Befektetés

Miért zuhant 10 százalékot a kukorica ára?

Az Amerikai Szenátus nagyarányban megszavazta az etanolhoz kapcsolódott adókedvezmény és vám eltörlését. A döntéstől azt várják, hogy javul a költségvetés egyenlege, és a kukorica árával csökkennek az élelmiszer árak is. A hatás nem maradt el, a kukorica árfolyama három nap alatt több mint 10 százalékot esett.

Összecsapnak a fellegek a fejünk felett (Allianz)

Kellemetlen egy év elé nézünk, sem a kötvénypiacon, sem a részvénypiacon nem számíthatunk megnyugvásra, az árfolyamok a gazdasági kockázatok miatt ide-oda fognak csapkodni - ez derül ki az Allianz Global Investors friss intézményi befektetői felmérésből. Az európai nyugdíjalap szektort jól lefedő felmérés alapján megállapíthatjuk, hogy nagyon rázós időszak elé nézünk, a legfőbb probléma, hogy magas volatilitásra készülhetünk fel, amit a szereplők próbálnak minden eszközzel mérsékelni. A diverzifikáció már nem jelent megoldást, ezért aktív fedezésre is szükség van. A válaszadók 90 százaléka szerint senki sem fogja elhagyni az eurózónát, míg az euró szétesését csak 4 százalék tartotta reális forgatókönyvnek.

A nyári ítélkezési szünet előtt dönthet nyugdíjügyben az Ab

A vagyontranszfer fennakadások nélkül lezajlott, a következő nagy kihívás a pénztárak számára a tagi kifizetések teljesítése lesz. A pénztárak többsége éjjel-nappal azon dolgozik, hogy zökkenőmentes legyen a július közepétől meginduló kifizetés. A tagok fele nem nyilatkozott, tehát ők postai úton fognak a pénzükhöz hozzájutni, akik nyilatkoztak, azok viszont 98 százalékban készpénzben akarják felvenni a reálhozamukat. A Stabilitás Pénztárszövetség mai sajtóbeszélgetésén Bába Julianna elmondta, hogy az Ab optimális esetben még a nyári ítélkezési szünet előtt dönthet a kérdésben, ennek egyik jele, hogy korábban egy személyes meghallgatásra is sor került a taláros testületnél, ahol a Felügyelet, az ONYF, és a Stabilitás Pénztárszövetség vezetői is részt vettek.

Mélyrepülésben az olaj

A görög krízis, a gyenge gazdasági kilátások, az erős dollár, és a várakozásoktól elmaradó készletadatok egyaránt az olaj árfolyamának esését segítik. A zuhanás pedig nem is maradt el, a Brent hordója közel 5 százalékos esés után 113 dollárba kerül.

Jól állták a sarat a hazai alapok

Májusban megérkezett a rossz hangulat a globális tőkepiacokra is, a külföldi és a hazai részvényindexek, valamint a nyersanyagárak egyaránt lefelé vették az irányt, miközben a hazai kötvénypiac teljesítménye stagnálást mutatott. A hazai befektetési alapok ebben a környezetben összességében enyhe pozitív hozamot tudtak felmutatni, ugyanakkor a jelentős befektetési jegy visszaváltások miatt a szektor kezelt vagyona 18,8 milliárd forinttal, 3835 milliárd forintra csökkent. A tőkekivonás mögött elsősorban az intézményi befektetők (ez esetben a nyugdíjpénztárak) álltak, akik a közeledő vagyonátadás miatt továbbra zártkörű- és részvényalapjaikból biztonságosabb eszközökbe csoportosítottak át.

A korábbi nyugdíjpénztártagok nyertek a vagyonátadással

Az elmúlt napokban néhány helyen az az információ jelent meg, hogy a pénztárak több milliárd forintot nyerhettek azzal, hogy a május 31-i fordulónaphoz képest csak június 14-ig kellett a jogszabályok szerint a pénztári vagyont a visszalépők után az államhoz transzferálni. Egyesek szerint akár 5 milliárd forint nyereség is kicsapódhatott volna a pénztáraknál, erről azonban szó sincs.

Zöld forradalom az intézményi befektetőknél?

