FONTOS Fordulóponthoz érkezett Izrael háborúja: teljesítették a nagy ígéretet, de sosem volt még ennyire közel a nagy közel-keleti összecsapás

Befektetés

Még keményebb szankciók jöhetnek, bajban az oroszok?

Még keményebb szankciók jöhetnek, bajban az oroszok?

Egyre nagyobb lehet a bizonytalanság a nemzetközi energia- és nyersanyagpiacokon az ukrajnai háború fokózódásának közepette, a már lassan egy éve húzódó konfliktus a volatilis energiaárak mellett folyamatos ellátási kockázatot jelent, a szankciók pedig minderre rátehetnek még pár lapáttal, írja az S&P Global Commodity Insights elemzője. Egyes szakértők arra számítanak, hogy az orosz típusú olaj ára tartósan a nyugati típusú (Brent) alatt marad, az ország nyersolajtermelése pedig tovább csökkenhet, mivel az EU-ba irányuló olajimportra vonatkozó korlátozások jelentősen visszavetik az ágazatot.

Új vezérigazgató a Diófa Alapkezelőnél

Új vezérigazgató a Diófa Alapkezelőnél

A Diófa Alapkezelő Zrt. Mikesy Álmost nevezi ki elnök-vezérigazgatónak. A tőkepiaci és befektetési szakember korábban a Diófa Alapkezelő általános vezérigazgató-helyetteseként és igazgatósági tagjaként vett részt a társaság irányításában - derül ki a társaság közleményéből.

Erős harapófogóban a magyar állampapírok? Felbolydult hirtelen a piac

Erős harapófogóban a magyar állampapírok? Felbolydult hirtelen a piac

Sikertelen aukciók, elszálló hozamok – amikor ilyesmikről hallunk az állampapírpiacon, azok általában nem jó jelek. Az utóbbi hetekben a magyar piacon egymástól függetlenül két aggasztó tendencia jelent meg: egyrészt az MNB diszkonkötvényének változtatása kiszívja a keresletet a rövid oldalról, emiatt a felkínált diszkont kincstárjegyek nem is keltek el, másrészt van egy romló globális környezet, a befektetők hamar lemészárolták a januári bikát a kötvénypiacon. A kettő kombinációja pedig nem sok jót tartogat a magyar állampapírok számára.

Készülnek a kitermelés visszafogására az oroszok, reagált a Mol

Készülnek a kitermelés visszafogására az oroszok, reagált a Mol

A januári kitermelési szint 5 százalékával csökkentik az oroszok a kőolajtermelést márciusban, illetve nemrég az is kiderült, hogy idén Oroszország olajexportjának több mint 80 százalékát "baráti országokkal" tervezi lebonyolítani. A Mol ellátását és Magyarország energiabiztonságát potenciálisan érintő kockázatokról kérdeztük most az olajcéget.

210 milliós Gloster-részexitet jelentett be a Széchenyi Alapok

210 milliós Gloster-részexitet jelentett be a Széchenyi Alapok

A Széchenyi Alapok 2020 áprilisában fektetett be a technológiai cégcsoportba 764 millió forintot, 200 forintos árfolyamon, amelynek egy részét most 850 forintos árfolyamon értékesítette egy 210 millió forint összértékű részvénycsomagban. Az alapkezelő ugyanakkor továbbra is tartja részvényeinek nagyobb részét, mert további növekedési potenciált lát a cégben, amely tavaly történetének legsikeresebb évét zárta: a társaság által közölt előrejelzések szerint árbevétele 20-30%-kal, adózott eredménye pedig 40-50%-kal nőhetett. A befektetés eredeti célja a hozam realizálásán túl a magyar tőzsde fejlesztése is volt, a tőkeemelés a Gloster Xtend piacra lépésének keretében történt.

