FONTOS 400 ezerért ezt lehet kapni? Egyszerre ciki és erős az új iPhone

Bank

BÁV-OTP: A legfrissebb pletykák

Még a választások előtt sor kerül a BÁV értékesítésére a Figyelő mai számának értesülései szerint. A fő vevő mindazonáltal nem kizárólag a korábban emlegetett OTP csoport valamely tagja, hanem a Vegyépszerhez több szállal kötődő Inforg Rt. által februárban alapított Pro-Cash Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt.

IEB: Egy nagy lépés

Az Inter-Európa Bank ma tette közzé közgyűlési meghívóját. A közgyűlés meghirdetett napirendi pontjai között - az osztalékról való döntés mellett - a legnagyobb érdeklődés a részvénytársasági alapszabályok módosítását, ennek keretében a B sorozatú törzsrészvények jogosultsági körének jelentős szűkítését övezheti majd.

Meghalt a király, éljen a király!

Joseph Berardino, az Arthur Andersen tavaly kinevezett vezérigazgatója tegnap lemondott pozíciójáról, átengedve a vezetést egy független board-nak, melyet Paul Volcker, a tanácsadóként közelmúltban felvett volt FED elnök fog vezetni.

OTP: kísért a Hajdú-BÉT

Az OTP Bank a mai napon rendkívüli tájékoztatást adott ki, mely szerint a bank 2002. március 25-én aláírt tulajdonosi határozattal jóváhagyta az Air-Invest Vagyonkezelő Kft. 2001. üzleti évről szóló éves beszámolóját.

Nem megy az online brókereknek

229 millió euró adózás előtti veszteséggel zárta a 2001-es évet Németország egyik legnagyobb online brókercége, a DAB. A HypoVereinsbank irányítása alatt álló társaság 2002-ben semmiféle javulást nem lát a gazdálkodási környezetben.

OTP: közel már az IRB akvizíció lezárása

Elszámolási számlára helyezte az OTP Bank a szlovák IRB 92.55%-os részesedéséért fizetendő 700 millió koronát - tudósít a Világgazdaság mai számában.

Fradi bankkártya az MKB-tól

A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (MKB Rt.) és a Fotex Rt. a közeljövőben Fradi MKB Visa Electron elnevezésű bankkártyát bocsát ki

Erste Bank: Menetelés előre

Az Erste Bank pénteken publikálta 2001 évi eredményét, mely 16%-kal haladta meg az előző évi eredményt. Az attraktív növekedés elsősorban a kelet-európai részelgek jó teljesítményének volt köszönhető.

Deutsche Bank: a 2002-es év is nehéz lesz

A Deutsche Bank vezérigazgatója, Rolf Breuer részvényeseknek írt levelében megerősítette korábbi véleményét, mely szerint 2002 nehéz éve lesz még mind a Deutsche Bank-nak, mind az európai bankszektor egészének.

Tovább terjeszkedik az OTP-csoport

Úgy tűnik, a Postabank Magyar Postához kerülése nem rontotta meg a Posta és az OTP kapcsolatait, sőt. A Magyar Postának minden potenciális jutalékbevételre szüksége van annak érdekében, hogy bevételeit, s ezzel hatékonyságát javítani tudja.

OTP-BÁV akvizíció: egyre valószínűbb?

A tegnapi Magyar Hírlapban és HVG-ben megjelent értesülések után ma a Népszabadság és a Napi Gazdaság is foglalkozott a BÁV eladás kérdésével. Bár az OTP illetékesei következetesen nem nyilatkoznak az ügyben, a fenti újságok mindegyike egyértelmű tényként kezeli, hogy az MFB még a választások előtt el kívánja adna a BÁV-ot, s az egyik lehetséges vevőjelölt az OTP Csoportból kerül ki.

Több befektetési jegy volt forgalomban, mint amennyiről tudott az alapkezelő

Ismét a legenyhébb szankcióval, bírság nélküli felszólítással zárult a felügyelet vizsgálata egy alapkezelővel szemben. Ezúttal a K&H Alapkezelő "úszta meg" némi adminisztrációs teendővel a PSZAF helyszíni látogatását. A felügyelet nehezményezte egyrészt a bankcsoport vagyonkezelő cégével való összefonódásokat, de új elemként a forgalmazói hálózatban találtak 713,099 db befektetési jegyet is, amelyet a nettó eszközérték számítása során nem vettek figyelembe.

OTP-Garancia: jelzálog hitellel kombinált biztosítás

Tervei szerint három-öt éven belül az életbiztosítási piac vezetője lenne az OTP-Garancia Biztosító - jelentette ki Nárai vezérigazgató-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten - tudósított az MTI.

Új lakáshitel konstrukció a CIB-től

A jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek állami támogatási rendszerében közelmúltban meghirdetett új feltételekhez igazodva 2002. március 18-ától a CIB Bank is új lakáshitel konstrukciót kínál CIB Otthonteremtő hitel néven.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.