Csökkent az oltakozási hajlandóság Horvátországban, így várhatóan nem teljesül a kormány terve, hogy június végig beoltsák a lakosság felét - derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből.
Újraoltási programot készít elő az orosz egészségügyi tárca azok számára, akik már megkapták a Covid-19 elleni vakcinát, de az antitestszámuk elégtelen szintre csökkent - írta a Moszkovszkij Komszomolec című napilap hétfőn, amikor az új fertőzöttek száma már negyedszer haladta meg a 17 ezret Oroszországban.
Az olimpia szervezői a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történő egyeztetés után jelentették be hétfőn, hogy részt vehetnek japán szurkolók is a július 23-án kezdődő játékokon, de csak korlátozott számban.
Nincs hivatalos eljárás Magyarországon arra az esetre, hogy kaphat-e valaki harmadik oltást, ha a szervezetében két oltás után sem alakul ki a koronavírussal szembeni védettség az antitest vizsgálat alapján. A háziorvosok pedig megosztottak ebben a kérdésben. Volt olyan páciens azonban, aki fogta magát és kiutazott Romániába, hogy Pfizer-oltást kapjon és sikerült is neki – írja a 24.hu cikkében.
Ma a hétvégi összesített adatok közlésére került sor, mivel már külön nem érkeznek adatok ezekre a napokra: a hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 959 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 735 574 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 42 097 főre csökkent. Jelenleg 275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 37-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 411 431 fő, közülük 4 491 113 fő már a második oltását is megkapta.
A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta - írta hétfőn a The Hindustan Times című napilap.
A világon összességében lecsengőben a járvány harmadik hulláma, Afrikából ugyanakkor egyre több esetet jelentenek, ráadásul itt a gyenge járványügyi detektálás elfedheti, hogy mekkora a baj. A nyugati világban az oltatlanokért aggódnak, Joe Biden szerint az új delta variáns különösen veszélyes. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre szombaton ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
A jövő héttől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik koronavírus elleni vakcinával szeretnék beoltatni magukat - jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton pártja, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) tisztújító kongresszusán, melynek elnöki tisztségére ő az egyetlen jelölt, és amelyet 1993 óta vezet.
Ukrajnában kismértékben tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kilencszáz alatti új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma negyven volt, ami tízzel kevesebb az előző napiénál.
Második egymást követő napon döntött rekordot Moszkvában a koronavírus-járvány újonnan regisztrált fertőzöttjeinek a száma szombaton, az elmúlt 24 órában 9120 új esetet jelentettek a fővárosból.
3 milliárd dolláros befektetést jelentett be Joe Biden egészségügyi minisztériuma olyan gyógyszerek fejlesztésébe és gyártásába, amelyek a koronavírus kezelésében hatékonyak – írja a Wall Street Journal.
A klinikai vizsgálatok tanulmányozása után úgy döntöttek, hogy visszautasítják a kínai Sinovac vakcina szállítását – jelentette be szerdán a costa rica-i egészségügyi hatóság.
A német CureVac biotechnológiai cég szerdán bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A vállalat több száz millió dózist szállított volna oltóanyagából az Európai Uniónak.
Lazítanak a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon Franciaországban: Jean Castex francia miniszterelnök szerdai bejelentése szerint csütörtöktől csak tömegben kell maszkot viselni, a hét végéig pedig véget ér az éjszakai kijárási tilalom.
Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.
Újabb 200 millió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol az Egyesült Államok kormánya a Moderna amerikai biotechnológiai vállalattól - közölte a társaság szerdán.
A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint, amelyben mintegy kétmillió olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték, akik az elmúlt évben elkapták a betegséget.
Speciális megfigyelés alatt tartja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus eddig főként Latin-Amerikában megjelent lambda elnevezésű változatát.
Ugrásszerűen megnőtt Portugáliában a koronavírussal fertőzöttek napi száma, az elmúlt 24 órában 1350 esetet mutattak ki, utoljára ekkora növekedést február végén jelentettek - közölte a portugál Egészségügyi Főigazgatóság (DGS) szerdán.