Bepörög a magyar piramisjáték-gyanús botrány: több ezer embert verhettek át a mesebeli hozammal

Bepörög a magyar piramisjáték-gyanús botrány: több ezer embert verhettek át a mesebeli hozammal

Az MNB a Falcon-ügyben továbbra is piacfelügyeleti eljárást folytat, a zár alá vett pénzeszközöket pedig – a vizsgálattal érintett, a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző piaci szereplők esetlegesen ettől eltérő tartalmú híresztelése ellenére − átadja a nyomozó hatóságnak - olvasható az MNB közleményében. Aki a társaságoknak pénzt adott át és azt nem kapta vissza, haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Az érintett cégek „vásárlási utalványaikra” három hónap alatt száz százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek, ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti.

Jelentett a világ harmadik legnagyobb autógyártója, durva osztalékot fizet a cég

Jelentett a világ harmadik legnagyobb autógyártója, durva osztalékot fizet a cég

Az autógyártó Stellantis nemrég tette közzé legfrissebb gyorsjelentését, melyben a vállalat közölte, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal nőtt az operatív profit többek között a jó árazásnak köszönhetően, a logisztikai és félvezető-ellátási problémák fennmaradása ellenére sikerült ilyen kedvező számokat szállítania a cégnek. A számok közlése mellett részvény-visszavásárlásról és osztalékfizetésről is szó esett a nagyvállalatnál.

Már ma jöhet az első kazah olaj a Barátság vezetéken

Már ma jöhet az első kazah olaj a Barátság vezetéken

Kazahsztán rövidesen, valószínűleg már ma útjára indíthatja az első olajszállítmányt az orosz Barátság vezetéken keresztül Németországba - idézte Bolat Akcsulakov kazah energiaügyi minisztert az orosz RIA állami hírügynökség.

Félelem és reszketés, majd derült égből megnyugvás a dízelpiacon - Mégis mi folyik itt?

Félelem és reszketés, majd derült égből megnyugvás a dízelpiacon - Mégis mi folyik itt?

A közel egy éve tartó háború kitörése óta egészen meredek kilengéseket láthattunk az olajárnál, az energiabiztonsági kilátások javulásának köszönhetően az elmúlt hónapok már a meredeken eső jegyzésekről szóltak. Ezzel párhuzamosan a finomított termékek, így a benzin és a dízel ára is csökkent a kontinensen, Magyarországon valósággal beszakadt a gázolaj jegyzése a mögöttünk álló hónapokban. De mi ennek az oka, meddig tarthat ki a meredek áresés? Tényleg ilyen kedvezőek a dízelpiaci kilátások a kontinens számára?

Kiderült, hogy spórolnak az utóbbi időben a magyarok

Kiderült, hogy spórolnak az utóbbi időben a magyarok

Tízből hatan spóroltak valamilyen új módszerrel az elmúlt hónapokban: a legtöbb megtakarítási megoldás a bolti bevásárlásokhoz kapcsolódik, de otthon is sokan igyekeznek csökkenteni kiadásaikat, főleg az élelmiszerek pocsékolása terén.

435 milliárd forint árbevételt termelt tavaly a Hiventures portfóliója

435 milliárd forint árbevételt termelt tavaly a Hiventures portfóliója

Hat év alatt 84 milliárd forintot fektetett hazai vállalkozásokba az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, amelyből 2022-ben 24 milliárd forintot realizált - tájékoztatta a tőkealap-kezelő keddi közleményében a Portfolio-t. A tavalyi évben 435 milliárd forint árbevételt termeltek a Hiventures portfóliójában szereplő cégek.

Szinte hihetetlen, hová menekítette a pénzét a magyar lakosság a gyilkos infláció elől

Szinte hihetetlen, hová menekítette a pénzét a magyar lakosság a gyilkos infláció elől

Eszeveszett tempóban rombolja a háztartások megtakarítási képességét és meglévő megtakarításainak értékét az infláció, miközben a befektetési jegy lett az új állampapír. Egy mondatban így lehetne összefoglalni a 2022-es év eseményeit a hazai megtakarítási piacon, amelynek éves statisztikáit hétfő reggel tette közzé az MNB. A témával a Portfolio március 8-ai Biztosítás 2023 konferenciáján is foglalkozunk, érdemes eljönni.