A világ legnagyobb intézményi befektetői, a nyugdíjalapok és az alapkezelők sokkal inkább érzékenyek a klímaváltozás iránt, mint az egyéb befektetők, a kockázatokat felismerve pedig többen is beépítettek "zöld" kritériumokat a befektetés kiválasztási folyamatába. A Mercer legfrissebb felmérése szerint viszont ez nem elég, a szabályozásnak kell átláthatónak, világosnak és fenntarthatónak lennie ahhoz, hogy tényleg megvalósulhasson a zöld forradalom.

Egyre többen hagyják ott az önkéntes nyugdíjpénztárakat

A magánnyugdíjpénztári rendszer átalakításával nagyobb figyelem fordult az öngondoskodás felé, aminek fontos eszközei többek között az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészségpénztárak. Az idei első negyedévben azonban tovább csökkent az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma, miközben a hazai megtakarítók körében az egészségpénztárak egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek.

Bónusz certifikátok, oldalazó piacokra

A dinamikusan fejlődő hazai certifikát piacon az elmúlt években új típusú termékek jelentek meg, az úgy nevezett bónusz certifikátok. Ezeknél a papíroknál a hagyományos certikkel ellentétben nem a veszteség van korlátozva, hanem éppen a maximálisan elérhető nyereség. Ezért viszont a papír kibocsátója egy előre meghatározott garantált kifizetéssel kárpótolja a befektetőt, kivéve, ha a mögöttes eszköz árfolyama egy bizonyos szint alá süllyed (ami rendszerint igen alacsonyan van meghatározva). Itthon jelenleg az OTP árfolyamára épülő bónusz certifikátok kaphatók, 10-15 százalékos bónusz szinttel.

Meghúzták a nadrágszíjat a pénztárak - Így is brutális a veszteségük

A drasztikus forinterősödés ellenére a nyugdíjpénztárak 2011 első negyedévét 2 százalékos hozammal zárták, a 64 milliárd forintos eredménynek hála a kezelt vagyon 3,163 milliárd forintra emelkedett - derül ki a felügyelet statisztikáiból. Utoljára láthattunk ilyen kedvező képet, a pénztárak hamarosan átutalják a vagyon nagyobb részét az államnak, miközben a tagjaik nagyobb része is elpárolog. Nincsenek egyszerű helyzetben a pénztárak, a működésüket igaz összehúzták, a kiadásaikat 40 százalékkal csökkentették, azonban a bevételeik eltűnése miatt a tavalyi egész éves veszteség már az első negyedévben realizálódott.

Európában sem fényesek a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkilátásai

Lassan két hónapja tartanak a kormány és a rendvédelmi szakszervezetek között azok a tárgyalások, amelyek a nyugdíjrendszer, illetve a korkedvezményes nyugdíjak átalakításáról folynak a felek között. Mivel a magyar médiában egymásnak ellentmondó állítások fogalmazódtak meg az elmúlt hetekben, a tisztán látás érdekében a Századvég Alapítvány európai kitekintésben igyekszik bemutatni a nemzetközi szabályozás legfontosabb jellegzetességeit - írja az Inforádió.

Külföldre kacsingatnak a román nyugdíjalapok

Már szűkösség vált a román nyugdíjalapok számára a hazai pénz- és tőkepiac, ezért a jövőben az intézményi szereplők nagyon teret engedhetnek a külföldi befektetéseknek. A kínálat egyszerűen már nem tudja a megnövekedett keresletet kielégíteni, ezért van szükség a befektetések földrajzi diverzifikálására. Jelenleg a pénz kétharmada román államkötvényekben van nyilvántartva, a külföldi befektetések részaránya pedig mindössze 12 százalék.

Az ING szerint nincs fizetési kötelezettsége a pénztártagok felé

A mai napon a sajtóban megjelent, az ING-t negatívan feltüntető cikkekkel kapcsolatban a következőket kívánja közzétenni az ING: "az ING Nyugdíjpénztár mindig a tagok érdekeit szem előtt tartva és a törvényi előírásoknak megfelelően jár el". A következőkben az ING Nyugdíjpénztár sajtóközleményét tesszük közzé.

