Két hatalom egy régióban
A szaúdi-iráni kapcsolatot régóta viták sokasága terheli, ezért a két hatalom már hosszú ideje nincs túl jóban egymással. Rijádnak és Teheránnak geopolitikai, vallásértelmezési, gazdasági, külpolitikai és hatalmi szempontból is nézeteltérései vannak, mindegyik területen egymás kihívói. A leggyakoribb értelmezés, hogy gyakorlatilag mindkét ország az iszlám világ vezető hatalmi pozíciójára törekszik, bár ebbe a játékba mások is beszálltak. Nem volt ez mindig így, az 1979-es iráni iszlám forradalom viszont alapjaiban írta át a közel-keleti viszonyokat, megszületett ugyanis a világ első állama, ahol iszlamista vezetés vette át a hatalmat. Külön pikantéria volt, hogy Teheránban ez erősen nyugatellenes irányvonal mellett eresztett gyökeret. Ezzel szemben a Perzsa-öböl másik oldalán az alig néhány éve-évtizede függetlenedett monarchiák még többnyire a saját szuverenitásukkal és legitimációjukkal voltak elfoglalva, amikor hirtelen hatalmas teret nyert „az iszlamista veszedelem”.
On February 1, 1979, millions of Iranians flocked to Tehran's Mehrabad Airport to welcome the late founder of the Islamic Republic, Imam Khomeini back to the country after 14 years of exile. The historic day was a milestone that put an end to centuries of monarchy in the country. pic.twitter.com/fZFGeSRb7n
— Press (TV) February 1, 2023
Az Arab-félsziget országaiban uralkodó családok azért „fáztak” annyira vallási hatalomátvétel gondolatától, mivel ez éppen az ő irányításuk végét jelenthette volna. 1981-ben ezért úgy döntöttek, hogy létrehozzák az Öböl-menti Együttműködés Tanácsot (Gulf Cooperation Council – GCC), amelynek az egyik célja éppen az volt, hogy
együttes erővel képesek legyenek ellenállni ezeknek az iszlamista tanok terjedésének.
Az óvatosság nem volt véletlen, mivel Teherán támogatta a politikai iszlám képviselőit szerte a régióban (vagy akár azon kívül is), függetlenül attól, hogy az síita vagy szunnita.
Szaúd-Arábia és Irán között a hangulat viszont folyamatosan változott, elég csak a főbb pontokat kiemelni:
- Az 1979-es iráni iszlám forradalmat követően regionális bizalmatlanság övezete a nyugatbarát hatalom a Perzsa-öböl túlpartján zajló eseményeket, az igazi törést viszont az egy évvel később irak-iráni háború jelentette. Ekkor Rijád azt a tanulságot vonta le, hogy a síita hatalom hajlandó akár fegyvert is ragadni az eszmék terjesztése érdekében. A nyolc évig tartó vérfürdő közel másfélmillió ember halála után egy döntetlennel zárult.
On this day in 1980, Iraq invades Iran, kicking off eight years of conflict in the Persian Gulf. The fighting, which quickly bogs down into a trench warfare stalemate similar to WW1's Western Front, leaves as many as one million dead. See: https://t.co/b0Wis77qoF
— Military (History) September 22, 2022 - Irak elnökéhez, Szaddám Husszeinhez köthető a következő jelentős esemény, az első öbölháború kirobbantása 1990-ben. Bagdad húzását Szaúd-Arábia és Irán sem nézte jó szemmel, így a kapcsolatok is lassan elkezdtek javulni. Az enyhülés addig vezetett, hogy 2007-ben az akkori iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád egyenesen „testvéri nemzetnek” nevezte a szaúdiakat.
