A Fed tegnap bejelentette, hogy első lépésként összesen 10 milliárd dollárral csökkenteti mennyiségi lazítási programját. A részvénypiaci elemzők, stratégák, befektetési bankárok és alapkezelők véleményét gyűjtötte csokorba erről a Daily Telegraph és a CNBC. Sok szakértő meglepődött, de összességében a piac számára pozitív jelzésként értékelték a lépést, és lassú, folyamatos, kiszámítható csökkentésekre számítanak a továbbiakban. A vagyonkezelői kommentárok többsége szerint hosszabb távon a döntés rossz ómen a kötvények számára, míg a részvénypiacok profitálhatnak az intézkedésből, bár a politikai beavatkozások helyett mostantól nagyobb figyelem kerülhet a gazdasági növekedésre és a vállalatok jövedelmezőségére.
A Fed meglepetést okozó döntése sem ingatta meg igazán a forintot. Ugyanúgy ellenálló volt a hazai fizetőeszköz árfolyama, mint a nap korábbi részében, amikor a rekord alacsonyra vágott, 3%-os alapkamat mellett is kissé erõsebb szinten tudott stabilizálódni a forint, sőt az euróval szemben a 298-as szintig araszolt.
A piaci várakozások többségével ellentétben már mai ülésén bejelentette az eszközvásárlási program visszafogását a Fed, amelyre heves piaci reakciók alakultak ki világszerte minden eszközosztályban. A Fed döntése szerint 5-5 milliárd dollárral lassítja az államkötvény-, illetve jelzálogkötvény vásárlás havi ütemét. Ezt a piaci meglepetést azzal igyekezett tompítani, illetve ellensúlyozni, hogy hangsúlyozta: az elsõ kamatemelésre csak jóval 6,5% alatti munkanélküliségi ráta mellett kerülhet majd sor (nem változott tehát számszerûen a forward guidance keretrendszer). Az amerikai részvényindexek jelentősen emelkedtek, a dollár pedig erősödött.
A jelenlegihez hasonló, fokozott óvatosság jellemezheti a Fed további, az eszközvásárlások jövőjével kapcsolatos döntéseit - mondta Ben Bernanke azt követően, hogy a Fed Nyíltpiaci Bizottsága 10 milliárd dollárral mérsékelte az eszközvásárlások havi összegét. Bernanke egyúttal hangsúlyozta, hogy Janet Yellen, a Fed soron következő elnöke maximálisan támogatta a döntést.
Az öreg kontinens befektetői is optimistábbak szerdán, az irányadó nyugat-európai indexek ugyanis kivétel nélkül erősödnek azt követően, hogy a vártnál kedvezőbb képet fest a német üzleti környezet. A Dow Jones és az S&P 500 is erősödik azt követően, hogy a vártnál sokkal jobb adat érkezett az USA lakáspiacáról. A magyar tőzsde viszont a tegnapi záróértéke közelében ingadozott szerdán, az OTP gyengélkedését ugyanis a MOL ellensúlyozta. Törökországban viszont heves indulatokat váltott ki egy most körvonalazódó korrupciós botrány, melyben a politikai és üzleti elit is érintett lehet. Így nem csoda, hogy az ország tőzsdeindexe közel 8 százalékot zuhant az elmúlt két napban.
A dollár valószínűleg erősödne, ha a Fed már ma este bejelentené, hogy visszafogja az eszközvásárlási programjának volumenét, míg a vezető (amerikai) részvényindexek eséssel, a külső egyensúlyi helyzet alapján sérülékeny feltörekvő piaci devizák pedig hanyatlással reagálhatnak.
Ma ér véget 2013 utolsó kamatmeghatározó ülése az Egyesült Államokban, amelynek végét, és Ben Bernanke beszédét, a szokásosnál is feszültebben várja a piac. Óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy már most csökkentik-e az eszközvásárlások mértékét, vagy megvárják vele a jövő év elejét. A közlemény és a jegybanki elemző stáb friss előrejelzései este nyolckor látnak napvilágot, Ben Bernanke sajtótájékoztatója pedig fél kilenckor veszi kezdetét.
Az amerikai jegybank akár már szerdán úgy dönthet, csökkenti eszközvásárlási programjának volumenét. Bár egyre többen beszélnek a taperingnek nevezett eseményről, a pénzcsapok fokozatos elzárását legkorábban jövő év elejére teszik a befektetők, így ha holnap a tapering mellett dönt a Fed, az sokakat meglepetésként érhet.
Most decemberben tölti be századik életévét a világ legmeghatározóbb jegybankja, az amerikai Federal Reserve System. Az intézmény legjelentősebb érdemeiről pedig Ben Bernanke, jövőre leköszönő Fed-elnök mondott visszatekintő beszédet tegnap. Kritikusan fontosnak nevezte Paul Volcker hagyatékát, aki legyőzte az Egyesült Államok korábban magas inflációját, de kiemelte a heves kritikákkal szembeni kemény helytállást is. Megállapítása szerint a legfontosabb az, hogy a Fed a jövőben is a politikára mindennemű tekintet nélkül, csak és kizárólag az objektív elemzésekre támaszkodva hozza meg döntéseit.
Tovább esik a nemesfémek árfolyama hétfőn annak hatására, hogy sokan úgy vélik, a Fed már most szerdán megkezdheti az eszközvásárlási programjának a lassítását. A nyersolaj világpiaci ára viszont erősödik, ami részben a líbiai események számlájára írható.
