Bank

Széchenyi Kártya: ismét megszólalt a GFM, mindenkit megnyugtatnak

Széchenyi Kártya: ismét megszólalt a GFM, mindenkit megnyugtatnak

Reagált a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Széchenyi Kártya Programban résztvevő pénzintézetek kamattámogatásának jelentős késlekedéséről szóló információkra: a közlemény szerint a támogatói okiratok kiállítása folyamatos, a kifizetések pedig ütemezetten zajlanak, 2023 júniusának végéig pedig minden intézmény megkapja a neki járó összegeket.

Történelmi pillanat: megszületett Svájc új szuperbankja

Történelmi pillanat: megszületett Svájc új szuperbankja

Lezárult hétfőn a Credit Suisse és a UBS összeolvadása, ezzel létrejött egy 1600 milliárd dolláros mérleggel rendelkező óriásbank, amely globális szinten is meghatározó szereplője lesz a vagyonkezelési piacnak. A UBS máris korlátozásokat vezetett be a Credit Suisse bankáraira: többek között nem vihetnek fel a banki rendszerbe olyan ügyfeleket, amelyek kiemelten kockázatos országból érkeztek, de ukrán politikusoknak és állami vállalatoknak sem nyithatnak számlát.

Sokan kerültek nagy bajba, mert nem fizeti ki a kormány a hitelek kamattámogatását

Sokan kerültek nagy bajba, mert nem fizeti ki a kormány a hitelek kamattámogatását

Most már 500 napja nem fizet a kormány. Ha nem érkezik meg rövidesen a pénz, rengeteg magyar tulajdonú pénzügyi vállalkozás fogja lehúzni a rolót – hallottuk az elmúlt hetekben a mikro-, kis- és középvállalkozói hitelezés több szereplőjétől is. A hitelintézeteket is érinti ez: tudomásunk szerint banki felsővezetőket is felháborított a Széchenyi Kártya Program termékeit övező rendszerszintű anomália, amely épp akkor fogja vissza a hitelezést, amikor a kormány a recesszió és a „kamatcsapda” kivédése érdekében inkább felpörgetni szeretné azt. Az ehhez szükséges legfontosabb kifizetéseket viszont nem teszi meg, egyenesen likviditási válságba sodorva a kkv-hitelezés egyes piaci szereplőit.

Nincs elég pénzed új lakásra? Itt vannak a legjobb lehetőségek, hogy mégis tied legyen álmaid otthona

Nincs elég pénzed új lakásra? Itt vannak a legjobb lehetőségek, hogy mégis tied legyen álmaid otthona

Nem sok látszik egyelőre az MNB múlt havi kamatcsökkentéséből a lakáshiteleknél, év eleje óta mindössze néhány tized százalékponttal ment lejjebb a hitelek kamata. Ha valaki nincs elég megtakarítása a vásárlásra, és most szeretne felvenni 20 millió forint lakáshitelt 20 évre, akkor piaci kamatozás mellett nagy átlagban még mindig 184 ezer forintos törlesztőrészlettel kell kiegyeznie, szemben a két évvel ezelőtti 122 ezer forinttal. Megnéztük a bankok aktuális ajánlatait, a költözők számára személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát javasoljuk.

Vigyázz! – Ezzel az új trükkel próbálják ellopni a pénzed a telefonos csalók az OTP Bank és az Államkincstár nevében

Vigyázz! – Ezzel az új trükkel próbálják ellopni a pénzed a telefonos csalók az OTP Bank és az Államkincstár nevében

Jó napot kívánok, az OTP Banktól telefonálok azért, mert banki biztonsági rendszerünkben azt látjuk, hogy Ön megpróbált az elmúlt percekben 78-78 ezer forintot három egymás utáni alkalommal is kiutalni a számlájáról, és le akarjuk ellenőrizni, hogy valóban Ön próbálta-e végrehajtani ezeket a gyanús tranzakciókat – ezzel indította a hívást csütörtökön délután a magát az OTP Bank munkatársának kiadó hölgy egyik gazdasági elemző kollégánk felé a 06-1-488-87-27-es budapesti vezetékes számról. Aztán a fordulatos, egyre gyanúsabb telefonhívás vége az lett, hogy egy férfi csaló rávágta a telefont a kollégánkra, ő ugyanis rájött a furfangos átverési kísérletre, amibe extrém gyanús módon az Államkincstár informatikai biztonsági irodáját is belekeverték. Az eset sok más mellett azért is tanulságos, mert rengeteg magyar lakossági magánszemélynek van az Államkincstárnál lakossági állampapírja az értékpapírszámláján, így a bankszámla-tulajdonosok mellett ők is igencsak pórul járhatnak, ha bedőlnek a csalóknak, hiszen az általuk javasolt pár lépéssel el tudnak jutni odáig, hogy az összes megtakarításunkat ellopják.

Késik a UBS jelentése a Credit Suisse felvásárlása miatt

Késik a UBS jelentése a Credit Suisse felvásárlása miatt

Augusztus 31-ig elhalasztotta a második negyedéves eredményeinek közzétételét a UBS, mivel a svájci pénzintézet jelenleg a felvásárlással kapcsolatos bonyodalmakkal van elfoglalva – olvasható a bank szerdai közleményében.

Tömeges betéti kamatcsökkentést jelentettek be Kínában

Tömeges betéti kamatcsökkentést jelentettek be Kínában

Kína legnagyobb, állami tulajdonú bankjai csütörtökön közölték, hogy csökkentették a jüanbetétekre fizetendő kamatlábakat. Ez enyhítheti a marzsukra nehezedő nyomást, és teret engedhet a hitelezési költségek csökkentésének - írja a Reuters.

Egy lépéssel közelebb került Kínához a Citigroup

Egy lépéssel közelebb került Kínához a Citigroup

Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója hétfőn Kína új pénzügyi szabályozó hatóságának vezetőjével egyeztetett a pénzintézet távol-keleti terjeszkedéséről – közölte a kínai Nemzeti Pénzügyi Szabályozó Hatóság (NFRA).

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.