Befektetés

Ők a tőzsde Hét Mesterlövésze, rájuk kell most fogadni!

Ők a tőzsde Hét Mesterlövésze, rájuk kell most fogadni!

Jim Cramer, a CNBC megmondóembere is letette a voksát  tőzsdéken nemrég berobbant AI-őrület mellett, a guru most hét vállalatot nevezett meg - a Hét Mesterlövészt -, akik bár nagyot szárnyaltak már idén, ebből az egész mesterséges intelligencia őrületből mégiscsak ők fognak a legnagyobb győztesként kikeveredni, ezért a továbbiakban is rájuk érdemes fogadni a guru szerint.

Aggasztó a friss pénzek helyzete a magyar kockázati - és magántőke piacon

Aggasztó a friss pénzek helyzete a magyar kockázati - és magántőke piacon

2022-ben 184 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 250 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól. A befektetők 36 hazai cégből szálltak ki, a legtöbb esetben információtechnológia és kommunikáció szektorból. A jövőbeli befektetések céljára 2022-ben összegyűjtött friss tőke értéke megközelítette a 70 millió eurót, ami lényegesen alacsonyabb érték az előző évihez képest – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Young-gal (E&Y) közösen készített 2022 évi jelentéséből.

Jön a kötelező állampapír-tartás a befalapoknál – Honnan lesz 500 milliárd erre?

Jön a kötelező állampapír-tartás a befalapoknál – Honnan lesz 500 milliárd erre?

Gyakorlatilag kötelező állampapír-vásárlást ír elő egyes befektetési alapok számára a kormány egy szerda esti rendeletben, de az intézkedés főként a kötvényalapokat érinti. Számításaink szerint a teljes befektetési alap piacon több mint 1500 milliárd forintot tesz ki az az összeg, amit kötvényben, de nem magyar államkötvényben tartanak a hazai alapok, azt viszont nehéz megbecsülni is, hogy ebből mennyi lehet a kötvény-, részvény- és vegyes alapokban. Ugyanakkor az is látszik, hogy nem a magyar államkötvények kötelező tartásán fogja „megkeresni” a magyar állam a plusz 500 milliárdot, sőt, ennél jóval több pénz is befolyhat magyar állampapírba.

Mutatjuk, kik voltak az energiaválság nagy nyertesei Magyarországon!

Mutatjuk, kik voltak az energiaválság nagy nyertesei Magyarországon!

A tavaly kirobbant háború apropóján energiaválság bontakozott ki a kontinensen, a megugró olaj-és gázárkörnyezet szinte minden iparág és szegmens életét megnehezítette - a kulcsszó itt a "szinte". Az energiaipari vállalatok természetesen hatalmasat profitáltak a kialakult helyzetből, Magyarországon a Mol soha nem látott rekordprofitot ért el, ami után busásan meg is jutalmazta a befektetőket egy két számjegyű osztalékhozammal. Az elmúlt hetekben kijött a többi, tőzsdén nem jegyzett hazai energetikai vállalat éves beszámolója is - a legnagyobb szereplők bevétel-és profitalakulását megnézve talán még pontosabb képet kapunk arról, hogy mi is történt a hazai energiaszektorral 2022-ben.

Ledominálja a mesterséges intelligencia a tőzsdéket, de bőven vannak még jó sztorik

Ledominálja a mesterséges intelligencia a tőzsdéket, de bőven vannak még jó sztorik

Egy újabb hónap telt el az évből, így szokás szerint megnéztük a fontosabb tőkepiaci eszközök árfolyamában bekövetkezett idei változásokat és a mögöttük álló okokat. A technológiai részvények egyértelműen az idei év nyertesei közé tartoznak - jól példája ennek az Nvidia-sztori -, miután a mesterséges intelligencia a tőzsdéken is az egyik meghatározó tényezővé vált, de ezt leszámítva is az látszik, hogy alapvetően jó évük van a tőzsdéknek. Tavalyi év ralija után viszont továbbra is alulteljesítés látszik az energiapiacokon, az olaj ára és a földgáz jegyzése is jóval lejjebb van az év elejéhez képest, miközben a dollár újonnan feltámadó ereje a devizpiaci képet is átrajzolta.

Itt a hab a tortán: a bankoknak kell levelet küldeniük arról, mennyit buktak, akik nem állampapírba fektettek

Itt a hab a tortán: a bankoknak kell levelet küldeniük arról, mennyit buktak, akik nem állampapírba fektettek

Pénzügyi jogszabálydömpinget hozott a szerda este a Magyar Közlönyben, melynek nagy része arról szól, hogy a legváltozatosabb eszközökkel terelje állampapír-befektetésbe a lakosságot és a pénzügyi szektort egyaránt. A legszebb rendelet az, amelyik előírja a bankoknak, hogy év végén bemutassák majd az ügyfeleknek, mennyit nyertek volna, ha pénzüket állampapírba teszik, szemben a (legendásan rosszul kamatozó) bankbetétekkel.

