Napokon belül jön az EU-s védettségi igazolás - Mit lehet róla tudni?
Július 1-jétől az EU valamennyi országában érvényes dokumentumnak számít az európai védettségi igazolás. Az Infostart összeszedett mindent az igazolványról.
Július 1-jétől az EU valamennyi országában érvényes dokumentumnak számít az európai védettségi igazolás. Az Infostart összeszedett mindent az igazolványról.
Az Európai Bizottság szerdán elfogadta és pozitívan értékelte Belgiumnak a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítási programját, így az ország 5,9 milliárd euró támogatást kap a helyreállítási és rugalmassági európai uniós pénzeszköz keretében.
Ha az Európai Unió nem lép időben, ha nincs haladás a bővítés terén, akkor az unió az Egyesült Királysághoz hasonlóan a Nyugat-Balkánt is elveszítheti - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Az Európai Unió kormányai támogatják a koronavírus-vakcinák exportálását ellenőrző és korlátozó mechanizmus fenntartását - mondta az Európai Bizottság szóvivője.
Az Európai Bizottság ma közzétette a 2021. évi európai innovációs eredménytáblát, amely azt mutatja, hogy Európa innovációs teljesítménye EU-szerte tovább javul. Magyarország ugyanakkor a lemaradók között van - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Az Európai Unió az emberi jogok súlyos megsértése és az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának minszki kényszerített leszállása miatt újabb embereket és szervezetek vett fel Fehéroroszországgal kapcsolatos szankciós jegyzékébe - közölte az Európai Unió Külügyi Tanácsa hétfőn.
Itthon egyértelműen az MNB keddi döntését várja a piac, közben viszont a világon sem áll meg az élet. A Fed múlt heti kamatdöntése után a Kongresszus előtt beszél majd Jerome Powell, a hét végén pedig érkezik a jegybank által kiemelten figyelt inflációs mutató.
Margrethe Vestager versenyjogi biztos megvédte az unió hamarosan életbe lépő, digitális piacokról szóló jogszabályát, mondván, hogy az nem csak az amerikai techóriásokat célozza – számol be a hírről a Financial Times.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szankciókkal fenyegette meg szombaton a libanoni vezetőket, felelőssé téve őket a közel-keleti országot eluraló gazdasági és belpolitikai válságért.
A miniszterelnök értékelése szerint a nemzetek Európája helyett európai szuperállamot építenek Brüsszelben, ezért ma a nemzeti alapon álló demokraták állnak szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is. Orbán Viktor konkrét javaslatokkal is előállt, melyekkel szerinte meg kell reformálni az EU-t.
A korábban előre jelzetthez képest két hetes csúszással újul meg a digitális védettségi igazolvány.
Csaknem a felével csökkent az idei első negyedévben az Európai Unió piacaira irányuló brit élelmiszer- és italáru-export a brit Élelmiszer- és Italszövetség (FDF) pénteken ismertetett friss felmérése szerint.
Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Albániát, Libanont, az Egyesült Államokat, Észak-Macedóniát és Szerbiát. A felsorolt országok állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az uniós tanács pénteken.
Az Európai Unió eltörölheti a koronavírus-járvány kitörésekor bevezetett beutazási korlátozásokat az Egyesült Államokkal szemben – döntöttek szerdán a tagállamok brüsszeli nagykövetei. Így könnyebb lesz beutazni az EU-ba, eddig ugyanis csak különös esetben engedélyezték azt.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy nem szabad megismételni a korábbi pénzügyi válság során elkövetett hibákat, és nem szabad idő előtt lemondani a gazdaságot támogató intézkedésekről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott brüsszeli megbeszéléséket követően.
A klímavédelem érdekében tesznek egy lépést a „karbonmancsnyom” csökkentésére az állateledel-gyártók azzal, hogy rovarok lárvájából állítják elő az eledelekhez szükséges fehérjét. Azt is vizsgálják már, hogy az emberi fogyasztásban is fel lehet-e biztonságosan használni a rovarokból származó fehérjéket.
Az Európai Bizottság 700 millió euróval járul hozzá a globális oktatási partnerség célkitűzéseinek sikeréhez, 90, unión kívüli országban segíti az oktatási rendszerek átalakítását és a felzárkózást a 2021-2027 közötti időszakban - jelentette be a testület elnöke a Twitteren csütörtökön.
Az Európai Unió úgy döntött, hogy nem hívja le a további 100 millió adag Johnson&Johnson vakcinára vonatkozó opcióját, és a meglévő készleteiből is 100 millió dózist elajándékoz - írja a Reuters.
Nem született megállapodás London és az Európai Unió Észak-Írországról folyó vitájában a két fél illetékeseinek szerdai találkozóján, de a brit kormány jelezte, hogy kész folytatni a tárgyalásokat.
Az Európai Unió el kívánja érni, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a repülési szektort érintő vámokat, miközben mindkét fél igyekszik normalizálni a transzatlanti viszonyokat – írja a CNBC.
Christopher Wray teljesen őszintén beszélt.
Szeretnék megérteni Frankfurtban a kockázatokat.
Évi 100 járművet tudnak majd összerakni Zalaegerszegen.
Szigorúbb szabályok alapján zárhatnak csak be a bankfiókok.
Több területen jelentős előrelépést vár az Európai Bizottság.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?