Bank

Rengetegen használják rosszul a hitelkártyájukat Magyarországon

Minden korábbi rekordot megdöntött a hitelkártya-használat az idei második negyedévben, éves és negyedéves összevetésben is jelentősen megugrott az így lebonyolított vásárlások mennyisége és összértéke. A jegybanki statisztikákból ugyanakkor az is kiderült, hogy bár a hitelkártyások többsége egyre tudatosabban igyekszik megragadni a fizetési módban rejlő lehetőségeket, közben növekszik azoknak a száma, akik a lehető legrosszabb megoldást választva a kártyájukkal készpénzt vesznek fel az ATM-ekből – hívta fel a figyelmet az OTP Bank.

Kifizette a zsarolók váltságdíját a világ legnagyobb bankja

Kifizette a zsarolók váltságdíját a világ legnagyobb bankja

Kína és egyben a világ legnagyobb bankja, az ICBC állítólag váltságdíjat fizetett a múlt heti hackertámadást végrehajtó zsarolóknak, miután a Lockbit zsarolószoftver banda kibertámadása megzavarta a társaság amerikai működését.

Erőtől duzzad az OTP - Érdemes még beszállni?

Erőtől duzzad az OTP - Érdemes még beszállni?

Kijöttek az OTP legfrissebb számai, amik alapján erős a bank, de ez már valamelyest az árfolyamban is tükröződik, ami már több mint harmadával emelkedett idén. Megnéztük, hogy érdemes-e még beszállni.

Ritka együttállás a bankrendszerben: eurómilliárdok szakadtak a tulajdonosok nyakába

Ritka együttállás a bankrendszerben: eurómilliárdok szakadtak a tulajdonosok nyakába

A 2008-as válság előtti „hőskort” idéző megtérüléssel dübörög a régiós bankszektor a magas kamatbevételek és az alacsony kockázati költségek ritka együttállásának köszönhetően. A friss gyorsjelentések alapján idén eddig 7,8 milliárd euróval keresett többet a Magyarországon aktív hat legnagyobb nemzetközi bankcsoport, mint tavaly, ehhez a nettó kamatbevételek 10,0 milliárdos megugrása és a kockázati költségek 1,8 milliárdos csökkenése kellett. Az OTP teljesítménye több szempontból is kitűnik a régiós mezőnyből.

Szabálytalanságok a CIB-nél, megbüntette a bankot az MNB

Szabálytalanságok a CIB-nél, megbüntette a bankot az MNB

Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankcsoporttal szemben, a CIB Bank esetében egyebek közt a vállalatirányítás, a hitelkockázat, a tőkemegfelelés és értékvesztésképzés, az IT-biztonság és az adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta a jogsértések mielőbbi kiküszöbölését - közölte az MNB.

Nagyot kaszáltak, akik erre a bankvezérre fogadtak - most egész Európát felrázná a befektetők kedvence

Nagyot kaszáltak, akik erre a bankvezérre fogadtak - most egész Európát felrázná a befektetők kedvence

Egyre többen emlegetik az európai bankszektor lehetséges konszolidálójaként az UniCredit vezérigazgatóját, Andrea Orcelt. A befektetők körében nagy elismerésnek örvendő egykori befektetési bankár jelentős eredményeket ért el 2021 áprilisa óta az olasz bankcsoport élén, az európai bankszektor felrázásáig merészkedő elképzeléseit most a Reuters latolgatta.

Kamatkedvezmény segíthet a rossz állapotú ingatlanok felújításában

Kamatkedvezmény segíthet a rossz állapotú ingatlanok felújításában

A vállalati hitelezéshez hasonlóan a lakossági jelzáloghitelezési gyakorlatban is egyre hangsúlyosabban jelennek meg a fenntarthatósági szempontok, az MNB Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Programjával párhuzamosan zöld, kedvezményes konstrukciójú lakáshitelek is elérhetők a piacon. A hiteligényléshez kapcsolódó energetikai feltételek azonban november 1-től szigorodnak, de a felújítási hitelcél továbbra is megmarad, amelynek keretében elég a meglévő ingatan primer energiafelhasználását 30 százalékkal csökkenteni. A lehetőség széles kör számára teszi elérhetővé az OTP Zöld Lakáshitel kamatkedvezményét. Az energetikai korszerűsítés egyik leghatékonyabb eszköze a szigetelés és nyílászárócsere mellett a napelemes beruházások megvalósítása, amit az elmúlt időszakban sok bizonytalanság övezett, azonban szeptember végén pont került a találgatások végére. Újra lehet csatlakozni a hálózathoz, a szeptember 7. előtt beadott kérelmek esetén 10 évig marad az éves szaldóelszámolás, ráadásul 75 milliárd forintos pályázati forrás is nyílik energiatároló eszközök telepítésére.

Fontos uniós szabályozást úszhatnak meg a pénzintézetek

Fontos uniós szabályozást úszhatnak meg a pénzintézetek

Megúszhatják a bankok az Európai Unió vállalati fenntarthatósági átvilágítási irányelvét, egy új javaslat szerint ugyanis a pénzintézeteket egyelőre nem korlátoznák. A döntésre azért volt szükség, mivel a bankok lobbitevékenysége jelentősen megnehezítette a tárgyalásokat.

Már 71 milliárdos nyereségnél tart idén a K&H Bank

Már 71 milliárdos nyereségnél tart idén a K&H Bank

A K&H Bank 70,8 milliárd, a K&H Biztosító viszont csak 0,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el 2023 első háromnegyed évében – közölte a pénzügyi csoport. A bank eredménye a bővülő ügyfélbázisnak, a piaci átlag fölötti hitelezésnek és a hitelekre képzett alacsony értékvesztésnek köszönhető.

