Az olasz kormány pénteken közölte, hogy az AstraZeneca koronavírus-vakcinájának használatát a 60 év felettiekre korlátozza, miután egy tinédzser, aki az oltást kapta, vérrögképződés miatt meghalt.
Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazást, a pénteken hozott döntés három hónapra szól.
Amikor azon gondolkodunk, hogy hova tegyük a gazdaság többletteljesítményéből származő extra pénzt, akkor szerintem a legegyszerűbb, ha visszaadjuk azt az embereknek, akik megkeresték - mondta a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor miniszterelnök.
Nagy-Britannia százmillió adag koronavírus-oltást adományoz a következő egy évben a rászoruló országoknak saját többletéből - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
Több mint 1,88 millió ember halt meg 2021-ben koronavírus-fertőzés következtében csak az első hat hónap során, ami megegyezik a teljes tavalyi éves halálozással – írja a Wall Street Journal a John Hopkins egyetem adatait elemezve.
Az elmúlt egy napban 206 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, elhunyt 7 ember – derül ki a csütörtök reggeli hivatalos beszámolóból. Ezzel tovább enyhül a járvány, folyamatosan enyhül a nyomás az egészségügyi rendszeren is.
Folyamatosan javuló járványügyi adatok jelennek meg a világ legtöbb országában, köztük Magyarországon is, de eközben még mindig nagyok a kockázatok, elsősorban a szegény országokkal kapcsolatban. A kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben a kormány két ponton is módosította a koronavírus-járvány terjedését megfékező korlátozó intézkedéseket, így június 14-től már falunapot is lehet tartani, és a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken. Koronavírusról szóló szerdai híreinket ebben a cikkben gyűjtjük össze.
Karácsony Gergely főpolgármester levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy hozza nyilvánosságra a Sinopharm vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyag-tesztjeinek eredményeit - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t.
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait - jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok a keddi csúcstalálkozón meg fog állapodni a Covid-19 vakcinákra és gyógyszerekre vonatkozó exportkorlátozások csökkentéséről - áll a közös szövegtervezetben, amely szerint a termelés növelésének kulcsa a technológia önkéntes megosztása.
Miután valamelyest csökkent az oltakozási kedv Horvátországban, de nagy mennyiségű vakcina áll rendelkezésre, a kormány mobil oltóállomásokat hoz létre, és oltóbuszokat küld minden olyan településre, amely messze esik az egészségügyi intézményektől, hogy felgyorsítsák az oltási kampányt - jelentette be szerdán Vili Beros egészségügyi miniszter.
Ausztriában csütörtöktől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon - jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a kormányülés után szerdán Bécsben.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség több mint 80 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus ellen termelődő antitest.
Egy brit tanulmány szerint az olcsó és széles körben elérhető aszpirin nem javítja a kórházba került koronavírusos betegek túlélési esélyét - írja a CNBC.
A héten újabb, több mint 370 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 25. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége elérte a 4.7 millió adagot.
Az Európai Parlamentben szerdán lezárult az uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos jogalkotói munka, amelynek eredményeképp könnyebb lesz az utazás az EU-n belül, és lendületet kap a gazdaság.
Egyre több kutató foglalkozik azzal, hogy a koronavírus milyen hatással lehet az agyra és az idegrendszerre. Az eddigi információk alapján, ha a vírus be is jut az agyba, ott nem képes megtelepedni és szaporodni, de ez nem jelenti az, hogy nem is tudja károsítani az agyat. A New York-i Columbia Egyetem kutatói két igen jelentős problémát tártak fel a járványban elhunytak vizsgálatakor.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 296 926 fő, 4 073 520 fő már a második oltását is megkapta. 179 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 29 889 főre emelkedett. 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen.
Egy éven belül kell harmadik oltás, a Johnson, a Szputnyik, és az AstraZeneca viszont nem adható újra Lisziewicz Julianna virológus szerint, aki az ATV-nek nyilatkozott erről.