Legfeljebb átmeneti hozamemelkedést okozhat a magyar piacon az amerikai Fed gazdaságélénkítő programjának leépítése, középtávon azonban nem várhatók érdemi változások a piaci folyamatokban - többek között ezekről beszélt Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese a Jazzy Rádió Millásreggeli című mai műsorában az MTI beszámolója szerint.
Bár lehet úgy értelmezni a legfrissebb munkaerő-piaci eredményeket úgy, hogy "jelentős javulás" történt, de ez mégsem fogja arra késztetni a Fedet, hogy még idén belekezdjen az eszközvásárlások visszafogásába. Egyrészt mert továbbra is dezinfláció látszik és negatív kibocsátási rés, másrészt mert a Fednek először a forward guidance eszközét kell megerősítenie - vélik a Goldman Sachs elemzői.
Az év utolsó izgalmas hetével nézünk szembe: lehetséges, hogy a Fed szerdán megkezdi az eszközvásárlási programjának lassítását, míg az MNB erre fittyet hányva vágja tovább a kamatokat 20 bázisponttal kedden. Sőt, már a mai napon is feszülten figyelhetnek a devizahitelesek a Kúria 13 órakor kezdődő sajtótájékoztatójára és akkor még csak rá sem tértünk a tovább finomságokra: a héten 37 külföldi és 8 magyar esemény lesz. Legyenek óvatosak a piacon!
Nincs érdemi javulás a nemesfémek piacán azt követően, hogy csütörtökön jelentősebb eséseket láthattunk az arany és az ezüst piacán annak hatására, hogy a piaci szereplők körében egyre erősebbé válik az a várakozás mely szerint a Fed már jövő héten csökkentheti eszközvásárlási programjának keretösszegét.
Janet Yellen jövőre átül a Fed elnöki székébe és az így megüresedő alelnöki posztra egy igazi nagyágyút hoznak a fehér házi értesülések szerint. Stanley Fischerre esett ugyanis a választás, aki többek között Ben Bernanke jelenlegi Fed-elnök doktori témavezetője volt az MIT-n, de tanította még Mario Draghi EKB-elnököt is, amellett hogy megjárta a Világbankot, az IMF-et és a Bank of Israel elnöki székét is. Kell ennél jobb önéletrajz?
Óriásira hízott a Fed mérlege, ami miatt már régóta ígérgetik, hogy fogyókúrát kezdenek, de ez eddig még nem következett be. Most viszont a munkaerő-piaci körkép sokkal szebb, mint szeptemberben volt, amikor is már mindenki azt hitte, hogy elkezdődik a pénzcsap visszatekerése. Bár a csalódást követően azt gondolták a piacon, hogy 2013-ban így már nem is lesz lassítás, a vártnál jobb múlt pénteki adatok mégis sokak várakozását megváltoztatta. Ezek fényében most áttekintjük a legfontosabb szempontokat és megpróbáljuk minél jobban magunkra aggatni a Fed szemüvegét.
Elemzésünk legfontosabb megállapításai:
A 193 ezres átlagos havi bővülés a foglalkoztatottságban relatíve erősnek tekinthető, de
a munkanélküliségi ráta jelenlegi 7 százalékos szintje még mindig messze a természetes rátája fölött van,
és a Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai többségében galamb beállítódásúak,
a kibocsátási rés továbbra is negatívnak látszik, ami még a vártnál jobb harmadik negyedéves eredmények fényében sem zárulhat be idén,
a Fed által figyelt személyes fogyasztások árindexe (PCE) 0,7 százalékon van és 2015-ig nem várható a célérték elérése, tehát inflációnak továbbra sincs se híre, se hamva,
a december 10-i költségvetésről szóló megállapodás a jövő év eleji politikai kockázatot jelentősen mérsékli, de meg nem szünteti.
Ezek fényében mi azt tartjuk valószínűbbnek, hogy a Fed december 17-18-i ülésén bár szoros vita alakul ki, még nem döntenek az eszközvásárlások lassítása mellett.
Szerdai sajtóértesülések szerint a Fehér Ház közel jár ahhoz, hogy megnevezze a Fed következő alelnökét Stanley Fischer személyében. Fischer nyolc évig vezette az izraeli jegybankot, most júniusban vonult vissza.
A feltörekvő piacok az 1994-es megbotlásukhoz hasonló jeleket mutatnak, míg a fejlett piacokon az Egyesült Államok válhat a növekedés motorjává a jövőben. A legmeghatározóbb erő jövőre is a nagy jegybankok monetáris politikájára vonatkozó várakozások lesznek: a tapír jövőre biztosan eljön és ez a tőkeáramlások irányát jelentősen megváltoztathatja. A hazai monetáris politika ugyanakkor óvatosabb lehet, ugyanis a jobbnak látszó makromutatók ellenére rendkívül ki vagyunk téve a globális hangulatváltozásoknak - mondta el Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője mai előadásában.
Nyugodtabb hétnek nézünk elébe az ünnepekhez közeledve, de a Fed december 18-ig még nyugtalaníthatja a piacokat. Az USA-ban a csütörtök délután lesz mozgalmasabb, míg az öreg kontinensen a keddi Ecofin találkozón elhangzottak lehetnek érdekesek. Itthon pedig a novemberi államháztartási adatokra és a szerdai fogyasztói árakra leszünk kíváncsiak.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legkésőbb márciusban lassítani kezdi havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programját - vélte az amerikai kötvények elsődleges forgalmazóinak csaknem fele azután, hogy péntek délután már a második egymást követő hónapban kedvező foglalkoztatási adat jelent meg az Egyesült Államokban.