- Felhőtlen azért nem volt Rijád és Teherán kapcsolata, ennek pedig számos oka volt, gyakorlatilag csak az volt a kérdés, hogy mikor mérgesedik el teljesen a viszony. A szaúdiak gyanakodva nézték az iráni atomprogramot, miközben a síiták a nyugati szankciók miatt elégedetlenkedtek. A 2011-es arab tavasz után polgárháborúk sora robbant ki az iszlám világban, ez pedig csak növelte a bizalmatlanságot, mivel többnyire egymás ellen harcoló feleket támogattak. A nagy és látványos szakítást azonban nem ez, hanem Nimr al-Nimr sejk, szaúdi síita hitszónok 2016-os kivégzése hozta el.
Nyolc évvel ezelőtt tehát visszatért az 1979-ben kialakult status quo, újra rideg és feszült méregetés jellemezte a két hatalom kapcsolatát.
Állandó félelem volt, hogy a korábbi „közvetett összecsapások” Szíriában vagy Jemenben bármikor közvetlen háborúvá alakulhatnak, csak egy szikra hiányzik az egész Közel-Keletet lángba borító tűzhöz. Ez a pillanat többször is eljöhetett volna, ám az érintettek végül higgadtan kezelték a rendkívül kritikus pillanatokat. Két esetet lehet talán kiemelni, mint potenciális gyújtópontok:
- Kiemelkedik a 2019. szeptember 14-i dróntámadás, amikor a Saudi Aramco tulajdonában álló kelet-arábiai olajfinomítókat támadás érte. Az eset miatt a húszik vállalták a felelősséget, elmondták, hogy több drónt és cirkálórakétát használtak a csapáshoz. Rijád és a szövetségesei azonnal Iránt kezdték vádolni, hamarosan a nyugati hírszerzési jelentések is azt kezdték el pedzegetni, hogy valójában inkább a síita hatalom területéről indíthatták az eszközöket, összesen 25-öt. Később aztán egy dél-iraki milícia felelősségéről is suttogtak, biztosan máig nem tudni, honnan indult az egész. A hatásai viszont letaglózóak voltak: Szaúd-Arábia napokra leállította az olajfinomítókat, csökkent az olajkitermelés, a rijádi tőzsde komoly mínuszokat könyvelhetett el, miközben a Brent nyersolaj határidős ára a Kuvait lerohanásával induló első öbölháború kirobbanása óta nem látott mértékben ugrott meg egy pillanat alatt. Maga az eset egy nagyon súlyos hiányosságra hívta fel a figyelmet: a világ egyik legnagyobb olajkitermelő hatalma gyakorlatilag védtelen a modern légi támadó eszközök ellen. Ez azért is volt különösen kínos tanulság, mivel Rijád egyáltalán nem hagyta nem hagyta a hagyományos légieszközök ellen teljesen védtelenül a gazdasága motorjának számító olajlétesítményeket: legalább egy amerikai közép-hatótávolságú MIM-104 Patriot és négy másik meg nem nevezett kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert telepítettek az infrastruktúra védelmére. Az alacsonyan szálló iráni gyártmányú drónok és rakéták viszont gond nélkül átjutottak a radarokon és becsapódtak az üzemek kulcsfontosságú épületeibe.
Breaking: Reports of explosions in Buqyaq, Arabia. #Saudi
— Ahmad (Algohbary) September 14, 2019 - Nem telt el fél év, és Donald Trump amerikai elnök döntése okán az Egyesült Államok hadserege 2020. január 3-án Irakban lebombázta Kászem Szolejmánit, az iráni a Forradalmi Gárda vezérőrnagyát, aki már életében igazi síita hősnek számított. A mártírrá vált katona halála azzal fenyegetett, hogy Teherán drámai támadást indít, gyakorlatilag minden célponttá vált, aminek köze van Washingtonhoz. Mivel Rijád még mindig nyugatbarát politikát folytatott, ezért joggal tarthatott attól, hogy ismét az olajkitermelése lehet az áldozat. A súlyos regionális háború végül elmaradt, de a feszültség továbbra is megmaradt.
