Nem csillapodik a járvány Oroszországban
Negyedik napja haladja meg a nyolcszázat a halálos áldozatok száma Oroszországban a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
Negyedik napja haladja meg a nyolcszázat a halálos áldozatok száma Oroszországban a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
A világon 206 200 504 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 345 549 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Hiába kapnak a sinopharmosok és a szputnyikosok harmadik oltásként egy nyugati vakcinát, az uniós vakcinaigazolványra csak azok jogosultak, akik két adag, az EMA által elfogadott vakcinát kaptak. Bár az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete lapunkkal azt közölte, hogy a rendszer „rugalmas”, tényleges megoldás egyelőre csak azoknak van, akik kínait kaptak, ők most ugyanis kérhetik az egydózisú Janssent – írja az Index.
A 60 év felettiek 84 százaléka vette fel eddig az oltást, vagyis még mintegy 400 ezer idős ember van, akik nem éltek a lehetőséggel. Jelenleg ők vannak a legnagyobb veszélyben – írta pénteken a koronavirus.gov.hu információs oldal.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma elindult a világon, az elmúlt egy hétben az új esetek száma átlagosan meghaladta a napi 641 ezret. Miközben a fejlett országokban már a harmadik oltások beadását fontolgatják, a fejlődő világban továbbra is alacsony az oltottak száma. A koronavírus-járványról szóló híreinket pénteken ebben a cikkünkben gyűjtjük össze percől percre.
204,73 millió hivatalos fertőzöttnél, 4,32 millió halálesetnél és 4,53 milliárd beadott Covid-19 elleni vakcinadózisnál jár a koronavírus-járvány a világon – mutatják a John Hopkins Egyetem reggeli adatai. Az elmúlt 24 órában 708 ezer új fertőzöttet regiszráltak. Csütörtöki járványhíreink egy helyen.
Rendkívül ritkán fordul elő, de az érintettek körében magas, 23%-os halálozási aránnyal járt az AstraZeneca első adag vakcinája miatt kialakuló vérrögképződés egy frissen közzétett kutatás szerint – írja a brit The Guardian.
Már látja az amerikai járványügy a vakcinák tartósságának némi csökkenését, de egyelőre csak a legyengült immunrendszerrel rendelkezőknek van szükségük megerősítő oltásra – nyilatkozta Anthony Fauci (címlapképünkön), a Fehér Ház vezető egészségügyi tanácsadója. Szerinte később valószínűleg mindenkinek szüksége lesz a harmadik oltásra.
„Bár Szlovákiában alacsony az átoltottság mértéke, az államnak működnie kell” – mondta Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter, és kilátásba helyezte, hogy a rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást Szlovákiában, ahol a kormány döntésének értelmében jövő hétfőtől ismét módosul az óvintézkedéseket szabályozó úgynevezett Covid-automata. Az országos helyett a regionális intézkedésekre kerül majd a hangsúly - írja az Infostart.
Romániában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, hétnaponta másfélszeresére emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga.
A járvány kezdete óta először halt meg nyolcszáznál több ember a koronavírus-fertőzés miatt egy nap alatt Oroszországban.
Rövidesen megkezdi három, más betegségek ellen alkalmazott szer - az artesunat, az imatinib és az infliximab - Covid-19 elleni kezelésre való hatékonyságának klinikai tesztjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - jelentette be szerdán Genfben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete.
Finnországban rekordot döntött a napi új koronavírus-fertőzöttek száma: 1024 esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában, többet, mint az eddigi "csúcstartó" márciusban - közölte a finn egészségügyi intézet csütörtökön.
Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
A nagyon ritka esetben előforduló szívizomgyulladás mellett bőrkiütés és két vese-rendellenesség is felmerült, mint a két MRNS-vakcina esetleges mellékhatása.
Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban az utóbbi héten, több helyen megduplázódott a 24 óra alatt regisztrált fertőzöttek száma.
A Biden elnök által elrendelt, 90 napos vizsgálat vége felé közelednek a Covid-19 eredetével kapcsolatban az amerikai hírszerzés illetékesei, a jelentés most van előzetes felülvizsgálati szakaszban - számolt be a CNN.
86 új fertőzöttet találtak Magyarországon az elmúlt 24 órában, az elhunytak száma nem nőtt, változatlanul 30 037 fő. 80 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.
100 ezer adag Janssen vakcina és más eszközök kölcsönadásáról köt szerződést Magyarország a Cseh Köztársasággal – derült ki a Magyar Közlönyből. Vietnámnak 100 ezer adag AstraZenecát ajándékozunk, Hargita, Kovászna és Maros megyének pedig orvostechnikai és egyéni védőeszközöket.
És 1,8 millió halott, illetve súlyos sebesült.
Az utasok ugyanakkor kaptak 5 eurós vouchert, valamint ígéretet, hogy a szállásukat is fizetik majd.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?