Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke arról beszélt, hogy félrevezetőek, elnagyoltak azok az elemzések, amelyek egyes feltörekvő országok külső sérülékenységét és devizaadósságát összehasonlító elemzésekben próbálják feltárni.
Öt- és tízéves futamidejű, monetáris politikai célú IRS-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az ötéves lejáraton 20 milliárd, a tízéves lejáraton 30 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat - közölte az MNB.
Tovább emelkedett a hazai háztartásoknál lévő részvényállomány júniusban, de az áprilisi rekordszinttől még mindig kissé elmarad. Az állománynövekedés annak köszönhető, hogy több részvényt vásárolnak a háztartások, nem az árfolyamok emelkedésének. A részvényalapok szintén nagy népszerűségnek örvendenek, a részvényalapok állománya új csúcsra emelkedett júniusban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három és hat hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott hétfőn, amelyen egyenként 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tender eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1989 milliárd forint, ami megegyezik a legutóbbi tender utáni szinttel.
Az MNB engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólió Kft.-vel szemben, s azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő pénzügyi szolgáltatás további folytatását. A társaság a vizsgált két éves időszakban közel 400 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt jogosulatlanul különböző magán- és jogi személyeknek. Az MNB az ügyben büntetőfeljelentést tesz - írja az MNB sajtóközleményben. Bár a felügyelet nem tesz róla említést, úgy tudjuk, az Altus Portfólió Kft. Gyurcsány Ferenc feleségének a cége.
Az MNB 30 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértések megszüntetésére kötelezte a pénzpiaci független közvetítőként működő City Hitelbróker Kft.-t többek között nyilvántartási, panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt. A társaság az ügyféltájékoztatási, igényfelmérési és iratmegőrzési kötelezettségét is több esetben megsértette, továbbá egyes pénzügyi termékeknél hosszabb ideig csupán egy intézmény ajánlatait közvetítette ügyfeleinek. A társaság nevében közvetítést végző több személy nem felelt meg a tevékenység végzéséhez szükséges szakmai és személyi feltételeknek sem.
Megjelent a kormány készpénzmentesítő terve, mely szerint a nagyvállalatoknál és állami intézményeknél a bérkifizetéseket elektronikus útra terelik, az állami intézményekbe bankkártya-terminálok kerülnek, korlátozzák a vállalatok készpénzes fizetését, a kártyás fizetést a boltok jó részében kötelezővé teszik. A nyugdíjak kötelező számlára utalása még nem került bele a kétéves tervbe, pedig ez szólhatott volna igazán nagyot. A készpénzmentesítő lépésekre óriási szükség van, mert a gazdaságunk valósággal fuldoklik a készpénzben. Megnéztük, mennyire nagy a baj, és mire készül a kormány.
Egy-két bank kivételével véget ért a tömeges fiókbezárások és létszámleépítések időszaka a magyar bankszektorban. Így is látványos a változás, ami végbement: a Portfolio friss gyűjtése alapján a 10 legnagyobb lakossági bank fiókszáma 28%-kal (több mint 420 egységgel), alkalmazotti létszáma pedig 10%-kal (több mint 3100 fővel) csökkent egy évtized leforgása alatt. Mára szétvált a két trend: a banki dolgozók létszáma tavaly óta ismét nő az üzleti aktivitás növekedésének köszönhetően, a fiókszám viszont tovább csökken Magyarországon, többek között a digitalizáció és a takarékszövetkezetek konszolidációja miatt.
Közel 400 ezer lakáshiteles családnak rövid távon is elszállhat a törlesztőrészlete egy esetleges piaci sokk hatására. Pedig létezik ellenszer: a változóról fix kamatozású lakáshitelre válthatnak, hogy egy kisebb törlesztőrészlet-emeléssel kerüljék el a későbbi nagyobbat. Kevesen hívják fel azonban erre a figyelmüket, és közvetlen tapasztalataink alapján a bankok is gyakran inkább nehezítik, mint segítik a futamidő közbeni fixálást. Az alacsony kamatkörnyezetben és a bérrobbanásban bízva a szabályozók sem tesznek azért, hogy megkönnyítsék, általános gyakorlattá tegyék a korábban felvett hitelek kamatkockázatainak mérséklését. Félő, hogy a devizahitelek időszakához hasonlóan megint túl későn eszmélünk majd.