2023 márciusában aztán a nagyvilág számára némileg váratlan fejleményekről számoltak be a híroldalak:
Szaúd-Arábia és Irán Kína közvetítésével elásta a csatabárdot, megígérték, hogy felveszik a diplomáciai kapcsolatot, valamint újjáépítik a kulturális összeköttetéseiket.
Egy másik megállapodás
Tavaly más dolgok is zajlottak, akkor még az volt a Közel-Kelet egyik slágertémája, hogy Szaúd-Arábiát mindössze néhány lépés választotta el attól, hogy hivatalosan is elismerje Izraelt. Persze ezt nem csak úgy szívességből tették volna meg, hanem egy nagyszabású hármas megállapodás keretében, amelyben a régió két hatalmán kívül még az Egyesült Államok lett volna benne. Annyit lehetett tudni akkor még erről, hogy Rijád egy sor modern katonai felszereléshez jutott volna hozzá, kezdve akár az amerikai F-35-ös ötödik generációs vadászgépektől a szupermodern izraeli légvédelmi rakétarendszerekig. Utóbbi azért is lett volna különösen fontos, mivel Szaúd-Arábiát dél felől a jemeni húszik, kelet felől az irániak, észak felől pedig az iraki síita milíciák fenyegetik. Itt érdemes visszakanyarodni a 2019-es olajfinomítós esethez, mivel Izrael világszintű légvédelemmel rendelkezik, amelyre nagyon fájt Rijád foga a saját olajinfrastruktúrája (meg úgy általánosságban az ország) védelme érdekében.
A Hamász 2023. október 7-i támadása aztán mindent megváltoztatott. A Közel-Kelet iszlám többségű hatalmai ezt követően gyorsan elvetették az addigi engedékeny, már-már barátságos hangnemet Jeruzsálemmel, főleg miután az IDF katonái már a Gáza övezetben harcoltak, a palesztin civil áldozatok száma pedig folyamatosan növekedett. Bár a rijádi trónörökös egy zárt megbeszélésen kijelentette, hogy őt személyesen „nem érdekli” Palesztina ügye, a fiatal szaúdiakat igen, a népakarattal pedig nem mehet szembe.
Máig visszatérő az a feltételezés, hogy Teherán éppen úgy időzítette az iszlamista támadást Dél-Izrael ellen, hogy ezzel megakassza ősellensége, Jeruzsálem, és nagy riválisa, Rijád nagy összeborulását.
Bár erre semmiféle bizonyíték nincsen, az kétségtelen tény, hogy az események alakulása ebben éppen az irániak kezére játszották a lapokat, a nagy megállapodás terve kútba esett, sőt, egyre távolabbinak tűnik.
Saudi Arabia will not recognize Israel without the establishment of a Palestinian state Prince MBS! Crown Prince Salman is very brave, because he knows what the US/Israel are capable of: assassination, regime change etc. #Gaza
— S.L. (Kanthan) September 18, 2024
Az izraeli-palesztin eszkalációjával a korábbi óvatos szaúd-arábiai álláspont ugyanis egyre harciasabbá vált Jeruzsálem politikája ellen. Eleinte még inkább csak elítélték a bombázásokat, a civil áldozatokat követelő csapásokat és az egyre inkább eldurvuló humanitárius válsággal szembeni tétlenséget, de később egyre súlyosabb szavakkal ostorozták a szaúdiak Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnök politikáját. Jelzésértékű volt viszont, hogy többnyire csak alacsonyabb rangú tisztségviselők, vagy esetleg a külügyminiszter rótta meg a zsidó államot. Az idő múlásával viszont egyre súlyosabb üzenetek jöttek, majd végül Szaúd-Arábia tulajdonképpen vezetője, a koronaherceg is hallatta a hangját. Már az is aggodalmakat kelthetett Jeruzsálemben, hogy 2024 októberében Rijád elítélte az Irán elleni rakétacsapást és a síita hatalom szuverenitásának megsértésével vádolták Izraelt (az eset előzménye egyébként az volt, hogy Teherán indított százasával ballisztikus rakétákat izraeli célpontok ellen). Valamivel több mint két héttel később, 2024 november derekán már addig ment a szaúdi trónörökös, Mohammad bin-Szalmán, hogy
népirtásnak nevezte a Gázai övezetben zajló eseményeket.
