Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-nek, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat - áll a jegybank legfrissebb közleményében.
A Portfolio által megkérdezett elemzők egyöntetűen úgy vélik, hogy az MNB keddi kamatdöntő ülésen 15 bázisponttal, 0,9%-ra vágja majd az irányadó kamatszintet. Abban a kérdésben, hogy a májusi döntés egyben a kamatcsökkentési ciklus végét is jelenti-e, már megoszlanak a vélemények, a megkérdezettek többsége szerint azonban 0,9% lehet a ciklus alja. A 2017 végére vonatkozó kamatvárakozások 0,75% és 1,5% között szóródnak.
Az alapítványi botrányokról szóló összefoglaló írás a Bloomberg hétfő reggeli vezető anyaga. A cikk felidézi a közpénztelenítési kísérletet, amit egy brüsszeli szakértő úgy értékel, hogy az még a kelet-európai sztenderdek szerint is túlmutat a haveri kapitalizmuson.
Azt hinnénk, hogy a 2008 és 2015 között eltelt hét szűk esztendő a drasztikus megszorítások időszaka volt a bankszektorban. Van ebben igazság, de a szabályozói terhek miatt a hitelintézetek működési költsége így is csak 3%-kal, dolgozói létszáma pedig 13%-kal, vagyis 5800 fővel csökkent. A legjobban a fiókszám csappant meg: saját adatgyűjtésünk alapján átlagosan negyedével szűkebb fiókhálózattal működnek a bankok, mint a válság elején. A legnagyobb létszámleépítést a CIB, a Raiffeisen és a Budapest Bank hajtotta végre, a legtöbb fiókjától pedig a Raiffeisen, az UniCredit és a CIB vált meg hét év alatt.
"Az Alapítvány eddigi működése során nem folytatott közbeszerzési eljárást" - ezt válaszolta a hatból öt jegybanki alapítvány ma a 444.hu egy hónappal ezelőtti kérdésére. Az alapítványok azt is jelezték, hogy önkéntesen kérik a saját gyakorlatuk felülvizsgálatát a Közbeszerzési Döntőbizottságtól és az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt.
Stabil és erős a magyar bankszektor, és lassan a jövedelmezősége is javul: idén és jövőre már 6-8%-os tőkearányos megtérülést vár tőle az MNB. Óriási azonban a heterogenitás: egyes bankok bevétele még a működési költségek fedezésére is alig elégséges. A jegybank ma közzétett Pénzügyi stabilitási jelentése szerint idén beindul a vállalati hitelezés (a kkv-hitelek állománya 5-10%-kal, a teljes vállalati 4-5%-kal bővülhet), nagy szükség van azonban a hitelportfóliók további tisztítására.
Surányi György, korábbi jegybankelnök esszében kritizálta a 2001 és 2016 közötti hazai monetáris politikát. Vezető jegybankárok körében az ilyen típusú írások érzékeny területnek számítanak, így Surányi írása legalábbis szokatlannak tekinthető. Ha meg is születik egy ilyen elemzés, abba már érdemes lett volna belefoglalni a szerző elnöki időszakát is, kellően kritikus értékelést felmutatva a csúszó leértékelő árfolyamrendszer tapasztalatairól, illetve olyan témákról, mint az aranytartalék értékesítése vagy a CW Bank hitelkihelyezései. De mi most ezekkel nem foglalkozunk. A következőkben inkább Surányi, az elmúlt 3 év monetáris politikájához fűzött kritikáinak 9 szakmai tévedését vesszük sorba.
Bár Matolcsy György jegybankelnök egy minapi újságinterjúban és a parlamentben is cáfolta, illetve blöffnek nevezte, hogy unokatestvére érdekeltségében állna a jegybanki alapítványok által "kitömött" vs.hu, most a lap korábbi főszerkesztője mondott ennek ellent.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piac kezdetben valószínűleg túl agresszívan árazta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatcsökkentési ciklusának mértékét.