Váratlan és kötelező lépéssel terel brutális összegeket a kormány az állampapírokba

Váratlan és kötelező lépéssel terel brutális összegeket a kormány az állampapírokba

A Magyar Közlöny friss száma szerint módosul a befektetési alapokat szabályozó törvény. Ennek egy része már ismert volt, legalábbis az, hogy egyes alapok esetében előírják a legalább 60%-os értékpapírsúlyt, az viszont újdonság, hogy a befektetések döntő részét gyakorlatilag állampapírokra korlátozza le az érintett befektetési alapoknál a kormány.

Új adót vezet be a kormány a megtakarításokra!

Új adót vezet be a kormány a megtakarításokra!

A meglévő 15%-os kamatadó mellé 13%-os szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a kormány a megtakarítási formák egy részére, amelyet a július 1-je után keletkező kamatokra és az újonnan vásárolt értékpapírok árfolyamnyeresége után kell megfizetni - jelent meg egy szerdai kormányrendeletben. Az ingatlanalapok befektetési jegyeire, a részvényekre és az állampapírokra nem vonatkozik az új teher, a bankbetétekre, egyéb nyilvános befektetési jegyekre és kötvényekre viszont igen.

Lappangó válságot fed el a tőzsdei csoda?

Lappangó válságot fed el a tőzsdei csoda?

Az Nvidia részvényeinek közelmúltbeli rallyja, amely rövid időre az ezermilliárd dolláros értékhatárra emelte piaci értékét, a kiskereskedők korlátozott részvételével zajlott, ami a recessziós aggodalmak közepette növekvő óvatosságukat jelzi.

Berobbant az új őrület: az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Berobbant az új őrület: az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Az idei év legfelkapottabb sztorija a tőzsdéken eddig egyértelműen a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek térhódítása, a legnagyobb bombát a múlt héten dobta le ebben a felfokozott hangulatban az Nvidia: a világ vezető chipgyártója brutális várakozásokkal rukkolt elő a következő negyedévre vonatkozóan, a cégvezér szerint ugyanis az adatközpontok infrastruktúráját világszerte ezermilliárd dollár értékben fogják korszerűsíteni a nagyvállalatok az AI-eszközök futtatásának érdekében, ebből pedig többek között a chipgyártó is óriásit fog profitálni. Meg is lett a bejelentések hatása: elképesztő rali indult a vállalat részvényénél, ráadásul a technológiai szektor több szereplőjénél is az egekbe lőttek az árfolyamok. Egy ilyen őrületes ralit követően és annak tudatában, hogy a szélesebb részvénypiaci hangulattal szembe megy ez a gyors, szektorspecifikus növekedés, sokakban felmerülhet a gyanú: vajon egy óriási lufi fújódik épp az orrunk előtt? Erre a kérdésre keressük a választ elemzésünkben.

Nagy fejlesztést jelentett be az Ikea-tulaja

Nagy fejlesztést jelentett be az Ikea-tulaja

Az Ingka Group, az IKEA áruházak legnagyobb tulajdonosa, felvásárolta a Made4Net ellátási lánc szoftvercéget az Egyesült Államokban való terjeszkedési tervei és az online értékesítés fellendítésére irányuló erőfeszítései részeként.

Aggódnak Európa miatt a magyar profik, de van egy verhetetlennek tűnő befektetés

Aggódnak Európa miatt a magyar profik, de van egy verhetetlennek tűnő befektetés

A viszonylag nyugodt április után a májusi hónap sem tartogatott magában nagy veszélyeket, a befektetések piacát az amerikai hírek és a mesterséges intelligencia mozgatta leginkább. Az európai piac azonban még nincs teljesen biztonságban, egyre nő ugyanis annak az esélye, hogy a kontinens gazdasága recesszióba süllyed. A magyar piacon az MNB kamatcsökkentése volt a legjelentősebb esemény, kérdés azonban, hogy a jegybank hogyan fog hozzáállni a későbbi intézkedésekhez. A modellportfólióban tovább csökkent a pénzpiaci eszközök aránya, az alapkezelők az előző hónapokhoz hasonlóan inkább a kötvényeket részesítették előnyben.

Örülhetnek a nyugdíjra gyűjtő magyarok: biztató számok érkeztek

Örülhetnek a nyugdíjra gyűjtő magyarok: biztató számok érkeztek

Kicsit fellélegezhetnek a nyugdíjra gyűjtők, miután a tavalyi utolsó negyedév után az idei első három hónapban is sikerült valamekkora befektetési nyereséget zsebre tenniük a nyugdíjpénztáraknak. Érdekes átrendeződések voltak az első negyedévben a pénztári portfóliókban, elsősorban a kötvénybefektetések javára, és van itt más is: soha nem fizettek még be olyan magas hozzájárulást az önkéntes pénztári tagok az első negyedévben, mint most.

Erste: kétségek vannak a növekedés körül

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:

Diófa: megmaradhat a forint a jelenlegi szinteken

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.