A tőzsdei befektetők mostohagyerekévé vált a bankszektor

A tőzsdei befektetők mostohagyerekévé vált a bankszektor

Az amerikai bankrészvények értéke az S&P 500 indexszel összevetve történelmi mélypontra került mára a tavaszi mini bankválság következményei és a technológiai részvények iránti megnövekedett kereslet miatt - hívta fel a figyelmet a Financial Times. A Reuters arról írt, hogy a hosszú és rövid pozíciók aránya történelmi mélyponton, 1,7 alatt van a hedge fundoknál, és éppen a pénzügyi szektor a leginkább alulsúlyozott náluk.

EKB-alelnök: nem adhatunk most engedményt a bankoknak

EKB-alelnök: nem adhatunk most engedményt a bankoknak

Luis de Guindos, az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke kijelentette, hogy az eurozóna növekedése továbbra is lassú marad a közeljövőben, ezért nem szabad lazítani a bankok tőkepufferrátájára vonatkozó előírásokon - mondta de Guindos hétfőn Frankfurtban.

Beleszállt az MNB a Revolutba, nem tetszik neki, amit a fintechnél lát

Beleszállt az MNB a Revolutba, nem tetszik neki, amit a fintechnél lát

A pénzügyi szektor lakossági ügyfelei ellen szaporodó csalási esetek és a Revolut Bank növekvő hazai ügyfélköre miatt különösen fontos lenne, hogy a hitelintézet a továbbiakban itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, kellő tőkeerővel, az MNB felügyelete alatt végezze tevékenységét - hívta fel a figyelmet sokadjára is a magyar felügyelet. A bank hazai ügyfelei ma változatlanul nem tudják itthon rendezni jogvitáikat és a magyar betétbiztosítási védelem sem terjed ki a Revolut Banknál tartott betéteikre - hangsúlyozzák.

Már hivatalos: megvan a Fundamenta új tulajdonosa

Már hivatalos: megvan a Fundamenta új tulajdonosa

Hivatalossá vált az a korábbi sajótértesülés, mely szerint az MBH Bank megveszi a Fundamentát, előbbi ugyanis a mai piaczárás után közölte, hogy megszületett az adásvételi szerződés a két cég között.

A világ élvonalába repülhet Magyarország, ha megvalósítja a kormány a bankok 11 javaslatát

A világ élvonalába repülhet Magyarország, ha megvalósítja a kormány a bankok 11 javaslatát

Bombaként robbant a hír a héten: 15 napról 15 percre csökkentené a lakáshitel-igénylés időigényét a Magyar Bankszövetség. Ez csak a jéghegy csúcsa: ha megvalósulna, akkor az egyúttal a többi banki szolgáltatás és a lakossági hitelezés egészének egyszerűvé, gyorssá és digitálissá válását is jelentené. A Magyar Bankszövetség egy 11 pontos javaslatcsomagot állított össze ennek feltételeként, a benne leírt jogszabály-változtatásokat kérik a kormánytól az önkéntesen vállalt kamatplafonért cserébe. Az alábbiakban e 11 pontos javaslatcsomagot mutatjuk be.

Kiszáll a magyar állam az Erste Bankból

Kiszáll a magyar állam az Erste Bankból

A Magyar Állam 87,5 milliárd forintért értékesíti a magyar Erste Bankban 2016-ban 38,9 milliárdért megszerzett 15 százalékos tulajdonrészét - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az időközben kapott 20 milliárd forintos osztalékkal együtt több mint 2,5-szeres megtérülést ért el hét év alatt a magyar állam - tette hozzá a vevő Erste Group, ez egyébként nagyjából évi 14-15 százalékos hozamot jelent.

Ilyet is rég láttunk: pendrive-on keresztül szállított tranzakciós adatokat egy bank Amerikában

Ilyet is rég láttunk: pendrive-on keresztül szállított tranzakciós adatokat egy bank Amerikában

A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) amerikai egységét kibertámadás érte, ami megzavarta az amerikai kincstári ügyletek elszámolását. A feltételezett elkövető a Lockbit, egy Oroszországhoz kötődő bűnbanda. A támadás következtében több rendszer is leállt a banknál, ami arra kényszerítette a pénzintézetet, hogy a tranzakciók adatainak szállítását egy pendrive-on keresztül, fizikai úton oldja meg - írta meg a Bloomberg.

Itt van az OTP kétharmada

Itt van az OTP kétharmada

66 százalék, ekkora részét adták az OTP profitjának a leánybankok idén az első 9 hónapban, ez is egy újabb bizonyíték arra, hogy már régen nem magyar fókuszú, inkább nemzetközi bankként kell nézni az OTP-t. Mindegyik csoporttag nyereséges, erős a bolgár és a szlovén bank, de az orosz és az ukrán is szép profitot termelt, és bekapcsolódott a legújabb, az üzbég Ipoteka is, ami egyelőre nem sokat tesz hozzá a csoport eredményéhez. Dőlnek a rekordok az OTP-nél, új csúcson a bevétel és a működési eredmény, ami nem csoda, főként a felvásárlások miatt nem az a bank ez már, mint 5 vagy 10 éve. Olyan erős volt az év eddigi része, hogy a menedzsment újra megemelte a várakozásait, többek között ennek is örülhetnek a részvényesek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.