A Fővárosi Főügyészség kedden törvényességi ellenőrzési eljárást kezdett a Magyar Nemzeti Bank hat alapítványával szemben, amiért a közpénzből létrehozott szervezetek nem írtak ki közbeszerzéseket a különböző megrendeléseikre - jelezte az MSZP az Indexnek.
Móricz Zsigmond Rokonok című regényét az MNB tevékenységéről is írhatták volna - többek között ezt hangoztatta mai parlamenti felszólalásában Bárándy Gergely, az MSZP politikusa, és felrótta azt is, hogy Matolcsy György másik unokatestvére 400 millió forintos MNB-hitelhez jutott a Növekedési Hitelprogramon keresztül. Matolcsy szintén ott volt a parlamentben a legfőbb ügyész társaságában és számos alkalommal a blöff kifejezést használta, illetve a jegybank elleni lejárató kampányról beszélt. A blöff kifejezést Matolcsy a minap adott nagyinterjúban is nyolc alkalommal elmondta:
A februári 39 millióról márciusban 208 millió euróra ugrott a tőkemérlegben a nettó uniós transzferek egyenlege, azaz a tőkebeáramlás - derült ki a ma közzétett előzetes márciusi jegybanki fizetési mérleg statisztikákból. Egy március végi cikkünkben már rámutattunk, hogy hirtelen megugrott a brüsszeli kifizetési számláló és akkor közel 70 milliárd forintnyi átutalt összeget kalkuláltunk.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője szerint a jegybank eddig mintegy tucatnyi vizsgálatot indított el "üzletszerű" követelésvásárlások miatt.
Tőkeproblémákat, informatikai, illetve az eszközök nyilvántartására vonatkozó hiányosságokat talált az MNB a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesületnél.
Valótlanok azok az egyes sajtóorgánumokban megjelent állítások, amelyek szerint az MNB nem törekszik Magyarország piaci megítélésének és hitelminősítői értékelésének javítására. Ezzel szemben valódi eredmények igazolják az MNB programjainak és monetáris politikájának hatását az ország kockázati megítélésének javulására - olvasható a jegybank csütörtökön kiadott közleményében.
Nem a hitelboom, hanem a megtakarítások folyamatos emelkedése fűti a magyar lakáspiacot, az MNB 2017 végéig nem számít túlzott lakossági hitelezésre, de a következő években figyelnie kell a lakásárak emelkedésére a jegybanknak - mondta Nagy Márton alelnök a Portfolio mai Hitelezés 2016 konferenciáján. A bankok készülhetnek a tartósan alacsony kamatkörnyezetre, a hitel/betét arányukat pedig most már növelniük kell. Egyre magasabb tőkekövetelmények mellett nagy kihívás lesz a bankoknak a 10%-os ROE elérése.
Pontosította keddi szavait szerdán a Wall Street Journal (WSJ) kérdésére Nagy Márton, az MNB alelnöke. Szerinte nem lehet előre kijelenteni, hogy biztosan a végéhez közeledik a kamatcsökkentési ciklus, ráadásul ő egyedül nem is nyilatkozhat az egész Monetáris Tanács nevében.
A mostani lassuló világgazdasági környezet több szinten is nehézség elé állítja a hazai portfólió menedzsereket. A globális részvénypiacok lejtőre kerültek, a globális infláció alacsony szintre rendezkedett be, miközben kérdés, nem késett-e el a Fed a kamatemeléssel. Az alacsony hozamkörnyezet és hazai lakossági állampapírok kiszorító hatása nem kedvez a kötvénybefektetéseknek, és egyelőre azt sem látni, hogy az MNB hol húzza meg a vonalat a kamatvágásnál. A világpiacot érintő legfontosabb kérdésekről és ezeknek a hazai befektetési alapokra gyakorolt hatásáról esett szó az Aegon Alapkezelő mai sajtótájékoztatóján.
Masszívan nyereséges volt az év első felében a Vinci.
Az EKB továbbra is óvatos maradhat.
Kiterjeszthetik az alkalmazását.
A Reuters értesülései szerint.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.