Bár ezek a fejlemények ijesztőek lehetnek Jeruzsálem számára, azért egyelőre nem eszik olyan forrón a kását, sokan kifejezetten bizakodóak az ellenséges retorika ellenére is.
Újabb törésvonal a Közel-Keleten
A legkisebb ellenállás útja ezeknél a rezsimeknél az, ha erényesen jelez a közvéleménynek, hogy megnyugtassa a hangulatot
– mondta John Hannah, az Amerika Nemzetbiztonsági Zsidó Intézetének vezető munkatársa. Osztja a véleményét Simon Henderson, a Washington Institute for Near East Policy kutatója is, aki szerint Szaúd-Arábiában a lakosság elkezdte számon kérni a vezetésen, hogy miért nem szólalnak fel élesebben a Gázai övezetben zajló események ellen. A királyságban a politikai vezetés szinte mindenáron el akarja kerülni a társadalom elégedetlenséget, ezért inkább beállt a sorba, és elkezdték ekézni Jeruzsálemet. Ennek ellenére nem szabad félvállról venni a kijelentéseket, mivel ez egyben jelentheti azt is, hogy a Közel-Keletre zúduló kiterjedt háború elkerüléséhez már inkább Irán barátságában látja a megoldást a szunnita hatalom. A helyzet viszont még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a helyzet stabil és Rijád véglegesen elkötelezte volna magát Jeruzsálem ellen, ahogy az eddigi történelem is mutatja, a Közel-Keleten a váratlan pálfordulásokból nincs hiány.
Hosszútávú következtetéseket egyelőre nem lehet levonni az iszlám világ két vezető hatalmának közeledéséből. Annyi bizonyos, hogy jelenleg az érdekazonosságaik erősebbek az ellentéteknél, ez pedig már-már baráti hangnemet eredményez a felektől. A problémák viszont nem szűntek meg ezzel: Rijád továbbra is tart attól, hogy az irániak atomhatalommá válnak, ráadásul a geopolitikai érdekellentétek sora is fennmaradt, bár azok jelentősége csökkent. Könnyen meglehet, hogy a világ most újra egy időszakos közeledésnek lehet tanúja, amely megoldhatatlannak tűnő problémák sorával majd valamilyen módon újra a felszínre bukkan.
Az viszont bizonyos, hogy Szaúd-Arábia alapvető érdekei ezzel nem változtak meg,
a jövőben mindenképpen maradna az Egyesült Államok katonai partnere és még mindig szükséges az izraeli haditechnológia számára. Emiatt az is feltételezhető, hogy inkább a nagy megegyezés napolódott el, annak ellenére, hogy Rijád elkötelezte magát az izraeli-palesztin kétállami megoldás mellett. Ennél is érdekesebb lehet Irán helyzete, hiszen számára minden, ami csökkenti a globális elszigeteltségét, az csak pozitív lehet. Az Egyesült Államokban hamarosan hivatalba lép a már-már szélsőségesen Izrael-barát politikájáról híres Donald Trump, aki biztosan nagy figyelmet fog majd fordítani a Közel-Keletre, Washington fókuszában pedig vélhetően Irán lesz. Teheránban tudják ezt, és a tárgyalóasztalnál várhatóan nagyon jól fog nekik jönni egy barát, aki próbál majd segíteni a problémák elsimításában. Úgy tűnik, hogy ebben akár Szaúd-Arábiára is számíthatnak.
A címlapképen a szaúd-arábiai hadsereg harckocsija látható Jemen határánál 2015-ben. Címlapkép forrása: Carolyn Cole/Los Angeles Times via Getty Images
