Az orosz gazdaság 3,2 százalékkal zsugorodott az idei első öt hónapban - mondta el egy szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon az orosz gazdaságfejlesztési miniszter pénteken.
Magyarország egy főre jutó GDP-je (holtversenyben) az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban - derül ki az Eurostat tegnapi jelentéséből. A személyes fogyasztásban pedig ennél is hátrébb vagyunk, hiszen csak három ország van mögöttünk. Rövid távon legfeljebb a görögöket előzhetjük meg, de ezzel sem biztos, hogy előreléphetünk.
Jelentősen felfelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi központi bank (Bundesbank).
Technikai értelemben a görög gazdaság ismét recesszióba süllyedt, miután két egymást követő negyedévben zsugorodott a GDP.
Zsugorodott Svájc gazdasága az első negyedévben, miután a januárban elengedett árfolyamküszöb jelentős károkat okozott az országban. A visszaesés mértéke szerencséjükre még egészen visszafogott volt, ugyanis a háztartások fogyasztása erős szinten maradt.
Az orosz gazdaság az idén 2,8 százalékkal visszaesik, a 2016-2018 közötti időszakban legalább 2,3 százalékkal erősödik - áll az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium csütörtökön ismertetett előrejelzésében. A tárca előrejelzése szerint az idei év végén 11,9 százalék lesz az infláció, jövőre 7 százalék, 2017-ben pedig 6,3 százalékos átlagos pénzromlási ütem várható.
A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az idei első három hónapban - derül ki a KSH csütörtöki közléséből. A két hete megjelent magyar GDP-adat után már sejthető volt, hogy gyenge lesz a statisztika, mivel a szakemberek a közölt 3,4 százalékosnál erőteljesebb gazdasági növekedésre számítottak.
Tizenegy évvel ezelőtt komoly várakozások előzték meg a közép-kelet-európai országok uniós csatlakozását, sokan számítottak arra, hogy a régió majd Európa növekedési motorja lesz, mivel a csatlakozás után fokozatosan zárkózik majd fel a nyugati tagállamok szintjére. Az első évek azonban a legtöbb ország esetében csalódást okoztak, hiszen nem sikerült tartósan csökkenteni a fejlettségbeli különbséget. Most azonban sokak szerint elindult az a folyamat, amire tíz éve várunk, és talán hosszabb távon is a kontinens motorja lehet a régió.
A gazdasági növekedés 2016-ban az EU-forráslehívás jelentős lassulása miatt csak átmenetileg torpan meg, majd 2017-től beáll a 3% körüli éves ütemre és hasonló pálya olvasható ki a beruházások terén is - többek között ezt tartalmazza a 2016-os költségvetési törvényhez a minap csatolt középtávú makrogazdasági kitekintő. A nemzetgazdasági tárca úgy látja, hogy a potenciális növekedési ütemünk mindhárom fő tényezője szépen lendületesen bővül az előttünk álló években, a lakosság pedig mérsékelten elkezd fogyasztani, beruházási rátája pedig intenzíven emelkedik.
Az Európai Unióban 2013-ban az árszínvonalbeli különbségeket is figyelembe véve Belső-Londonban volt a legmagasabb az egy főre eső GDP értéke, míg a legkevesebb bruttó hazai össztermék Bulgária északnyugati régiójának lakosaira jut. Magyarország is szerepel a legalacsonyabb húszas listán, méghozzá hatból négy régiójával, közülük a legrosszabb helyzetben Észak-Magyarország van, ahol 2013-ban az egy főre jutó hazai össztermék az uniós átlag 40 százalékát tette ki.
Úgy tűnik, hogy kezd magához térni a japán gazdaság: az első negyedévben a növekedésük érdemben felülmúlta a piaci várakozásokat. Negyedéves alapon 0,6 százalékos növekedést láthattunk, és a szigetország gazdasági minisztere szerint folytatódhat a fellendülés az alacsony olajárnak köszönhetően.
Héthavi mélypontra esett a michigani körzet előzetes májusi fogyasztói hangulatindexe, ami újabb rossz jel a második negyedéves amerikai GDP-kilátásokkal kapcsolatban, ez pedig dolláresést indított el a piacokon. Az áprilisi ipari termelési statisztika is a vártnál rosszabbul alakult, ami szintén ebbe az irányba mutat.
A vártnál erőteljesebb ütemben, 3,5 százalékkal nőtt az első negyedévben a lengyel gazdaság, a szezonálisan kiigazított adat pedig 3,4 százalék volt, ami magasabb a magyarnál - közölték pénteken Varsóban. A cseh GDP-bővülés viszont felülmúlta még ezt is felülmúlta, jókora meglepetésre 3,9 százalékos adatot közöltek.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.