Több, mint 20 éve nem láttunk ilyet: újra a Készpénz a Király?

Több, mint 20 éve nem láttunk ilyet: újra a Készpénz a Király?

A jelenlegi környezetben egy kifejezetten nehéz kérdés lehet a befektetők számára, hogy az amerikai jegybank által közel egy éve vívott inflációs harc közepette bölcs dolog-e részvényeket vásárolni, vagy a biztonságos menedéknek számító, gyakorlatilag készpénznek megfeleltethető kincstárjegyen érdemes-e biztos, 5 százalékos hozamot keresni.

Hihetetlen, mi történt: szinte már nevetséges, mennyivel előrébb jár a Teslánál ez a cég

Hihetetlen, mi történt: szinte már nevetséges, mennyivel előrébb jár a Teslánál ez a cég

A már hosszú évtizedek óta Warren Buffett jobbkezeként szolgáló Charlie Munger tizenöt év távlatában is úgy gondolja, hogy a 2008-ban hozott döntése volt az élete egyik legjobb befektetői húzása, amikor is "rávette" a Berkshire Hathawayt, hogy fektessen be a BYD nevű kínai elekromos autógyártóba - ma a világ legtöbb villanyautót értékesítő vállalatáról beszélünk. De az azóta többszörös árfolyam mellett most is megéri vajon befektetni az óriáscégbe? Mit gondolnak erről az elemzők?

Rekord profit, újraskálázott grafikonok - Elképesztő évet zárt az Alteo

Rekord profit, újraskálázott grafikonok - Elképesztő évet zárt az Alteo

Jelentős növekedésről számolt be az Alteo a tavalyi évre mind a bevételek, mind az eredmények szintjén a 2021-es számokhoz képest. A negyedik negyedévet tekintve pedig ismét a fennállásának legmagasabb árbevételét produkálta a cég, ezen a soron (is) újra kellett skáláznunk a grafikonunkat, hogy kiférhessenek a bődületes értékek. Elsősorban a megnövekedett energiapiaci és távhő áraknak és a Szabályozási Központ szignifikánsan növekvő kapacitás bevételeinek volt köszönhető a remek eredmény, derül ki a ma délután közzétett befektetői prezentációból. A most lezárult negyedévben került többek között kimutatásra a 2 milliárd forint értékű extraprofit adó, ez az árbevétel alakulását valamelyest beárnyékolta. A 2021-es szinthez képest 120 százalékos ugrással elért, közel 13 milliárd forintos rekordprofit egy olyan eredmény, amit nyugodtan ki lehet tenni az ablakba az Alteónál.

Visszatérnek a magyarok a lakossági állampapírokhoz? Izgalmas számokkal indult az év

Visszatérnek a magyarok a lakossági állampapírokhoz? Izgalmas számokkal indult az év

8710 milliárddal zárták a januárt a forintos lakossági állampapírok, ami közel 100 milliárdos növekedést jelent a december végi állományhoz képest. Ha a MÁP+-on múlna, nem lenne ilyen rózsás a helyzet, a papírból ugyanis újfent több százmilliárd forint áramlott ki. Az inflációkövető állampapír és a bónusz papír viszont ezúttal meg tudta fogni a lakossági pénzeket.

Jelentett a Mol, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Jelentett a Mol, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Hajnalban közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését a Mol, ami többé-kevésbé az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. A befektetők nem lelkesednek a friss számokért, jelentős mínuszban indította a napot a részvény.

Megszólalt Soros György az indiai botrány kapcsán

Megszólalt Soros György az indiai botrány kapcsán

Az elmúlt hetekben hangos volt a sajtó az indiai milliárdos Gautam Adani üzleti birodalmát sújtó katasztrófától, amit heves tőzsdei eladási hullám és utcai tüntetések is követtek. Soros György milliárdos befektető szerint mindez jelentősen megingatta az Indiába, mint befektetési lehetőségbe vetett hitet, de pozitív oldala is van a sztorinak, mégpedig az, hogy ezzel "megnyílhat az ország demokratikus újjáéledésének kapuja" a guru szerint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.