330-as eurónál még azt árazta a piac, hogy jövő tavasszal a 0,9%-os jegybanki alapkamathoz képest már kamatot fog emelni a Magyar Nemzeti Bank, most viszont 320-as eurónál - másfél hónapos forintcsúcsnál - már nyoma sincs a horizonton kamatemelési várakozásoknak.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a prágai székhelyű Perfectum Consulting CZ SE-nek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság - Investment GP és Global Property (GP) Capital SE márkaneveken is - irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek -olvasható az MNB közleményében.
Magyarország már megérett az újabb felminősítésre, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - nyilatkozta Nagy Márton, az MNB alelnöke az MTI-nek arra utalva, hogy idén még mind a három kiemelt hitelminősítő intézet felülvizsgálhatja a hazai adósságbesorolást. Az intézetek naptára szerint az S&P augusztus 17-re, a Fitch augusztus 31-re, míg a Moody's november 23-ra ütemezte a hazai adósságbesorolás idei utolsó felülvizsgálatát.
A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESA-deficitet az európai uniós támogatások költségvetési előfinanszírozása következtében, 2018 első felében pedig a beérkező támogatások csúszása is növelte a finanszírozási igényt. Az ennek következtében megemelkedő forrásbevonás megterheli az állampapírpiacot és lassítja az államadósság GDP-arányos csökkenését is, ami 2018-ban 1,1 százalékpont lehet. Ezt követően azonban dinamikus, évente a GDP 2-2 százalékpontját meghaladó mértékű adósságcsökkenés várható. Elemzésünk szerint a lakossági állampapírokból történő forrásbevonás a forint kötvénypiac megterhelése nélkül a jövőben is fedezetet nyújthat a magas finanszírozási igényre, így továbbra sincs szükség devizakötvény-kibocsátásra. A belső finanszírozás erősödésével tovább mérséklődhet hazánk külső sérülékenysége.
Öt- és tízéves futamidejű, monetáris politikai célú IRS-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az ötéves lejáraton 20 milliárd, a tízéves lejáraton 30 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett közleményben.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az ÉRTÉKBOX Értékmegőrző és Szolgáltatónak, hogy jogosulatlanul széfszolgáltatási tevékenységet végezzen. A társaság az első adatok szerint nagy valószínűséggel a már korábban jegybanki tiltással és bírsággal sújtott Széfbank Kft. tevékenységét folytatja - írja az MNB sajtóközleményében.
Cikksorozatunk eddigi részeiben az inflációt befolyásoló olyan strukturális tényezőket mutattunk be, melyek hosszabb távon is befolyásolhatják az árak alakulását. Jelen cikkünkben egy újabb tényező, a demográfia inflációs hatásait vizsgáljuk. A demográfia már az elmúlt évtizedekben és napjainkban is összességben inkább az alacsonyabb globális infláció irányába hatott. Ez a hatás az elkövetkező évtizedekben azonban a korösszetétel változása következtében akár meg is fordulhat. Amennyiben a robotizáció képes ellensúlyozni a munkaképes korú lakosság csökkenéséből eredő kínálatcsökkenést, a demográfiából eredő alacsonyabb infláció tartósan érvényre juthat.
Egy hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el - olvasható a jegybank közleményében. A hétfői tender eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.
A múlt héten az MNB és az EKB kamatdöntésére figyelt elsősorban a piac, azonban kár lenne azt gondolni, hogy ezzel ki is fújt a jegybankok muníciója. A héten ugyanis a japán, az amerikai és a brit jegybankok is üléseznek, ami további hektikus mozgásokat hozhat a devizapiacra.
A mostani globális fellendülés elég rég óta tart, ami már önmagában figyelmeztető jel - nyilatkozta Zsiday Viktor befektetési szakember a Figyelőnek. Az alapkezelő arról is beszélt, hogy a forint sorsa teljes mértékben a magyar jegybank kezében van.
A jegybank egészségügyi rendszer átalakítására irányuló javaslatainak célja az egészségi állapot javítása, mind az egyéni, mind pedig a gazdasági előnyök érdekében - fejtették ki az origo-nak adott interjúban a Magyar Nemzeti Bank munkatársai.