködés, így már zajlik egy átfogó magyar-üzbég nukleáris fejlesztési program, aminek keretében az újonnan épülő üzbég atomerőműben jó eséllyel magyar hűtéstechnikai rendszer kerül majd beépítésre” – jelezte az üzbég fővárosban tárgyaló Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
Csütörtökön délelőtt 10-kor kezdődik a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztat a legfrissebb döntésekről – derül ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ meghívójából.
Novemberről decemberre 3,3 milliárd euróval zuhant Magyarország importja, miközben az exporté csak 2,1 milliárd euróval csökkent és ez nagyban szerepet játszott abban, hogy a novemberi rendkívül magas, 1,4 milliárd eurós, külkereskedelmi deficitünk decemberben nagyot esett és már a normál időkre emlékeztető 155 millió eurós hiányt mutatott. Emiatt az éves deficitünk sem halmozódott tovább nagy ütemben, igaz a 8,3 milliárd eurós éves deficit az elmúlt két évtized messze legnagyobbját jelenti.
„Magyarország és Azerbajdzsán között előrehaladott tárgyalások zajlanak egy hosszútávú gázvásárlási megállapodás megkötéséről” – jelentette be egy keddi budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter utalt rá, hogy az oroszokkal kötött hosszú távú gázszerződés teljesítése bizonytalan, és ezért is van szükség egy másik hosszú távú szerződés megkötésére, amelyhez kapóra jön a duplázódó azeri kitermelés; ahhoz azonban, hogy ez Magyarországra is eljusson, még számos infrastrukturális fejlesztésre van szükség.
A magyar gazdasági növekedés már szinte teljes mértékben az Európai Uniótól érkező forrásoktól függ. Viszont a Vienna Institute for International Economic Studies friss elemzése szerint komoly esély mutatkozik ezek további késésére, így 2023-ban 1 százalékkal zsugorodhat a hazai GDP. Mindebben jelentős szerepe van a már tavaly megmutatkozó strukturális problémáknak.
A demokrácia, a jogállamiság, az egyenlőség és az alapvető jogok képezik az Európai Unió alapját, ezért is olyan fontos a védelmezésük minden szereplő részéről a kormányzattól a civil társadalomig - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben kedden. Didier Reynders a Budapest és Brüsszel önkormányzata által szervezett, Városok a jogállamiságért címmel tartott konferencián hangoztatta: amennyiben a tagállamok és a közösség jogi alapját jelentő jogállamiság megszűnik, az Európai Unió szűnik meg.