Robotok veszik át az uralmat a devizapiacokon

A világ devizapiaci forgalma megtriplázódott az elmúlt évtizedben, 2010 végén átlagosan 4200 milliárd dollárt tett ki naponta, ami a részvénypiacok forgalmának 14-szeresével egyenlő. A forgalom növekedésében kiemelkedően fontos szerepet játszott az automatikus számítógépes kereskedő programok elterjedése. Az algoritmikus kereskedő programok a legnépszerűbb piacokon már a forgalom közel 50 százalékát adják, a technikai fejlődéssel pedig népszerűségük egyre nő. Miközben az automatikus kereskedők biztosítják a likviditást a bankközi piacokon, a kisbefektetőket a bankok és brókercégek egyre inkább saját platformjukon keresztül szolgálják ki, így a globális forgalom egyre nagyobb hányadát az ilyen kisebb platformok adják.

Milliárdos kárt okoztak a túl magas díjak a pénztártagoknak

A PSZÁF még hónapokkal ezelőtt kötelezett több magánnyugdíjpénztárt is arra, hogy a portfóliójukban szereplő befektetési alapjaik túlságosan magas költségeit szüntessék meg, és a többletköltséget utalják vissza a pénztártagok számlájára. A felügyelet szerint a pénztárak milliárdos kárt okoztak az indokoltnál magasabb díjterheléssel a tagoknak. A határidő május 25-e lett volna, azonban csak egy pénztár teljesítette a kötelességét, míg három pénztár a Napi Gazdaság szerint reménykedik abban, hogy a jogszabályok eltérő értelmezéséből adódó probléma megoldódik.

Nem elveszett hazánk helyzete a régióban

Hazánk helyzete a régióban makrogazdasági szempontból nem túl kedvező. Magas az infláció, a külső adósságunk, a munkaerő ára, a munkanélküliség. A kilátások azonban biztatóak, ami igen fontos egy olyan országban, ahol a külföldi finanszírozásnak nagy szerepe van - magyarázta a Goldman Sachs vezető elemzője, Magdalena Polan a Portfolio.hu és a HVCA közös magántőke és vállalati finanszírozás konferenciáján. A pénzügyi válság igen súlyosan érintette a magántőke társaságokat, a kilábalás még évekbe is telhet. A válság után azonban komoly változások mentek végbe az iparágban, a szabályozás, a piaci szereplők és azok tevékenységének fókusza szempontjából - mondta Ekkehard Franzke, az A.T.Kearney partnere.

Saját megtakarításra is szükség van, hogy elég nyugdíjunk legyen

Az átlagjövedelem 70%-ára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez. A megfelelő és a tényleges nyugdíj közötti különbözetet saját erőből kell megteremteni. Az éves átlagos nyugdíjhiány hazánkban több, mint félmillió forint. A következőkben az Aviva sajtóközleményét tesszük közzé.

Nyugdíj: az első utalások pénteken érkeznek az államhoz

Az utolsó pillanatban, tegnap jelent meg az a kormányhatározat, ami a nyugdíjpénztárak vagyonátadását tisztázza, az érintettek azonban már korábban hozzájutottak a tervezethez, ezért nem okozott meglepetést a kihirdetett jogszabály. Az ÁKK szerint hamarosan indulnak az átutalások, a pénztárak részéről az első csomag pénteken érkezhet meg. A pénztárak többsége az utalással nem akarja megvárni a jogszabály adta június 12-i határidőt, inkább előtte küldik át a vagyont az állam számára. Az ÁKK berkein belül működő alap vezető testülete ezt követően dönt az értékesítésről, vélhetően gyorsnak kell lenni, hiszen a költségvetés számára 530 milliárd forintra, míg a reálhozamok kifizetésére 220 milliárd forintra van szükség. A külföldi eszközök értékesítéséből a szükséges összeg előteremthető, sőt végszükség esetén hitelt is kaphat az alap.

Komolyan kell venni a pénztáraktól kapott levelet

Nyár végéig mindenki meg fogja kapni a reálhozamát, egyelőre csak egy kormánytervezet van a pénztáraknál az ütemezést illetően, azonban ez is azt erősíti meg, hogy augusztus végéig az elszámolást be kell fejezni. Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke szerint a napokban a visszalépő tagok egy újabb levelet fognak kapni, amiben még egyszer felszólítják őket, hogy rendelkezzenek a reálhozamukról. Nagyon fontos, hogy mindenki ellenőrizze, hogy a pénztár adatbázisában a helyes lakcím szerepel, hiszen ha nem veszik át ezen a lakcímen a reálhozamot, akkor az az államhoz kerül.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.