Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint megnövekedett az egyes tartós élelmiszerek iránti kereslet az elmúlt napokban, azonban szerintük nem szükséges a felhalmozás, és nem lesz áruhiány a boltokban.
Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke, Kövér László szerdán, ami miatt szerinte vége lehet az EU-nak.
Közzétette szokásos éves országjelentését az Európai Bizottság a tagállamokról. Magyarországgal kapcsolatban a jelentés kiemeli, hogy a gazdasági növekedésünk a legnagyobbak között volt, és általában jók a makroadataink, a számok mögé nézve azonban struktárlis problémákat fedezett fel a Bizottság. A jelentés szerint amennyiben ezeken nem javítunk, akkor azok akadályt képezhetnek a jövőbeli gazdasági növekedésünk és a termelékenységi rátánk növekedése előtt.
Magyarországon nincs koronavírusos eset, azonban kicsi az esély, hogy el tudjuk kerülni a megbetegedéseket – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a romló európai helyzetre utalva.
Kedden elfogadták és a Magyar Közlönyben este ki is hirdették a magyar Országgyűlés azon határozatát, amely a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szól.
Egy tekintélyes brazil újságíró azt posztolta ma, hogy tudomása szerint az elnöki hivatal azt tanácsolja Jair Bolsonaro brazil elnöknek, hogy mondja le a következő hetekben esedékes olaszországi és magyarországi útjait – írja a The Guardian.
Egy magyar kamionsofőr került karanténba, aki Olaszországból tért haza. Ő nem lázas, de nem érzi jól magát. Olaszországban a tegnapi 5 tartomány után mostanra 9 tartományban van megbetegedés. A tenerifei szállodakomplexumban vannak magyarok, ahol felütötte a fejét a vírus.
Nem voltak lelkesek a magyar kormány képviselői a múlt pénteken közzétett újabb EU-s költségvetési javaslat láttán – írja saját információira hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap azt is megjegyzi, hogy a német pénzügyminiszter és alkancellár a jogállamisági feltételrendszer szigorítását szorgalmazta, így tehát ő sem volt boldog az új javaslatok tartalmától.
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat. Úgy értékeltek: beavatkozásra nincs szükség - közölte a Belügyminisztérium.
A Hays szerint tavaly tovább növekedtek a bérek Magyarországon, saját felmérésük és tapasztalatuk alapján már nem ritka, hogy bruttó 1 millió forintos fizetést is elkérhet egy szenior munkavállaló. Bemutatjuk, hogy az egyes szektorokban miként alakultak a bérek a cég szerint.
„Míg a monetáris unió elmélyítésére folyamatosak az erőfeszítések, a csatlakozási kritériumok felülvizsgálatával kapcsolatos tervről nem hallottam” – így reagált az Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetője a Figyelőnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy újratervezik-e a közös valuta bevezetésének feltételrendszerét, mint ahogy azt Matolcsy György jegybankelnök szorgalmazza. Zupkó Gábor ezzel együtt emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak a régió többi országhoz hasonlóan előbb-utóbb be kell vezetnie az eurót, hiszen ezt vállalta a 2004-es uniós csatlakozáskor.
Lengyelországban a várt 4,2% helyett 4,4%-os volt januárban az infláció a decemberi 3,4%-os éves ütem után, azaz jelentősen felgyorsult a pénzromlás üteme és egyúttal kilépett a friss adat a lengyel jegybank 2,5%-os inflációs cél körüli +/-1%-pontos toleranciasávjából is.
Az Európai Bizottság 7 másik tagállam mellett Magyarországot is felszólítja a pénzmosás elleni irányelv nemzeti jogba történő átültetésére - olvasható a bizottság közleményében.
Biztosan találnak olyan megállapodási lehetőséget az Európai Unió következő, többéves költségvetése ügyében, amely mindenkinek jó lesz, de ehhez még idő kell - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben. A kormányfő a német kancellárral közösen nyilatkozott a sajtónak.
Bár a 2019-es mellett a 2020-as GDP-növekedési előrejelzését is felfelé módosította az Európai Bizottság, az idei évre vonatkozó friss prognózis még mindig jóval alacsonyabb annál, mint amit a magyar kormány mond – írja a Bruxinfo. A lap úgy tudja, hogy elsősorban az EU-források előrehozott kifizetése és a 2019-es önkormányzati választások élénkítő hatása miatt vár az Európai Bizottság idénre jókora gazdasági növekedési lassulást.
Tíz év alatt a jelenlegi mintegy hétszeresére bővítené a hazai lakossági napelemes rendszerek számát, míg összteljesítményben legalább négyszeresére növelné a kapacitást a kormány új energiastratégiája. A kabinet ösztönözni is kívánja a saját villamosenergia-fogyasztás részleges kiváltására termelő kis naperőművek terjedését, ezzel együtt az ezek iránti érdeklődés már napjainkban is rendkívül dinamikus növekedési trendet mutat. Amennyiben napelemes rendszert telepítenénk a háztetőre, a vásárlásnál néhány szempontra érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
Egyszerre lenne érdeke a magyar kormánynak a további időigényes tárgyalás a 2021-2027-es uniós költségvetésről, mert így hátha javítható a magyar eredmény, és közben az is, hogy már ebben a hónapban megállapodjanak róla, mert ez kevésbé veszélyeztetné a 2021—2022-es itthoni gazdasági teljesítményt. Ugyanígy az EU-pénzek belső szerkezetében, a felzárkóztatási és agrártámogatásoknál is erős szorításba került a kormány, akárcsak a jogállamisági feltételek uniós kifizetéshez kötésében. Most úgy tűnik, hogy ebből a többszörös szorításból a február 20-i rendkívüli EU-csúcson ki fog törni a kormány, mert megszületik a nagy alku, de az, hogy mi lesz ennek az alkunak magyar szempontból az eredménye, még nagy kérdés.
Az évszázad végéig 3,5-4,5 fokkal is emelkedhet az éves átlaghőmérséklet Magyarországon az 1971–2000 időszakhoz képest, ennek hatására pedig felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak a szélsőséges éghajlati események is. A hatásoknak egyik leginkább kitett terület az energiaszektor, melynek működését számos kockázat veszélyezteti a következő évtizedekben, ugyanakkor néhány kedvező irányú változásra is lehet számítani a területen - áll a Jelentés az éghajlatváltozás Kárpát-medencére gyakorolt esetleges hatásainak tudományos értékeléséről című kormányzati dokumentumban.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa közölte, hogy Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és a hétfőn repülővel Magyarországra érkezett kínai nőnél sem mutatják a vizsgálatok a koronavírus jeleit.